2012. febr. 28.

Fel kell állni!


"A hegycsúcsra sokféle út vezet. Vannak meredekebbek és kényelmesebbek. S a táj is különböző, ami a szemedbe tűnik, de azért ugyanazt a hegyet látod különböző oldalairól. 
Ezért, hát légy türelmes önmagaddal szemben. 
Találd meg a neked
legmegfelelőbb utat. 
De légy türelmes másokkal szemben is, akik másik ösvényt választottak. 
Se a te utad, se a másoké nem az egyedül üdvözítő út. 
Aki felfelé kapaszkodik, sokszor meghorzsolja magát, időnként elesik. Fel kell állni, ne maradj fekve. 

Amíg úton vagy, nincs veled semmi baj. A belső halál akkor kezdődik, amikor véglegesen letáboroztál a hegyoldalon."

Popper Péter

2012. febr. 25.

Tanulj!


"Tanuld meg a víztől követni utadat. / Tanuld meg a tűztől: mindből hamu marad. / Tanulj az árnyéktól őrködni éberen. / Tanulj a sziklától megállni helyeden. / Tanuljál a Naptól, mely nyugovóra tér. / Tanulj a szellőtől, mely lombok közt pihen. / Hogyan kell életed leélni csendesen. / Tanuld meg tőlük, hisz mindenik testvéred. / Hogy kell szépen élni és szépen halni meg. / Tanuld a féregtől: semmi sem fölösleg. / Tanulj a rózsától tisztán maradni meg. / Tanuld meg a lángtól elégetni szennyed. / Tanuld a folyótól: utadból ne térj meg. / Tanulj az árnyéktól alázatos lenni. / Tanulj meg a Naptól szüntelen haladni. / Tanuld négy évszaktól ismerni az időt. / Tanuld a csillagtól, hogy az Égben erőd. / Tanulj a tücsöktől: ha magad vagy, zenélj. / Tanuld el a Holdtól, hogy semmitől ne félj. / Belátást a sastól, s ha vállad súly nyomja, / Nézd meg, milyen terheket cipel a hangya. / Tanuld a virágtól, hogy légy szép és kecses. / Tanulj kismadártól: szabadon repülgess. / Tanulj a báránytól: legyél szelíd, mint ő. / Mindentől tanuljál, mert minden veszendő. / Úgy figyelj utadon, mi célodhoz viszen, / 





Tanítson, mi meghal, s LÉTED ÖRÖK LEGYEN!"


Ősi norvég vers: Tanulj!

2012. febr. 24.

Táncolj!


"Tengerszem hártyás jegén táncolsz, hóval borított jegenyefenyők alatt. A hó szinte izzik körös-körülötted, gyöngéd kékre halványítva az éjjel feketéjét, a telihold elmosódik a párában, és mintha higanyezüstöt verítékezne, szellemképesek a csillagok, s oly közel hajol az ég a földhöz, hogy már-már összeölelkezik vele. Rideg gyönyörűség, téli mese. Az életed. Táncolsz, félszegen, attól tartva, hogy beroppan alattad a vékony jég, táncolsz, részegülten, már nem törődve a jeges mélységgel, s egyszer csak felemelkedsz. Felujjongsz, hiszen szárnyalsz, ám ekkor elbotlasz, kékre-zöldre ütöd magad, de felkelsz, és kezded elölről, és folytatod, amikor megroppan a jég, és térdig merülsz a vízbe, kibotorkálsz és táncolsz, mígnem merevre fagynak a csontjaid, táncolsz lassulón, hanyatlón, s ha kibírod, felébred a Nap és megmelenget."

(Vavyan Fable)

2012. febr. 23.

2012. febr. 20.

Egy fiú "elment".

Autóbalesetben meghalt a lányom szerelme. 
Búcsúzunk Tőled Dominik. 23 év. Ennyit éltél.
Nem találok szavakat.


2012. febr. 17.

Örülök neked!

