2016. dec. 16.

Szabó Csokoládé


Csoki elment. A tizenhetedik évét taposta. Nem akartam őt, a beleegyezésem nélkül került az otthonunkba. Négy gyermeket neveltem, igazán nem hiányzott még egy négylábú, örökké éhes, izgő-mozgó, nedves orrú családtag is, aki nem átallotta korai ifjúságában, mohóságától fűtve szétrágcsálni papucsainkat, aki a lakásban egyedül maradva az idő múlását azzal mérte, hogy időnként fekhelyére emelt egy-egy lábbelit a "közösből" érzékeltetve, mennyi óra állt volna rendelkezésére azok elpusztítására, ha ő nem lenne annyira jóindulatú. 
Nem voltam boldog szeretete megnyilvánulásától sem, amikor fáradtan hazaértem, s örömét azzal fejezte ki, hogy a viszontlátás örömében, izgatottságában minduntalan lepisilte a lábamat. 
De aztán megnőtt, gyönyörű, méltóságteljes, nagy eb lett belőle, büszkén uralta a lakótelepet, kis lakásunkat, s elfoglalta méltó helyét a szívünkben és az életünkben is. Farka nem volt, fenekét csóválta, nem vettem zokon a kék-zöld foltokat, amiket lelkesedése nyomán sikerült beszereznem. Megtanultam ügyesen elkapni egy-egy bútordarabot, hogy hanyatt ne essek, amikor örömködik mellettem.
Egyik télen influenza döntött ágyba, negyven fokos lázban égve arra ébredtem éjszaka, hogy valószínűleg a kutya sincs jobban, mert öklendezett az előszobában. Senki nem mozdult, kitámolyogtam hozzá, leguggoltam mellé és fogtam a fejét. Amikor megkönnyebbült, szégyenlősen lépett hátra, bűntudatos tekintettel bámult rám, amiért odarondított. Pedig én hálás voltam, hogy engedte tartani a fejét, így csak egy nagy tócsát kellett feltakarítanom több kicsi helyett. Ezután óránként megjelent az őrjárat az ágyam mellett, megszimatolt, megböködött, s ha kinyitottam a szemem, jelezve, hogy minden rendben, halkan visszavonult.
Egy reggel arra ébredtem, hogy a fiam ágyában, mellette alszik. Nagyon mérges lettem. Kitártam az ajtót és a kutyára parancsoltam, hogy azonnal takarodjon ki a szobából. Hihetetlenül hosszúnak tűnt, amíg lassú mozgással, halk morgással elhaladt mellettem. Nem én voltam a választott gazdája és ezt magatartásával egyértelműen a tudomásomra hozta. Bár a parancsot nem vontam vissza, akkor megtanultam tisztelni őt.
Tizenöt évig élt abban a lakásban, és az ajtó nem volt bezárva soha, még éjszakára sem. Nem volt szükség rá, mert velünk élt Csoki. 
Kisebbik fiam az óvodában lerajzolta a családot. Apa, anya, három testvér és ő szerepelt a lapon, valamint Csoki kutya. Az óvónő kérdezte, kit hogyan hívnak. Felsorolta szépen, s a négylábú családtagot így nevezte meg: Ő pedig Szabó Csokoládé.
Isten veled Szabó Csokoládé!

2016. nov. 9.

"Az emberek megmossák az arcukat, kezüket, de vajon hányan vannak azok, akik minden nap megmossák a lelküket is?"

Gárdonyi Géza

2016. okt. 28.

Költözni támadt kedvem

Ide bármikor, azonnal, boldogan!



Itt is el tudnám képzelni az életet.




A következőt ki kell pofozni, mert így kicsit félelmetes, de úgy hiszem, megérné a fáradozást. Feltéve, ha magas dombokon álló, dús lombú erdőre néznek az ablakok.
Nincs rá sok esély, mert mintha a háttérben tenger kéklene.
Nem mintha a beköltözésre több sanszom lenne.

Biztos vagyok benne, hogy van, aki a mostani otthonomat is szívesen fogadná. Nem elégedetlenkedem, csak tudom mi az, ami elvarázsol, ami vonz.



2016. okt. 27.

"Egy szoba könyv nélkül olyan, mint a test lélek nélkül." (Cicero)



Remélem, az én könyvem is sokak polcára felkerül majd! Már készen van, gőzerővel folyik a szerkesztés és a javítás. Optimista vagyok, bár a kiadatás legalább annyira idő- és energiaigényes, mint a megírása. Ha mégsem sikerül nyomtatásban megjelentetni, akkor gyönyörűen beköttetem és az én könyvespolcomon díszeleg majd.


