Minden kedves olvasómnak Boldog Új Évet Kívánok!

Szentjeim

aludni készül lassan az utca

házfalakra csendet sző a félhomály
a kémények fázva összebújnak
alkonyi nap tesz fejükre koronát
ahogy a madarak öreg fák odvában
úgy bújnak meg szívemben az emlékek
sápadt gyertyaláng lobban fel szobámban
rég látott arcokon táncolnak a fények
az asztalon a terítő hófehér
ahogy minden szent és tiszta ünnepen
rajta egy pohár víz só meg a kenyér
mint mindig amikor várlak titeket
itt vannak mellettem üres székeim
nézem őket tehetetlenül bénán
úgy szaporodtak meg ahogy éveim
vallatom őket de csak néznek némán
az őszi ködtől már minden tejfehér
elmúlás ellen lázadnak sejtjeim
nemcsak egy napig november elsején
amíg csak élek lesztek ti Szentjeim

http://www.amatormuveszek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=133871&check=44feb88ee437b52ab66c8552fbf94443

Sírversek

Legyen a két ló és a kocsi átkozott,

ami a temetőbe áthozott.

Reméltük, örökké él ez a szent ember,

de elvitte őt is a hűvös szeptember.

Nem mondhatnám, hogy kenyerem javát megettem,

az élet előttem volt, most itt van mögöttem.

Voltam mintaférj, voltam kiváló apa,

nem bírtam sokáig, mert megölt a strapa.

Elment örökre egy borongós hétvégen,

a család azóta nyugodhat békében.

Összeveszett a tiszttartóval az abrakon,

aki a vita hevében kihajította az ablakon.

E holt,

megbízhatatlan volt,

még az esküvőjét is lekéste,

ezért vőlegénye e szavakat: 

˝Légy pontos˝,

vésővel a fejébe véste.

Egy ígéretes pálya itt maradt torzón,

mert a halál, a szívét megállította 

a korzón.

Már több ízbe’

esett vízbe,

de most elmerült mint a balta,

a folyó magába falta.

Az elmúlás hirtelen érte,

a halál tűzbe ment érte.

A bíró úr remélte a halál

döntése alól kibúvót talál,

de nem rajta volt már a talár.

Most már tudjuk, hogy az volt a sorsa,

hogy kinyírja gyomrát az élet sava-borsa.

A trapézon lendült egy nagyot,

minket meg hátra hagyott.

Sebők Bence

a nők kedvence,

azért van itt elhamvasztva,

mert egy tehén felszarvazta.

A krokodilbőr cipőt mindig is szerette,

a krokodil is szerette őt, amikor megette.

Akkor volt ő elemében, ha mindenkinek hantázott,

az esőben, a temetésén a fejfa és a hant ázott.

Nem tudta kipiszkálni torkából a szálkát,

ezért Szent Mihály díszes szekerére szállt át.

A Három Sasban, itt helybe’

egy széklábbal ütötték fejbe.

Nem védett az amulettem,

a tűzvészben hamu lettem. 

A depresszió miatt volt állandóan bágyadt,

csak a koporsó kedvéért hagyta el az ágyat.

Fejfáját majd hirtelen haragja

faragja,

mindig azt hitte,

de a hideg sírba mégis a neje mérge vitte.

Azok között kísértek,

akik a temetőbe kísértek.

Az élet és halál közt vékony az árok,

itt a túlsó oldalon mindenkit várok.

Fel kéne kelni

énekelni!

Míg éltem, humoros ember voltam,

de most szellemesebb vagyok holtan

http://www.amatormuveszek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=81396&check=4978b0387f565dfc1def5aed2b72911f

Gyerekszáj

Vannak féltett, kedves emlékeid? Amolyan kincsekre gondolok, amiket nem az elmédben, a lelked rejtett zugában dédelgetsz, hanem a ládafiában, fiókban, szekrény mélyén, vagy egy szalaggal átkötött kis dobozban.

Miután lesikáltam, kifestettem, megjavítottam mindent a lakásban, elkezdtem rendet rakni a szekrényekben, fiókokban. Kincsekre leltem. Tudtam, hogy ott vannak. Nincs nálam rendetlenség, mindennek helye van. De a hétköznapok taposómalmában nem volt kedv, alkalom és lehetőség kézbe venni őket, elmerengeni mellettük.