Két napja dolgozom. Ugyanaz a hely, ugyanaz a helyzet, ugyanazok a nehézségek...és mégis...!
Annyira más minden, mint amennyit változtam ebben a három hétben. Másképp nézek, látok, hallok és érzek. 
Ebben a két napban számtalanszor hallottam azt, hogy "örülök neked", s ölel boldog-boldogtalan! Mindenki mosolyog rám. 
Vasszigoráról, morcosságáról közismert üzemvezetőnk ma odajött hozzám, holott soha egy szót sem váltottam vele, és azt mondta "örülök, hogy visszajött". Kicsit zavarba jött, enyhén elpirult saját szokatlan reakciójától. 
Örülünk hát mindannyian. :)
Eddig is jó kapcsolatom volt mindenkivel, de ez a szeretetteljes fogadtatás meglepett. Nem vagyok egy "partiarc". Nem veszek részt a szokásos felületes szócséplésekben, amik a nehéz munka okozta fásultságot, kimerültséget teszik a gyárban elviselhetővé. Valami másért kedvelnek. Valamiért, ami én vagyok.
Amikor nővérként dolgoztam és én kerültem műtőasztalra, akkor is azt mondtam, megérte a sok szenvedés, mert igy megtapasztalhattam munkatársaim irántam érzett aggodalmát, törődését és szeretetét.
Az utóbbi öt évben ezekből többet kaptam, mint az előző negyvenötben együttvéve.
Nem régóta tudok igazán elfogadóan, feltétel nélkül szeretni...szinte bárkit. Máris érzem a hatását. 
Remélem ez az állapot nem csak átmeneti. Gondozom magamban, mint a legdrágább növényt, mert még-még növekednie kell!


2012. febr. 14.

A szív erényei


Szavaim időtlenek, márványlapra vésve élnek tovább. Hallgasd meg tanácsom: 


1. Ha már tudod, mi végre születtél, megtudtad magadról a legfontosabbat. 


2. Bár bánat a szívnek távoli dolgok után vágyódni, vágyaidat ne tekintsd hiábavalónak: ami mára megvalósult, tegnap még képzelet volt. 


3. Ember számára nem létezik nehéz helyzet, csupán helyzetek vannak. A nehézség leküzdéséhez kell egy kis idő, a lehetetlennek tűnőhöz valamivel több.


4. Boldog életre vágyik minden ember. Ha élni akarsz, hagyj másokat is élni. Boldogságodat soha ne tedd függővé másoktól, így nem állod útját sem mások, sem a magad boldogságának. 


5. Tudd, hogy szavadat félreérthetik. Olykor tetteidet is. A félreértés épp úgy hozzátartozik az emberhez, mint fához a levél, tengerhez a víz, törzshöz a kar, fejhez a gondolat. A félreértés oly természetesen jár-kel a világban, mintha együtt született volna a megértéssel. Ne magyarázkodjunk, ne szépítsük a történetet. Az igazság aranyból van és kiállja az idő próbáját. 
6. A hallgatás tudománya: az istenek tudománya.


7. Állj az igazság pártján, de ne védd mindenáron a magad igazát. Semmi sem oltalmaz jobban a tévedéstől a nyitott szemnél, az értő fülnél, a mások iránti figyelemnél.


8. Hallgassunk meg másokat is, mert aki hallgatni tud, azt esetleg mások is meghallgatják.


9. A jót nehéz felismerni, ha nincs mihez viszonyítanunk. Az élet tanít meg erre a tudományra: kezedben a választás lehetősége jó és rossz között. 


10. Az öröm képessége: az életrevalóság nagy képessége. 




11. A jobb mindig a jó ellensége marad. Ne törekedj elsőségre, a dicsőség önelégültté, pökhendivé, lenézővé tesz. Akiket az élet mások fölé emelt, nagy árat fizettek érte. Légy kiváló hétköznapi életedben, és légy kiváló a szív erényeiben. A tülekedés meghasonlottá teszi a lelket: nem szép elsőség az, amelyet mások vére árán szereztünk meg. 


12. Amikor a sors a szerencse trónusára ültet, akkor váltál a legszerencsétlenebbé... Fortuna kegyeltjének lenni múlandó királyság. 