2016. szept. 20.

A SORS


Kapsz a kezedbe egy követ. Főzhetsz belőle kőlevest, nem a népmesei formában, hanem tényleg belőle, fejbe verheted magadat, vagy eltalálhatsz vele valamit, amiből megfőzöd a valóságos levesedet. Vagy faragsz belőle egy szép szobrot, beteszed a vitrinbe, és csak te nézegeted, eladod jó pénzért.... soroljam? Nem sorolom. (Peter Gaal)


2016. szept. 12.

Megvilágosodás

Az egyik kedvenc meghatározásom a megvilágosodásról a néhány évvel ezelőtt elhunyt jezsuita paptól, Anthony de Mello-tól származik. Egyszer valaki megkérte, hogy határozza meg, milyen számára a megvilágosodás tapasztalata, és így válaszolt: "A megvilágosodás tökéletes együttműködés az elkerülhetetlennel." Azért szeretem ezt nagyon, mert nem csupán felismerésként, hanem tevékenységként határozza meg a megvilágosodást. Megvilágosodás az, amikor egész lényünk együttműködik az élet áramlásával, az elkerülhetetlennel. 
Ha már nincs bennünk olyan sok konfliktus és megosztottság, elkezdünk ráérezni az elkerülhetetlenre - hogy merre folyik az élet, milyen irányba mozdul. Nem kérdezzük többé, hogy ez-e a helyes irány, vagy hogy honnan tudhatom, hogy ez jó vagy rossz irány. Az ilyesfajta kérdések csak eltorzítják az érzékelésünket. Egy ennél sokkal finomabb történés van jelen: maga az élet áramlása.
Kyara Joyce

2016. szept. 11.

Ki a felelős?



    "MINDENÉRT mi vagyunk a felelősök! Nem a szüleink, a párunk, a főnökünk....... Mert minden szereplőt, legyen az fő vagy epizód szereplő az életünkben, mi választottuk! És azt is, hogy milyen "minőségű" legyen a kapcsolatunk, azaz jó vagy rossz vagy semleges! És mindezen dolgok "forgatókönyvírója" nem a most bennünk regnáló elménk volt. Az inkarnációnkhoz szükséges elménk, intellektusunk adottságai, anno, akkor még az Égi Hierarchiák "tervezőasztalán" éppen, hogy csak "alakítgatás" alatt volt. Létező, működő elméről, intellektusról, ekkor még egyáltalán nem beszélhetünk. 
   Az életünk "forgatókönyvébe" pedig minden pontosan rögzítve van, beleértve az elágazásokat, a változtatásra adódó lehetősségeket és az arra kijelölt időpontok úgyszintén. És a megfelelő időpontban, az adott változtatási időhöz társuló (addig elért) tudatosságunk, bölcsességünk alapján, lehetőségünk adódik szabadon dönteni, választani, akár több opció közül is. De az adott időben (életkorban) választható opciók és azok száma, a "forgatókönyv" alapján már determinált! 
    A leszületést követően, az elménk változó módon, hol engedelmesen, hol lázadó módon viselkedik. Akár többször is megpróbálja átírni a maga "szájízére" a "forgatókönyvet". Ameddig ez az átírás mértéktartó, addig legfeljebb kisebb akadályokba, bosszúságokba fogunk ütközni. Ha azonban az átírás átcsap a mértéktelenségbe, akkor a "forgatókönyvíró" (a Rendező) rövid időn belül közbe fog lépni! És ezek a közbelépések, sohasem egy kellemes és kívánatos következményként jelennek meg az életünkben. Ha az elménk minél pontosabban alkalmazkodik, a saját képességeinél sokkal magasabb tudással megszerkesztett "forgatókönyvhöz", akkor biztos, hogy jóval kevesebb problémával, gonddal, bajjal fogunk találkozni. 
   Az elménknek a bölcsességet, a bölcsen gondolkodást és egy magasabb akarattal történő együttműködést kell megtanulnia itt és most! És nem arra rendeltetett, hogy "forgatókönyvíró" legyen!" /Székely Gábor/


2016. szept. 5.

Balogh Béla: Többszintű gyógyulás

    • Beszélgetés kezdete: szombat
    • Tünde Bolba
      3.9.2016 14:22
      Tünde 
      Kedves Balogh Béla!