Egy csöpp orkán kezeslábas lóg vállfán a ruháim mellett már tizennyolc éve. Sokat fogtam a karomban. A színe, az anyaga ugyanaz, az illata más. Emlékszem a pici test karjaimra nehezedő súlyára. Mindig ölben vittem sétálni. Kétségbeesve bömbölt a babakocsiban.

Apró rózsaszínű plüssállatka. Nyuszi volt valaha. Megmaradt fülecskéje ágaskodva kandikált ki a fehérneműim közül. Kézbe vettem. Torkon ragadva hurcolta magával mindenhová legkisebb fiam. Egyszer elveszett az utcán. Az elalvó gyermek elernyedt ujjai közül valahol kipottyant útközben. Rohantam a városon keresztül az üzletig, ahol a nyuszit vásároltam, hátha mielőtt a fiam felébred, találok még egyet. Sikerült. Hogy én milyen boldog voltam! Odacsempésztem az ébredező kicsi mellé. Rám mosolygott, de szeme már nyunyu-t kereste, s rögtön torkon is ragadta.

Kabalák, játékok, fél pár picike pamutzokni, ellenőrzőkönyvek beírásokkal, kedvenc mesekönyv, apró  bögre, piros szívecskékkel az oldalán, porcelán Merlin figura és kisangyal ajándékba nekem, tőlük osztálykirándulásról, és karácsonyra. 

Sorolhatnám.

Aztán kezembe került egy zacskó telis-tele cetlikkel, levelekkel, rajzokkal.

A rajzokat én kaptam alkalmakra. Némelyik engem ábrázol. A cetliket egymásnak írogatták. Emlékszem erre a szokásukra. Gyakran akkor is levelekben beszélgettek, ha mindhárman otthon voltak, egyazon helyiségben. Élvezték a kommunikáció eme formáját. Ennek köszönhetően, s hogy annak idején rendrakás közben felfedeztem és megmentettem őket az utókornak, most hatalmasakat nevettem.

Találtam egy füzetet, amibe rendre lejegyeztem a dátumot, hogy mikor és a szavakat, amiket megtanultak kimondani. Lányomnak egyéves korára egy egész A/4-es lap betellett tőmondatokkal. Hibátlanul és sokat beszélt. 

Ebben a füzetben írtam le az úgynevezett "aranyköpéseiket" is. Ezeket olvasgatva hihetetlen jókedvem kerekedett. Hatalmasakat nevettem. Legkisebb fiam, a kezeslábas valamikori lakója be is kukkantott hozzám megtudakolni, mi a vidámság oka. Felváltva olvastuk fel ezután egymásnak a bejegyzéseket, amik közül néhányat most megosztok veletek.

-Anyu! Ha az emberek a majomtól származnak, akkor a kínaiak sárga majomból lettek?

-A vaktöltényt azért hívják vaknak, mert nem tudja, merre kell mennie?

-Ha a lánypapot apácának hívják, akkor a fiúpap az pojáca?

(Dorgálás után) -Figyeld meg, a végén még kiderül, hogy ez nem is az én anyám.

(Rosszalló tekintetemet látva) -Majd akkor nézz ide, amikor már nem csámcsogok!

-Ugye anyu, a jó idő olyan, mint a Nyuszi, meg a Mikulás, és azért jön, hogy örüljenek a gyerekek?

(Orvoshoz készülődtünk) -Hát, én inkább fodrászhoz mennék.

Márc. 15.) És képzeld, mindenkinek a ruháján volt petárda.

A nagytestvérhez) -Matyi! Vegyél nekem egy szaloncukrot a fáról, de jó magasról, nehogy azt higgyék, én voltam!

Kártyáztak. Matyi felkiáltott: -Húha! Kalkulálnom kell.

Kistesó súgva: -Anya! Mi az a kalakula?

-Anya! Frankestein is matematikus volt?

-Ádi! Tudod hol lakik a medve?

-Persze, hogy tudom. A bozontosban.

-Akkor is mesélj, amikor már alszom!

-De akkor nem hallod.

-Hát, akkor jó hangosan mesélj!

(A fűbe pisilt) -Most hogyan hozzuk ide a vécét?