13. Vigyük végbe saját jótetteinket, ne várjunk rá, hogy mások tegyék meg helyettünk. A legkisebb jótett is elnyeri jutalmát. 


14. Vegyük a dolgokat könnyedén, de mégse vegyük túl könnyen őket. Ami fontos és komoly dolog, az megfontolt döntést igényel. Az élet balgaságain, pedig tudjunk nevetni... 


15. Mindennek adjuk meg, ami neki jár. A szemnek a látványt, a fülnek a muzsikát, a gondolatoknak a szárnyalást, a testnek a felüdülést, az igazságnak az elismerést, barátnak a barátot, az embernek a megbecsülést. 


16. A nagy lélek megtisztul mások szeretete által és szeretetével másokat a fénybe emel. Élj a nagyság, e mindenki számára hozzáférhető formájával. 


17. Nincs csodálatra méltóbb az embernél. Bánj vele ezen érdeme szerint. 
Tatiosz

2012. febr. 8.

Van úgy, hogy a régi út az új?

Ma felhivtak a munkahelyről, ahonnan elbocsájtottak...szeretnék, ha visszamennék. Két hét sem telt el.
Ezalatt az idő alatt fokozottan ügyeltem arra, hogy semmi negativ gondolatnak ne engedjek teret magamban. Rendszeresen meditáltam, spirituális témájú könyveket, irásokat olvastam, lélekemelő zenéket hallgattam.
Próbáltam felkésziteni magam arra, hogy megérezzem, meglássam, meghalljam az intuiciót, valamiféle megerősitést magamban, hogy milyen irányt jelöl ki ezek után a sorsom. Felkészültem rá, hogy ha meglátok egy utat, akkor követni is fogom.

Aki már dolgozott gyárban, az ismeri a közeget, az ott fellelhető szellemi minőséget, illetve annak hiányát.
Több, mint tiz éve elmenekültem egy gyárból, mert nem tudtam beilleszkedni. Minden téren megbuktam, minden energiámat elveszitettem.
Most annyira sikerült elfogadtatni magam és elfogadni mindent és mindenkit, hogy utánam nyúlnak és visszahivnak.
Régen azt mondtam, én nem tudok ilyen közegben élni, létezni. Kibillenek, elveszitek mindent lélekben, szellemben, amiért addig keményen megdolgoztam, amit elértem. Most vagyok már olyan erős és elfogadó, ha valaki felém nyújtja a kezét, akkor nem húz le, hanem én vonom, emelem magam felé a nyugalmammal, szeretetemmel, jókedvemmel?

Pozitivnak, jónak lenni egy ashramban, spirituális közegben nem nehéz. Ott nem kihivás.
Ahol nagy a hiány, ott kell a segitség leginkább.
Pár barátomat megkérdeztem, mi a véleményük. Mindannyian megpróbáltak lebeszélni a visszatérésről mondván, hogy nekem most már konkrétan spirituális úton kellene járnom, nem pedig az egészségemet feláldozni a gyárban. Tény, hogy valóban ért egészségkárosodás, s ha visszamegyek, elkerülhetetlen a további behatás.
De mi az a spirituális út? Szerintem a hétköznapokban ugyanúgy lehet valaki spirituális, nem kell feltétlenül pódiumon előadást tartani vélt, vagy valós bölcsességünkről.
Ha legalább valami elképzelés, vágy hajtana valamilyen irányba, valami elfoglaltság felé ezen az úton! A számmisztika érdekelt volna, de ahogy jelentkeztem a tanfolyamra, azonnal megszűnt. Jósoltam már kártyából, tanultam asztrológiát, tenyérelemzést. Volt úgy, hogy ebből éltem. Nem vonz.
Egyik barátnőm azt mondta, amikor nem tudott lebeszélni: Kivánok az utadhoz minden jót...és világits!
Ha most ez az út nyilott meg előttem, amelyik visszakanyarodott, hát megyek a gyárba.
Van úgy, hogy a régi út az új?

2012. febr. 5.