    Tíz éve annak, hogy a Fehér Sas Páholy svédországi elérhetőségéről érdeklődtem önnél email-ban. Szíves segítsége hamar megérkezett, de sajnos a kint tartózkodásom a tervezettnél rövidebb lett, ezért nem volt alkalmam felhasználni a kapott információt.
    Most nem kéréssel fordulok Önhöz, hanem a magam és barátnőm köszönetét szeretném tolmácsolni, amiért tudtán kívül, de gyógyulásában közreműködött.
    Az onkológia főorvosának szívélyes kemoterápiára való invitálását a barátnőm, spirituális beállítottságú tüdőgyógyász kezelőorvosa javaslatára elutasította. Az orvos helyette gyógyszeres kezelés mellett életvitelének változtatására, önvizsgálatra kérte és könyveket javasolt elolvasásra.
    Az én százhetvennégy centiméter magasságú barátnőm rövid idő alatt negyvenhárom kilóra fogyott, a tüdőröntgen árnyékot mutatott, a ct és a mintavétel rosszindulatú daganatot igazolt.
    Barátnőm férje energiagyógyászattal foglalkozik, kezelés alá vette a nejét, én pedig az Ön Többszintű gyógyulás című könyvével és a hozzá tartozó cd-vel ajándékoztam meg. Rendszeresen találkoztunk, a könyvben olvasottakat átbeszéltük és tanácsait követve megreformáltuk barátnőm életvezetését, gondolkodásmódját boncolgattuk, elemeztük, milyen hibás berögzöttség, téves lépések vezettek a betegség kialakulásához és mit kell tegyen a megoldás érdekében.
    Senki nem hiszi el, talán csak Ön, hogy mindössze két hét telt el a két mintavétel között és a második eredménye negatív lett. Úgy jártunk, mint ahogy a könyvében leírta: A mintavételt végző orvos nem tudott napirendre térni a kapott negatív eredmény felett és azt hajtogatta "Valamit elbénáztam. Vagy a daganat elé, vagy mögé szúrtam. Ez nem lehetséges." Tudjuk, hogy ezután semmi nem maradhat úgy, mint azelőtt, barátnőm mindössze újabb lehetőséget kapott az élettől, s ha nem él vele, a betegség visszatér. És ez nagy dolog, nagy kegyelem. Élni fog vele.
    Barátnőm nevében is köszönöm a segítséget.

    Tünde
  • vasárnap
  • 22:36Béla Balogh elfogadta a kérésedet.
  • Béla Balogh
    4.9.2016 22:37
    Béla Balogh
    Kedves Tünde!
  • Ez csodálatos és nagyszerű! Neked is csak gratulálhatok, hogy így mellé álltál, és neki is, hogy kitartóan végigment az átalakulás nehézségein! NAGYON ügyesek vagytok!!!! Szeretettel ölellek, Béla

2016. aug. 31.

Igaz valód

"Az, hogy ki vagy, mindig magasabb rendű annál, aminek látszol - annál, ami csak úgy tűnik, hogy van. Mihelyt elkezded valóban megismerni azt a személyt, aki - a te előítéleteid alapján - egy nagyon szép, vagy nagyon csúnya arc mögött megbújik, akkor a felszín elkezd elhalványulni, míg végül egyáltalán nem lesz jelentősége." (William Paul Young)

2016. aug. 26.

Ambrus Attila alias whiskys

Savaria Karnevál Szombathely.
Ambrus Attila a kerámiáit árulja.
Elkapott beszélgetés.

Vásárló: - Honnan vannak a kerámiák? 
Ambrus Attila: - Én készítem őket. 
Vásárló: - Na, de tényleg! Honnan veszed őket? 
Ambrus Attila: - A kínaiaktól.

2016. aug. 22.

Én engedem


"Ha tudnád, hány jól alakuló dolgot rontottál el életedben csupán azért, mert türelmetlen és számítgató énedre hallgattál, aki nem bírja, ha "nem történik semmi!" - megdöbbennél. Angyalok munkáját tetted tönkre, mert nem hagytad beérni a dolgokat." 
Müller Péter



2016. aug. 14.

Remix

Megérkeztem a csavargásból. Pihenni szerettem volna, mert holnap már dolgozom, de pechemre a minden évben megrendezésre kerülő Joskar Ola napok folynak a lakótelepen. Koncertek versenyek, bemutatók szórakoztatják a város lakóit.