Az utcán egy fiú pólóján betűzte NIKE.

-Tudod, ez egy angol szó és úgy kell ejteni, hogy nájki.

Másnap újból láttuk.

-Ugye, ez a NIKE és Úgy kell ejteni, hogy umbro?

(Apja nyakát tapogatja) -Mi ez?

-Ádámcsutka.

Elgondolkodik, majd így szól:

-Az nem! Ádám én vagyok. Az apacsutka.

Egy emlékezetes születésnap

Tegnap volt az egyik gyermekem, a középső fiam születésnapja. Általában boldogságos esemény egy gyermek születése. Valóban, nekem is csodálatos érzés volt, amikor először a karomban tartottam. Nem tehetek róla, hogy az ő világrajövetele kapcsán nem ez a felemelő érzés jut eszembe először.

Ő a harmadik gyermekem. Túl voltam már a negyvenedik terhességi héten, amikorra minden rendes magzat összeszedi a bátorságát, megembereli magát és a világra kéredzkedik. Nálam erre semmi jel nem mutatkozott. Mindenesetre jónak láttam összecsomagolni a gyerekeket, hogy a párom pénteken elvigye két kisebb gyermekünket anyósomhoz, ne legyen gond, ha hirtelen indulni kellene a kórházba. Úgy egyeztünk meg, hogy délelőtt mennek, s a férjem még aznap este visszaindul. Nem jött...és másnap sem. Abban az időben nem volt mobiltelefon, s vezetékes is elég ritka. Amikor elindultak tett egy megjegyzést, amire akkor nem figyeltem: Miért pont most szülnél meg?

Már akkor tudta, hogy ott fog maradni az anyósnál, a búcsúban.

Rendben elvégeztem a tennivalóimat. Elbúcsúztam a gyerekektől, aztán amikor elmentek átnéztem a táskát, mindent összepakoltam-e a kórházba. Nem volt fürdőszobánk. Szokás szerint melegítettem vizet a gázrezsón, s a földre helyezett műanyag fürdőkádba öntöttem, s megfürödtem. Nem volt egyszerű. Vagy a nagy pocakomtól nem fértem guggolva a vízhez, vagy amikor beleültem, eltűnt mellőlem, s kicsapott a kádból. Majdhogynem beleszorultam. Szép lassan megmosakodtam, megtörülköztem, belebújtam a hálóingbe. Aztán lehajoltam, két végén megemeltem a vízzel még mindig félig telt kádat, s ahogy minden este szoktam a gyerekek és magam után is, ha nem volt otthon a férjem, elkezdtem a falikútba csorgatni. Már nagyon nehezemre esett. Hamar el tudtam aludni, de két óra múlva megébredtem. Valami nem stimmelt! 

Felálltam az ágy mellett. Két lépést tettem, amikor locsogva kezdett elfolyni a magzatvizem. Nem volt idő gondolkodni. Felöltözni sem volt időm, az emeléstől valószínű kinyílt a méhszáj és semmi nem állt már a baba megszületésének útjába. Azonnal jöttek a tolófájások. Előző nap volt nálam a védőnő és búcsúzóul kedvesnek szánt poénkodással megjegyezte, könnyű szülést kíván, nem mindenkinek adatik meg a rohamszülés. Nekem megadatott.

Hanyatt dobtam magam az ágyon. Minden erőmmel markoltam az aprópénzt, s ahogy enyhült a fájás, felpattantam, kinyitottam a kulcsra zárt ajtót, tárva hagytam és elindultam át az útkereszteződés után húsz méterre álló telefonfülkéig. Az egész távolság nem volt ötven méter. Háromszor kíséreltem meg, mindháromszor vissza kellett fordulnom, egészen az ágyig. Hevenyészett ágyrafekvés után rettegve visszatartani a szorult helyzetből egyre nagyobb igyekezettel kiszabadulni akaró babát. Aztán talpra, újra ki... Mindezt hajnali fél kettőkor.

Nem tudom milyen műszakba és melyik munkahelyre igyekezett motorral az a fiatalember, aki az úttest közepén majdnem áthajtott rajtam. Csak annyit mondtam: mentőt, hamar!

Halálra vált arccal felpattant a motorjára, s nemhogy átgurult volna a közeli telefonfülkéig, meg sem állt a nemtudomhol munkahelyéig és onnan telefonált.