Szeretni jó

Van nekem egy vörös kislány macsekom.
Imádom a kutyákat, ezért másfél éve a születésnapomra kaptam a lányomtól egy cicát...mert szerinte ez igy logikus.
A kutyákról mindig tudtam, hogy értelmes, tanitható lények, akik tele vannak szeretettel, hűségesek és imádattal néznek a jó gazdira. A macskákat soha nem értettem. Nem igazán tudtam elnézni nekik, hogy mindenre meg lehet őket tanitani, amit ők meg akarnak csinálni, de csak azt, semmi mást.
Ha a kutyámnak az mondtam "maradsz!", ha a szive szakadt is meg, de nem mozdult. A macska ha el akar menni, akkor el is megy, még ha húsz körömmel rugaszkodik is el az arcodról.

Persze egy gyönyörű, icipici cicának ki is tudna ellenállni? Mostanra mindketten megszelidültünk. Már nincsenek szétmarcangolt függönyök, tépett bútorkárpitok. Ha elcsábul és próbálkozna csimpaszkodni, csak összeakad a tekintetünk és méltatlankodó nyau-val, kelletlenül elfordul vágya tárgyától.

A szekrénysor csúnyán megcsonkitott, lerágott sarkait lefestettem vizfestékkel, hogy ne villogjon messziről a világos fa szine. Dühös voltam kiabáltam a macsekkal mérgemben, miközben javitottam. Kerek, tágranyilt szemekkel, döbbenten nézett rám. Azóta is felugrik a szekrény tetejére, de nem nyúl hozzá, megértette...talán. Felengedem, mert ott szeret lustálkodni. Igaz, nem kért soha engedélyt. Elhúzom a függönyt, hogy szabadon nézegethessen, figyelhesse a repkedő madarakat.
Nagyon körültekintően kell szellőztetnem, mert vettem már ki az ablakból, amikor több macska volt a párkányon kivül, mint bent, s a probléma abból adódik, hogy a kilencedik emeleten lakom.

A konyhaablakon kiugrott már a függőfolyosóra, ahol dühöngve tombolt az északi szél. Arra lettem figyelmes, hogy vadul dörömbölt a mancsával a bejárati ajtón, bebocsájtást követelve.
Szépen összeszoktunk. Ha eszem, felül velem szemben a székre és nézi a kanalat, ahogy meritek és a számhoz emelem. Kenyérből, pogácsából mindig kap egy kis gombócot. Maga elé húzza a mancsával, s megfalatozza. Hogy mit művel a palacsintáért, azt látni kellene!

Ha húst szelek a konyhapultnál, két lábra állva ácsorog a térdeim között. Ha mosogatok, a kukára áll mellettem, mancsát a pultra teszi, fejét közéje támasztja és nézi, mit csinálok.
Értem a nyávogásból, ha inni kér és meg kell nyitnom a vizcsapot a fürdőszobában, mert csak ott hajlandó a szomját oltani.

Kerestem már háromnegyed órán át kiáltozva utána a lakásban, és a könyvespolcon a könyvek mögül volt képes némán figyelni, de nem mozdult. Máskor csak szólitom: Tita! - s már felel is jellegzetes hangon, ami semmi máshoz nem hasonlitható és azt jelenti: Igen?!

Csak megjelenik és látom az ábrázatán, testtartásán, hogy most rosszalkodás és őrült száguldozás következik, vagy egyedül szeretne lenni. Nem hizelgős cica. Néha zokon is vettem, hogy fél percig sem lehet szeretgetni, máris mehetnékje támad.
Mostanság azonban másképp vannak a dolgok. 

Pár hete történt először, hogy amikor leültem a számitógép elé, felugrott az ölembe. Útban volt, letettem jobbról, felugrott balról, újra le és ismét fel. Azóta ha odaülök, rögtön megjelenik.
Mióta nem dolgozom, sokat olvasok, zenét hallgatok, meditálok, nyugodt vagyok és békés. Inkább, mint azelőtt. 

Már nem tudok úgy leülni a fotelba, hogy ne akadna egy bundás vörös, aki ne gömbölyödne azonnal az ölembe, s ne dorombolna ott békésen, akár órákon át. Néha még az olvasásról is elfeledkezem. Minden szőrszálat ismerek az orrán, hogy milyen szinű és merre hajlik. Nem is tudtam, hogy a cicának apró szempillái is vannak.