A Hooligans koncertjén vettem részt utoljára az eseményen. Akkor katasztrofálisnak ítéltem a rendezést abból a szempontból, hogy Csipa bár beleadott mindent, időnként mégsem tudta felülhangoskodni a közönség hátsó sorai mögött felállított második színpadon dévajkodó bandát, így kétfelől, töményen kaptuk a kultúrát. Örülhettünk volna, hiszen egyszer sem fizettünk, ráadásul időt spóroltunk azzal, hogy két koncertet hallhattunk egy időben. Örömünk valamiért mégsem volt teljes.

Ma itthon maradtam a kilencedik emeleti otthonomban, de legközelebb inkább ismét lemegyek. Muszáj lesz, mert a kiváló hangosításnak köszönhetően, egész este a nem éppen bagóval fizetett, meghívott előadók nótáival egyszerre élvezhettem még négy zeneszámot, teljes hangerőre tekerve. Annyira nem vagyok vájtfülü, hogy ezt ne kínzásként éljem át. Ugyanis a mutatványosok, hintások saját válogatású muzsikával szórakoztatják a nagyérdemű, halálfélelemtől sikoltozó fizetővendégeiket, cseppnyi tekintettel sincsenek az éppen zajló előadásokra. Amikre igazából nem vagyok kíváncsi, de ha már el kell viselni, akkor sem mixelve, a többivel egy időben szeretném. De lehet, hogy csak engem idegesít, ha példának okáért Majka Rihannával, Adéllal és Kefírrel énekel kvartettet?

2016. aug. 6.

Introvertált vagyok

Szóval a nagy probléma, hogy legtöbbször arrogánsnak tűnünk, mintha azért nem szocializálódnánk másokkal, mert azt hisszük, hogy jobbak vagyunk nálunk.
Az emberek megtöltik a hallgatásunkat a saját interpretációikkal, szóval ránk nyomják a “nagyképű” vagy “félénk” címkét.
Nem vagyunk depressziósak, félénkek, undokok, vagy antiszociálisak – a legtöbbünk legalább is. Azok vagyunk, akik vagyunk, nem kell többet beleképzelni.
Nem mindegyikünk otthon ülő típus, van aki rendkívül társaságkedvelő, csak gyakorlás kérdése. Rá kell kényszerítenünk magunkat, hogy elhagyjuk a lakást. Veszélyes spirál ez, ami könnyen beszippant, van aki azért nem hagyja el a kuckóját, mert már teljesen elszokott tőle, és azért szokott el tőle, mert soha nem indul el.
Túlgondolunk és túlanalizálunk sok mindent, mert túl sok időt töltünk el a fejünkben.
Megfigyelők vagyunk. Felmérjük az új szituációkat és embereket, akkor kezdünk interakcióba lépni, ha már mindent helyére tettünk a fejünkben. Általánosságban csak akkor vagyunk elemünkben, ha minden otthonos és jól ismert.
Néha nagyon csendesek vagyunk. Nem azért, mert rossz kedvünk, vagy valami problémánk van. Valaki mellett csendben lenni a komfort legmélyebb szintje számunkra. Ne piszkálj, vagy csinálj viccet belőlünk, emiatt kell mindenféle kitalált fejfájással és egyéb kifogásokkal előjönnünk minden alkalommal. A csend jó dolog, rendben?

Folytatás itt:

2016. júl. 31.

Mi legyen a "gyerek" neve?


A könyv témája: a saját sorsom eseményein keresztüli spirituális fejlődés (Vagy nem!) bemutatása. Mindannyian tapasztalni, tanulni, fejlődni jöttünk azzal a céllal, hogy amikor távozunk több, jobb, szeretettelibb emberek lehessünk, mint amikor megérkeztünk. Sokaknak inkább sikerül, másoknak kevésbé. Senki nem véletlenül pottyant erre a világra. Az életnek értelme van, ha belátjuk, ha nem. Van, aki felismeri, van, aki nem. 
Amilyen utat bejártam, amit nekem sikerült meglátnom, azt leírtam. Nem biztos, hogy követendő, jó út, és nem az egyetemes, kőbe vésett, egyetlen igazságot fedeztem fel. De az út az enyém, a felismeréseim ott, akkor, engem tükröztek. Talán már másképp gondolom, de azt is vállalom.
Ezt a rövid összefoglalót azért írtam, hogy a borítók és címek elbírálásához segítséget kérjek és támpontot adjak. Néhány elképzelést felsorolok az öteletek közül. 
Tetszik valamelyik?

