Nézek ki az ablakon és várom, egyre várom, hogy berepüljön az ihlet. Amíg én várakozok, nektek itt egy kis részlet a kéziratból.
„Nagy bennem a kényszer a
rosszra, hogy elvegyem, amit megkívánok, megvegyem, ami tetszik, akár a
kosztpénz árán is, hogy mindig az legyen, amit én akarok, s elvárom, hogy az legyen
a helyes, amit én annak tartok. Kötekedés él bennem magammal, másokkal és a
világgal szemben. Mindennel és mindenkivel dacolok.
A tehetetlenség hozza ki belőlem,
mert úgy érzem, képtelen vagyok a változtatásra az értelmesebb élet reményében.
Mindenhol falakat és korlátokat látok. Néha elgondolkodom: a korlát talán én
magam vagyok? Dühödten keresem az egérutat, nekimegyek mindennek, aztán persze,
hogy nekem fáj a legjobban! Higgadtan átjárót, ajtót, kilincset keresni a
továbbjutáshoz, a megoldáshoz, a magam keltette és táplálta dacom teszi
lehetetlenné, s indulataimmal a saját életemet mérgezem.
Felületes vagyok, nem figyelek a
gondolataimra, szavaimra, cselekedeteimre. Ösztönösen, félálomban élek és
ritka, teljes értékű pillanataimban vagyok csak elégedett magammal.
Miért van az, hogy másokat
szeretni könnyebb?”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése