Alkotni öröm!

Tíz év után elérkezett végre, ez a nap is. 

Éppen ennyi ideje történt, amikor elhatároztam, hogy megírom az életrajzomat. Gyermekkorom óta naplót vezettem, így az emlékezés mellett saját kútfőből táplálkozó, írott forrással is rendelkeztem.

Az események felidézése, sorba rendezése, kézírással való megfogalmazása, összefésülése, számítógépbe gépelése után pár évre félretettem a lemezre mentett anyagot.

 Csupán két éve vettem elő újból. Az eltelt időben megtanultam szövegszerkesztővel dolgozni, így a kéziratot áthelyeztem és munkába fogtam. Az elkészült fejezeteknek blogot nyitottam, az írásokat közzé tettem, és egy amatőr művészek számára készült webes fórumon is publikáltam, aztán hátradőltem, vártam a tapsot, az elismeréseket.

Népes rajongótábort szereztem, akik bíztattak és követelték a folytatást. Kaptam kritikát, de jóindulatú, kéretlen, önkéntes segítséget is, ismeretlen emberektől. Belejavítottak a kéziratba, és javaslatokkal, észrevételekkel megtűzdelve küldték el számomra. Hálás voltam a reakciókért. A dicséretek ösztönöztek a folytatásra, a kritikákból, javaslatokból sokat tanultam. 

A blogot azóta bezártam, mert néhány részletet a regényemből, más nevével fémjelezve fedeztem fel a interneten. Ennek a blognak az elején is rengeteg kidolgozatlan fejezetet közöltem, ezeket láthatatlanná tettem.

Nem hittem volna, hogy ennyire nehéz egy könyvet megírni. Kézírással, jegyzettömbbe gépelve, World-be megszerkesztve még mindig csak halomra szórt mondatokként tűntek előttem. Naponta öt órán át ültem a gép előtt, a szabadnapjaim és a szabadságom összes szabadidejét rááldoztam, többször kinyomtattam és kijavítottam a kéziratot, mire el mertem küldeni egy lektornak.

Ki merem jelenteni, hogy minden első könyves író ujjongásba tört volna ki a válasz után. Igen ám, de a gratuláció után az átdolgozásra tett javaslatok következtek, ami pár hétre megnövelte bennem az alkalmatlanság érzését. De legyőztem, belefogtam a munkába és bizonyítást nyert, mennyire értékes egy igazán hozzáértő szakvélemény, mert az eredmény engem is meglepett. Tetszik, határozottan tetszik, amit létrehoztam. Addig, talán csak jónak ítéltem a művem, ma már az eredmény láttán elégedettség tölt el. Mert alkotni öröm!

Lehet, hogy nem találkoztok vele a boltok polcain. Ki tudja? Akkor sem dolgoztam hiába. Már tervezem a borítót, a címen gondolkodom. Kinyomtatom és megkapják a gyermekeim. 

Büszke vagyok a munkámra és magamra.

Idézet egy lektori véleményből.

"Kedves Tünde!

Páratlanul szépen fogalmazol. Gratulálok a munkához, neked tényleg írnod kell! Ami kéziratot kezdő íróktól látok, azok között a tiéd kimagasló, ha nem a legjobb. Olyan elevenen fested le a képeket, hogy tényleg életre kelnek.

A fogalmazás szép, gördülékeny és hangulatos. Eltalálod a megfelelő szavakat, a szavak sorrendjét, logikusak a mondataid, a tagolás is olyan, amilyennek lennie kell.

Ha megnézed a kéziratod első oldalát, látod, hogy gyakorlatilag nem javítottam: másoknál tiszta áthúzás és beírás a szöveg, de nálad csak egy alanyhiányt találtam. A helyesírás is jó, alig van a szövegben hiba. Inkább vesszőhibákat találtam.

Nem szabad veszni hagyni ezt a könyvet! Még a lányomnak is meséltem a kéziratról és megkérdezte, elolvashatja-e, amihez az engedélyedet szeretném kérni. Belenézhet?

Biztos vagyok benne, hogy épp elég a gondod, a munkád, de azt is tudom, hogy neked ez MEGY. Igen, a családodnak így is odaadhatod ezt a könyvet, nekik felbecsülhetetlen érték lesz. De én látom, hogy tényleg tudsz írni. ha úgy gondolod, akár kiadónak is küldd el."