Angyal a tűzben...avagy a lélek élveboncolása
Ébredj, Leányzó!
Emberöltőnyi félelem
Füstté vált filozófiám
Átfestem a világom
A létezés tarka súlya
Fűszál hegyén harmatcsepp
Sár a rózsakertben

2016. júl. 29.

Az első tíz

Köszönöm.

Oldalmegjelenítések száma országonként

A blogok nézői között legnépszerűbb országok diagramja
BejegyzésOldalmegjelenítés
Magyarország
21244
Egyesült Államok
7506
Oroszország
1457
Ukrajna
1431
Románia
1303
Németország
767
Indonézia
731
Szlovákia
460
Franciaország
414
Hollandia
352

Miért írok?

Több éve annak, hogy krónikus nehézlégzést és allergiát okozó poros emlékeimet lelkem pókhálós sufnijából elszántan előkotorásztam, klaviatúrát kaptam az ölembe és terápiás célzattal, az eseményeket aprólékosan felidézve – mint gyöngyöt fonalra ‒ a gondolatokat betűkké, a betűket szavakká, a szavakat mondattá fűzve monitorra vetettem őket. Olyan dolgokat fogalmaztam meg, amikbe előbb belegondolni sem voltam elég bátor, amivel addig nem tudtam szembenézni.
Számomra az írás eleinte eszközként szolgált. Általa vetettem ki magamból a salakot, szültem napvilágra örömeimet. Az írás lekötött, megnyugtatott, katarzist okozva feloldott és szabaddá tett, általa – kárt nem okozva – elégtételt vehettem az életen. A történteket felidézve megfogalmaztam, ezzel magamban lezártam azokat, így lelkemben minden alkalommal tágasabb, világosabb, szebb terembe léphettem.
Kicsit félve és izgatottan nyitottam ki emlékeim gondosan zárt ládikáját, ahol valaha megélt, legszebbnek tartott, legemlékezetesebb élményeim, találkozásaim, várakozásaim, vágyakozásaim, legszerelmesebb öleléseim, kacagásaim, békéim és ragyogó ékkőként megőrzött, az idők során csillámlóvá csiszolódott viharaim rejtőztek.

Korábban nem voltam bátor a kulcsot a zárba illeszteni. Féltem szembenézni a lelkem mélyén lapuló túlérzékenységgel, hiúsággal, elfojtott agresszióval, tehetetlenséggel. A porlepte rossz emlékek között azonban tudtam, hogy lennie kell olyannak is, ami felemel és megerősít. Ez adott végül erőt szétválogatni, lefújni róluk a port, kifényesíteni a valaha volt szépet, megsimogatni, elfogadni, megszeretgetni és elengedni a fájdalmas tapasztalatokat. Nem akartam tovább a múlt sebeit nyalogatni, gyógyulni szerettem volna.
Az írással önmagam olyan békés, belső, megbonthatatlan nyugalmát akartam felépíteni, ami tud kifelé ragyogni, melegíteni, de a mélybe, a lényegeshez nem érhet el semmi, ami megzavarhatná a ragyogás forrását. Tudtam: tüzet kell odabent rakom, de nem olyat, ami fájón éget, hanem meleget adót, világítót, otthonosat, amiből bőven jut másnak is. Az akkori tüzemnél csak a saját védelmemre, horzsolásaim ápolására volt energiám. 
Elszántam magam és engedve a belső késztetésnek, hónapokon át, naponta több órán keresztül jegyeztem le a valaha átélt életeseményeket, ennek köszönhetően a gyötrelem enyhült bennem. A történések felidézését, újraélését követő tisztító, feszültségoldó zokogás után békesség költözött belém, és elfogadó belenyugvás árasztott el. Hiszen tisztában voltam vele, hogy mindennek oka és értelme van az életben, nincsenek véletlenek, és ami történt velem, azt én okoztam, hoztam az életembe tetteimmel, gondolataimmal, érzelmeimmel, félelmeimmel, elvárásaimmal, döntéseimmel, vagy szeretetem erejével. Miért is vádolnék bárkit? Magamat sem hibáztatom. Sorsomban a kifogásolható és helytelennek tartott egykori döntések és választások ott és akkor megfelelőek voltak, mert éppen a kívánt megtapasztalást hozták elém.