S azt sem tudtam, hogy egy akaratos, öntörvényű macska olyan boldog, izgatott toporzékolásra képes, mint az enyém, ha a konyhaablakban várakozva engem hazaérkezvén a liftből kilépni meglát.
Szeretni jó...

Ha szomorú leszel


S ha Te is egyszer-másszor szomorú leszel, s hasztalanul jársz-kelsz az emberek között, a szomorúságodon nem segít senki, és úgy érzed, mintha valami nagy-nagy súly ülne a lelkeden, és napról napra jobban belefáradsz, s talán már azt is hiszed, hogy nem bírod tovább: egy este szökj le titokban a tóhoz. (...) Ha szomorúságoddal a tó partján megállsz: olyan kék lesz a víz, mint még sohase volt. A legcsöndesebb szellő indulását meghallhatod, akkora lesz a csend, s ameddig ér a nádas: minden nádszál csak neked muzsikál akkor. (...) Hunyd be a szemed, ha látásod már nagyon gyönge lesz, akkor és egyszeribe látni fogod a madarak táncát bent a tocsogóban. És akkor, azon a csöndes estén maga a tó mesél neked tovább, folytatja ott, ahol én abbahagytam. És akkor a csöndes estén, Te elfelejted, egészen biztosan elfelejted, hogy szomorú voltál.

(Wass Albert)

2012. febr. 3.

Életerőnk megőrzése


Bizonyított tény, hogy a mai modern életvitel mellett, az emberek egy nap 24 órájából körülbelül napi átlag 4 órát töltenek önpusztító, és életrabló gondolatokkal. Ezek közé tartozik, az idegeskedés, a panaszkodás, a hibáztatás, az önsajnálat, az önmarcangolás, a halasztgatás, stb. Sajnos a szakirodalom leginkább a rossz szokások, és az önpusztító gondolatformák végtelen lajstromának összeállításával foglalkozik, ahelyett, hogy a pozitív életerősítő és életigenlő praktikákra koncentrálna. Pedig ezek a nagyon egyszerű hétköznapi mentális gyakorlatok segíthetnek az életerőnk megőrzésében, fenntartásában, és újrateremtésében:

Hetente legalább egyszer aludjuk ki magunkat! Addig aludjunk, amíg a szervezetünk kívánja, ne ébresszük magunkat vekkerrel, hagyjuk, hogy elménk jelezze mikor regenerálódott teljesen. Bátran és lelkiismeret-furdalás nélkül hagyjuk magunkat aludni!



Reggeli első gondolatunk mindig valami jó és éltető legyen! Adjunk hálát, és érezzünk örömet, hogy egészségesen ébredünk! Ébredjünk rá a világ mindennapi csodájára!


Igyekezzünk gondolatainkat napközben is a pozitív történésekre irányítani! 
Figyelmünkkel azt tüntessük ki, ami jó! Hangosan mondjuk ki ezeket magunknak! Például: 

Ez jól esett! Ennek nagyon örülök! Ez nagyon tetszik! Jó, hogy segítesz! – Ne szégyelljük mások előtt megfogalmazni a bennünk születő jóleső érzéseket!



Csak azokkal a dolgokkal foglalkozzunk tartósan, amikre közvetlen ráhatásunk van! Teljesen felesleges azon bosszankodni, és hosszasan társalogni arról, hogy drágább lett a benzin, kevesebb járatot indít a BKV, stb. Figyelemenergiánkat arra a tennivalóra fordítsuk, amivel itt és most dolgunk van!


Ha valaki panaszkodni kezd nekünk, nyugodtan szakítsuk félbe, még ha a másiknak elsőre rosszul esik is! Mi irányítsuk és tereljük a beszélgetést arra ami megtehető, ami segít vagy megoldást jelent ebben a helyzetben! Ha tanácstalanok vagyunk, inkább hallgassunk, és ürítsük ki fejünket, engedjük el negatív gondolatainkat!


