Akiben Isten hisz...

Akiben Isten hisz:

teljesen mindegy,

hogy hisz-e

Istenben.

(Fodor Ákos)

50. születésnap!

50!

Hát, ezt is megértem!

Ma van az ötvenedik születésnapom.

Mivel gyermekkoromat kivéve még soha nem nyaraltam egyetlen napig sem, lányom és párja meglepett egy Mallorkai utazással.

Igazából fel sem fogtam, hogy holnap reggel indulok.

Kicsit aggaszt, hogy bárhol, bármikor képes vagyok pillanatok alatt elveszni, de talán visszatalálok.

50 év!

Valahogy azt érzem, kerek az egész, bezárult a kör.

Vagy új, merőben más út tárul elém, vagy itt lesz vége.

De így, innen már nincs értelme...

Bárhogy alakul, állok elébe.

Hidat, alagútat, léghajót, csónakot, ösvényt, mindegy mit,

csak adj Uram, mert mennem kell, helyben tovább nem járhatok!

Amen

"Felejtsd el!"

   Azt mondta nekem, felejtsem el a múltat, kezdjek mindent új lappal. Meg tudom-e tenni? Nem hiszem.

   A múltam hozzám tartozik, belőle nő ki a jelenem. Minden, ami történt velem, formálta a személyiségemet, hatással volt rám. Alakult az idegrendszerem, gondolkodásmódom, felfogásom. A múltam nélkül nem lennék az, aki vagyok ma. Belekúszik, hozzá tarozik a jelenemhez, formálja ma is, hatással van rá.

Ami a múltban elindult, sokszor zajlik még ma is. Nem lehet egy snittel lezárni. Ahol, ahogyan, amilyen körülmények között élek, az mind múltbeli döntéseim, felvállalt és elodázott feladataim következménye.  Egyszóval az életem.

   Abban egyetértek, hogy nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani a múltnak, s előre kell tekinteni. De hogyha van elég erőm, hitem, akaratom és optimizmusom, az nagyban az átélt múltbeli eseményeknek, lelki, érzelmi válságoknak és élményeknek köszönhető. És ha nincs, az is. Kerek az egész. Múlt, jelen és jövő, együtt egy élet.

   Nem meredek megrögzötten a múltra, nem szegezem szemem fixálóan a jövőre. Megpróbálok a jelenben élni. Itt és most ellátni a feladataimat, figyelni az engem körülvevő emberekre, a családom tagjaira, barátaimra, a betegekre, akiket ápolok, s magamra, az én igényeimre is. De bocsáttassék meg nekem, hogy bizonytalankodom, ha bizalmatlan vagyok. Sokszor megégettem magam. Mint mindenki más!

   Nem vagyunk egyformák, sokfélék vagyunk, s ez gyönyörűséges. Csodálatos dolog és sokszor elkeserítő, hogy mennyire színes a paletta, mennyire másfélék az emberek. Ami egyiket nem rázza meg, abba a másik belehal. Van, aki százszor talpra áll, s van aki egyszer rogyik össze, de egy életre padlón marad. Van, aki képes konokul küzdeni, ezerszer ront a falnak, s végül véres fejjel sem adja fel, inkább belehal. A másik kivár, s szerencséje lesz, a harmadik is vár, s meghal úgy, hogy semmi nem történik, a negyedik félgőzzel elér mindent. Sorolhatnám.

   Én vagyok, aki vagyok. Jézus is ezt mondta. Ez van. Kell, vagy nem? De ne akarj megváltoztatni! Azon vagyok magam is és majd én elvégzem, ami tőlem telik. A múltam pedig minden keserűségével és gyötrelmével együtt is az enyém, felvállalom és nem adom. Ha pocsék volt is és látszólag eredménytelen, de az enyém. Nekem ez jutott. A jövőmmel meg megküzdök, még ha beledöglöm is!