Még nem írtam ki magamból mindent, de a terápia elérte a célját. Az önmegismerésen kívül az önkifejezés nagyszerű módjára leltem, az írásba beleszerelmesedtem, és szeretném a tőlem telhető legtöbbet kihozni ebből a románcból.
Ösztönösen, képzettség nélkül vetettem bele magam a tevékenységbe, önmagamért, az írás öröméért. Célom nem irodalmi alkotás létrehozása volt, s ha valamennyire sikerült is a kritériumoknak megfelelnem, azt csak az évek során, több száz könyv elolvasása nyomán tudattalanul rögzült tapasztalt formák, és szabályok felismerése tette lehetővé.
Ha szembesítenének alkotásom hiányosságaival, a kritika megérintené maximalizmusra való törekvésem, mégse lennék képes szakítani újdonsült szerelmemmel, és nem hajítanám el a tollat, a klaviatúrát. Biztosan nem, mert bár nem tökéletes írást követtem el, reményem szerint, talán önmagamon kívül másnak is szolgálhatok általa.



2016. júl. 28.

Владимир Высоцкий - Банька по белому

Kedves orosz látogatóimnak. Mert olyan sokan vagytok. Szeretem Viszockijt. Meghajlok a zsenialitása előtt.

России Дорогие мои посетители . Потому что есть очень многие из вас .
Я люблю Высоцкого. Преклоняюсь перед его гениальностью.



2016. júl. 27.

Alkotótársak



Ha szeretnéd, szívesen diktálok neked, Mami.
Vagy inkább gépeljek helyetted?
Unalmas ez a könyvírás.
Még aludni is izgalmasabb.
Az egyik folyton segítene, a kezemre fekszik igyekezetében, a másik inkább sértetten elvonul a szekrény tetejére.







2016. júl. 26.

Cím- és ihlettelenül


Nézek ki az ablakon és várom, egyre várom, hogy berepüljön az ihlet. Amíg én várakozok, nektek itt egy kis részlet a kéziratból.

„Nagy bennem a kényszer a rosszra, hogy elvegyem, amit megkívánok, megvegyem, ami tetszik, akár a kosztpénz árán is, hogy mindig az legyen, amit én akarok, s elvárom, hogy az legyen a helyes, amit én annak tartok. Kötekedés él bennem magammal, másokkal és a világgal szemben. Mindennel és mindenkivel dacolok.
A tehetetlenség hozza ki belőlem, mert úgy érzem, képtelen vagyok a változtatásra az értelmesebb élet reményében. Mindenhol falakat és korlátokat látok. Néha elgondolkodom: a korlát talán én magam vagyok? Dühödten keresem az egérutat, nekimegyek mindennek, aztán persze, hogy nekem fáj a legjobban! Higgadtan átjárót, ajtót, kilincset keresni a továbbjutáshoz, a megoldáshoz, a magam keltette és táplálta dacom teszi lehetetlenné, s indulataimmal a saját életemet mérgezem.
Felületes vagyok, nem figyelek a gondolataimra, szavaimra, cselekedeteimre. Ösztönösen, félálomban élek és ritka, teljes értékű pillanataimban vagyok csak elégedett magammal.
Miért van az, hogy másokat szeretni könnyebb?”


2016. júl. 24.

De ki a fene az a Mukicsné Makaró Aurélia?