Tudatosan válogassuk meg, milyen információval táplálkozunk! Vegyük tudomásul, hogy a szenzációhajhász napi sajtó és híradó főként a katasztrófák és rosszhírek szószólója, ami teljesen torz és hamis képet fest a világról. Tudatosan keressük a jó híreket, és a környezetünkkel inkább ezekről társalogjunk!


Olvassunk lélekemelő szépirodalmat, bölcs gondolatokat, verseket, bármi olyat ami megérinti a lelkünket! Ami továbbgondolásra vagy cselekvésre késztet!



Hallgassunk olyan zenét mindennap, amitől jókedvünk támad! Bátran perdüljünk táncra! Nem a tánctudásunk az érzés számít!

Iktassunk be mindennapos sétát az életünkbe, mikor csendben ’céltalanul’ bóklászunk! Eközben csak szemlélődjünk, és hagyjuk, hogy gondolataink cél nélkül, szabadon szárnyaljanak. Minél több dolog jut eszünkbe sétánk közben, annál jobb! Ne ragaszkodjunk ezekhez a gondolatokhoz, ne akarjuk ezeket megjegyezni, vagy feljegyezni!

Figyeljünk környezetünkre! Vegyük észre milyen szép a világ! Ne csak az emberekre koncentráljunk, vagy arra amit az emberek tesznek. Figyeljük a felhőket, a fákat, a madarakat, az állatokat! Bátran álljunk meg, és csodálkozzunk rá arra, ami számunkra újdonság!


Ne siessünk! Induljunk mindenhová időben, tervezzünk tartalékidőt, hogy legyen időnk ’késni’, ha kell!

Tegyük életünk mindennapos részévé a más emberekkel folytatott eszmecserét! Ügyeljünk rá, hogy havonta többször is legyen időnk barátainkkal tartalmas dolgokról beszélgetni! Ne csak fecsegéssel és felszínes dolgokról beszéljünk! Merjünk életünk lényegi kérdéseiről beszélni barátainkkal! Ha nincs kivel megosztanunk életünk fontos dolgait, lelkileg elszegényedünk!

Ne csapjuk be magunkat a magányos ember mítoszával! Az ember, társas lény. Keressünk magunkhoz hasonló mentalitású és érdeklődésű társaságot! Ha azt gondoljuk: „Mindenki hülye!”, vagy, hogy „Egyetlen normális embert sem ismerek!”, tartsunk önvizsgálatot, mi akadályozza meg bennem, hogy másokat szeressek és elfogadjak! A magányos ember hosszútávon elsorvad egyedüllétében! Arra koncentráljunk ami a más emberekben szerethető és jó, meglátjuk hamarosan ők is így viszonyulnak majd hozzánk!


http://www.tarrdaniel.com/documents/Ezoteria/eletero_megorzes.html
 

2012. febr. 2.

Ne félj!


Ne félj, ne félj!
Múlóban már a tél.
A nap, a nap
lassan erőre kap.
Remény, remény
ragyog az ág hegyén.
De még, de még
tartja magát a jég.
De már, de már ripeg-ropog,
akár az ablak üvege,
ha labda töri be.

(Kányádi Sándor)

2012. febr. 1.

A tökéletes társ



"Mindnyájan keressük a tökéletes társat. De ha az ember elég sok kapcsolaton van túl, kezdi gyanítani, hogy nincs is tökéletes társ, 
csupán a tökéletlenségek fokozatai léteznek. 

Miért van ez így? Azért, mert mi sem vagyunk 
tökéletesek, és úgy válogatjuk meg társainkat, hogy a tökéletlenségeik kiegészítsék a mieinket. 
Csak ha megküzdöttünk legtitkosabb démonjainkkal - megoldhatatlan problémáinkkal, amelyek azzá tesznek, akik vagyunk - akkor találhatjuk meg életünk társát, mert akkor fogjuk csak tudni, hogy egyáltalán mit is keresünk. 

Ezt a tökéletlen személyt keressük, de nem az első szembejövő tökéletlent, hanem az "igazit". Azt, akire szeretettel nézhetünk, miközben azt gondoljuk: 
"Pontosan ilyen problémát akarok magamnak!"
(Andrew Boyd)