A biztonság kedvéért rákerestem a névre, amit most találtam ki, de a google sem ismeri. (Biztos, ami biztos!)
Szóval. Eléggé fiatal és pimasz az a munkatársam, aki meghallván, hogy életrajzi ihletésű könyvet készülök kiadatni, megkérdezte tőlem: "Miből gondolod, hogy kíváncsi bárki is egy Mukicsné Makaró Aurélia életére?
A kérdés jogos. Az említett Mukicsné Makaró Aurélia valószínűleg meg van győződve róla, hogy annyi minden történt vele az életben, oly sokat szenvedett, mint senki más. Úgy hiszi, bárki belefogna a könyve olvasásába, bizonyára le se tudná tenni, amíg valamennyi körmét le nem rágta, könnyét el nem sírta. A lapokról áradó rettentő sok bölcsességről, a belőle sugárzó szeretetről ne is szóljunk!
Csakhogy valamennyi, nem ezen a néven éldegélő világpolgár hasonló véleménnyel bír önmagáról.
Sokan írnak manapság könyvet, túl sokan. Némely könyvkiadók válogatás nélkül ontják a kiadványokat. Elég, ha az írás elkövetője "tejel", vagyis beszáll a könyvkiadás költségeibe. A nívós kiadók adnak a minőségre, megválogatják, kivel dolgoznak. Persze, figyelembe véve az olvasói igényeket. Ami megint csak nem egyszerű feladat, figyelembe véve az olvasótábor fogyását és eligénytelenedését. Első könyves írónak alig lehetséges a könyvpiacra betörnie. El nem tudom képzelni, hogyan lehet valaki többkönyves szerző, ha az első kötete nem jelenik meg? 
Olvastam valahol, hogy a sikerhez elég, ha a jó kis sztorit közepes minőséggel lefirkantjuk, és egy kiváló képességű szerkesztőnek átadjuk. Csodát művel vele. Csakhogy a kiváló képességű szerkesztők majdhogy nem elérhetetlenek akkor is, ha csak a honoráriumukra koncentrálunk. De amúgy sem követnék el közepes minőségű cuccot. Akkor maradjon a fiókban.
Szóval, én, Mukicsné Makaró Aurélia, írtam egy könyvet az életemről. Bizonyára a blogom profiljából kitaláltátok, hogy a valós események mellett, az azt átszövő spirituális vonal a lényeg, amiért a kézirat megszületett.
A későbbiekben közölni fogok ízelítőként részleteket. Közreadom a szinopszist, ami a fejezetek tartalmának bemutatására íródott. A könyv címe nem végleges, több variáción gondolkodom, ennek megfelelően a borítót tekintve sem kialakult a tervem. Ezekkel kapcsolatos javaslataitokat szívesen veszem. Ha nem nyilvánosan szeretnétek, akkor továbbra is várom a leveleket a privát címemre.
Üdvözlettel:
Mukicsné Makaró Aurélia :)

2016. júl. 23.

Jóccakát!

Hm. A könyv utolsó fejezetével nem voltam elégedett. Valahányszor elolvastam hiányérzetem támadt. Tegnap aztán bősz jegyzetelésbe fogtam. Olyan sebességgel kezdtem ötletelni, hogy alig bírtam a csöpp notesz lapjaira firkantani, mielőtt az ihletnek nyoma vész. Reménykedem benne, hogy napok múltán is kiigazodom rajta, mert előbb nem lesz alkalmam géphez ülni. Mert ugyebár, aki négy műszakban dolgozik, az hol fizikailag, hol az elmeállapotát tekintve (hol a kettő együtt) nem alkalmas arra, hogy ihlettett állapotba kerülve szellemi tevékenységet folytasson. Érthetően fogalmazva: hét nap munka, egy nap pihenő, hét nap munka sorozat után egészen bután tudok kinézni a fejemből.
Ma hajnalban jöttem haza. Reggel nyolc óra, tizenhárom perc a pontos idő. A kezem sajog, leragad a szemem az álmosságtól és ahelyett, hogy ágyba bújnék, itt verem a billentyűzetet. Pedig ma és holnap éjszaka is dolgozni fogok. Nekünk nincs hétvége. Egyáltalán, mi az a hétvége?
Na, jó. Elmentem aludni. A számítógép megvár. Fogmosás, pizsama. Jóccakát!


2016. júl. 20.

Alkotni öröm!

Tíz év után elérkezett végre, ez a nap is. 
Éppen ennyi ideje történt, amikor elhatároztam, hogy megírom az életrajzomat. Gyermekkorom óta naplót vezettem, így az emlékezés mellett saját kútfőből táplálkozó, írott forrással is rendelkeztem.
Az események felidézése, sorba rendezése, kézírással való megfogalmazása, összefésülése, számítógépbe gépelése után pár évre félretettem a lemezre mentett anyagot.

 Csupán két éve vettem elő újból. Az eltelt időben megtanultam szövegszerkesztővel dolgozni, így a kéziratot áthelyeztem és munkába fogtam. Az elkészült fejezeteknek blogot nyitottam, az írásokat közzé tettem, és egy amatőr művészek számára készült webes fórumon is publikáltam, aztán hátradőltem, vártam a tapsot, az elismeréseket.
Népes rajongótábort szereztem, akik bíztattak és követelték a folytatást. Kaptam kritikát, de jóindulatú, kéretlen, önkéntes segítséget is, ismeretlen emberektől. Belejavítottak a kéziratba, és javaslatokkal, észrevételekkel megtűzdelve küldték el számomra. Hálás voltam a reakciókért. A dicséretek ösztönöztek a folytatásra, a kritikákból, javaslatokból sokat tanultam. 

A blogot azóta bezártam, mert néhány részletet a regényemből, más nevével fémjelezve fedeztem fel a interneten. Ennek a blognak az elején is rengeteg kidolgozatlan fejezetet közöltem, ezeket láthatatlanná tettem.

Nem hittem volna, hogy ennyire nehéz egy könyvet megírni. Kézírással, jegyzettömbbe gépelve, World-be megszerkesztve még mindig csak halomra szórt mondatokként tűntek előttem. Naponta öt órán át ültem a gép előtt, a szabadnapjaim és a szabadságom összes szabadidejét rááldoztam, többször kinyomtattam és kijavítottam a kéziratot, mire el mertem küldeni egy lektornak.

Ki merem jelenteni, hogy minden első könyves író ujjongásba tört volna ki a válasz után. Igen ám, de a gratuláció után az átdolgozásra tett javaslatok következtek, ami pár hétre megnövelte bennem az alkalmatlanság érzését. De legyőztem, belefogtam a munkába és bizonyítást nyert, mennyire értékes egy igazán hozzáértő szakvélemény, mert az eredmény engem is meglepett. Tetszik, határozottan tetszik, amit létrehoztam. Addig, talán csak jónak ítéltem a művem, ma már az eredmény láttán elégedettség tölt el. Mert alkotni öröm!

Lehet, hogy nem találkoztok vele a boltok polcain. Ki tudja? Akkor sem dolgoztam hiába. Már tervezem a borítót, a címen gondolkodom. Kinyomtatom és megkapják a gyermekeim. 
Büszke vagyok a munkámra és magamra.

Idézet egy lektori véleményből.

"Kedves Tünde!

Páratlanul szépen fogalmazol. Gratulálok a munkához, neked tényleg írnod kell! Ami kéziratot kezdő íróktól látok, azok között a tiéd kimagasló, ha nem a legjobb. Olyan elevenen fested le a képeket, hogy tényleg életre kelnek.
A fogalmazás szép, gördülékeny és hangulatos. Eltalálod a megfelelő szavakat, a szavak sorrendjét, logikusak a mondataid, a tagolás is olyan, amilyennek lennie kell.
Ha megnézed a kéziratod első oldalát, látod, hogy gyakorlatilag nem javítottam: másoknál tiszta áthúzás és beírás a szöveg, de nálad csak egy alanyhiányt találtam. A helyesírás is jó, alig van a szövegben hiba. Inkább vesszőhibákat találtam.
Nem szabad veszni hagyni ezt a könyvet! Még a lányomnak is meséltem a kéziratról és megkérdezte, elolvashatja-e, amihez az engedélyedet szeretném kérni. Belenézhet?
Biztos vagyok benne, hogy épp elég a gondod, a munkád, de azt is tudom, hogy neked ez MEGY. Igen, a családodnak így is odaadhatod ezt a könyvet, nekik felbecsülhetetlen érték lesz. De én látom, hogy tényleg tudsz írni. ha úgy gondolod, akár kiadónak is küldd el."

2016. jún. 9.

Ha bántanak, ess gondolkodóba...



Támadód valójában szívességet tett azzal, hogy
beléd mart. Tette híradás: valamit nem látsz,
nem értesz, ezért nem is helyezed el megfelelően
magadban, vagyis a világban. Kiváltottad ellenszenvét,
netán a dühét is lényednek valamelyik
vonatkozásával, amit ezek szerint tehát nem
tartasz kézben eléggé, különben nem sértenél
vele mást. Másfelől viszont az, hogy támadó
indulatot váltasz ki belőle, áldozatos érzékenységének
a bizonyítéka. Reagál rád. Voltaképpen hálásnak
kellene lenned érte, hogy tükröt tart eléd. Ha nem
igaz is, amivel vádol, valamiképpen jellemző rád.
Ellenséged nélkül semmire se mennél. Ő miattad
"veri költségbe magát”, hibázik, akár tudja, akár nem:
kárt okoz magának, bánt egy másik embert,
holott az semmire se jó, ha csak arra nem,
hogy annak a révén, amivel bántani akart, te megtudj
valamit magadról, amit különben, e lecke nélkül nem
vehetnél észre. És aminek úgy látszik, most van itt az ideje.
Nem az ő hitványsága értékes, hanem amit általa
te magadról megtapasztalsz. Neki ezt persze nem
kell mondanod. Úgysem értené. De a felkínált bilincset
és láncot ne fogadd el, ne játszd el a rád osztott szerepet:
ne ítélkezz, ne mérkőzz! Gondolkozz. Maradj szabad.
Ennél nagyobb győzelem nincs.
Kornis Mihály