Már feladtam a reményt és kezdtem megadni magam a gondolatnak, hogy ott, az ágyban megszülöm a babát, amikor a szuterén ablakán át egy lépésben guruló gépjármű lámpái villantak be az ablakon, Minden erőmet összeszedve kitámolyogtam, de már csak a hátsó felét láttam kifelé haladni az utcából. Vissza a szobába, mentő el, kitámolyogni, vissza az ágyra, gyerek visszatartva, mentő el, kitámolyogni, késő, vissza... Tudtam, hogy pár összehúzódás és ha akarom, ha nem, ez a gyerek kint lesz, nincs több esélyem. A táskát magam után cibálva az utolsó erőmmel kitántorogtam és megviselt, magzatvizes hálóingemben megálltam az úttest közepén. Az októberi hajnalok nagyon hűvösek.

És akkor megtörtént a csoda. A mentősök nem adták fel. Megfordultak és most ellenkező irányból közeledtek felém. 

Ócska, zötyögős jármű volt, kőkemény székekkel, amire minden tiltakozásom ellenére le akartak ültetni. Nem volt sok erőm civakodni, hát a derekamat megtámasztva, a fenekemet lógva hagyva kínlódtam a kórházig, de nem ülhettem le, hiszen korábban már a tenyeremmel éreztem, hogy domborodik a gát a baba buksijától. Nem tudom, kiket küldtek értem. Igazolványt, adatokat kértek, szedjem elő, adjam már oda, közben minden sejtemmel a kitolást próbáltam késleltetni.

A mentőből kiszállva bokában összekulcsoltam a lábam, s akkorra már a mentősök is tisztában lehettek a helyzettel, mert behajlított könyökömnél fogva emeltek, s futottak velem, hogy lépnem sem kellett.

A szülőszobában egy üres ágyra tettek. Még láttam, hogy a másik ágyon épp kibújt egy kisbaba feje. Az orvos durván rámüvöltött, hogy: Tartsa visszaaaaa!

Hol érdekelt az már engem! Röptében kapta el a szülésznő a fiamat.

Az orvos nagyon ingerült volt. Elcsesztük az éjszakáját. Ráadásul nem voltam képes pár percet uralkodni magamon. Ahogy, amilyen indulattal a szétrepedezett gátamat összefércelte, azt nem kívánom senkinek. Folyton azt kiabálta: Ne húzza el magát! Nem érti? Ne húzza el az altestét!

Aztán végzett, balra nézett, felemelte egy folyadékkal telt fecskendőt, upsz! ez elmaradt. Nem adta be a fájdalomcsillapítót. Nem kért elnézést.

Aztán hoztak egy rongyos pelenkába csomagolt, legörbült szájú, nyöszörgő apróságot. Hirtelen estünk be, nem volt idő előkészülni a fogadásunkra, de így is imádnivalóan gyönyörűséges volt.

Csak azt nem értem, miért kaptam idegösszeomlást.

Az Ősz dícsérete

Csak gyönyörködöm.

Ősz

Verseket kerestem az őszről. Nem értem... Kevés kivétellel mind az elmúlásról, halálról és rothadásról szól. Szomorú siratódalok. Valóban...egy mag mindaddig nem képes életet adni, kisarjadni, amíg meg nem szűnik önmaga lenni, át nem adja magát az elhalásnak, hogy más formában éledjen újjá. Ha nincs elmúlás, nem keletkezik új élet.

Az ősz és a tavasz a leggyönyörűségesebb évszak számomra. Nem szeretem a szélsőségeket, sem a kánikulát, sem a jeges hideget. Szívemhez legközelebb a színpompás, páratelt, ragyogással teli ősz áll.

Nem érzem az elmúlást. Életkedvet érzek, kirobbanó energiát és lehetőséget az újrakezdésre.

"Ó hogy szeretem én bús évszak ezt a zsongást

Hangját a magától hulló gyümölcsnek

A szelet és erdőt ahogy lásd

Elejti levelét egyenként mint a könnyet

A lombot

Ha lehullik

Egy vonat ha

Elhúz itt

Az életet ha múlik." 

G.Apollinaire

Útjaim

Valamiért mostanában élénken emlékszem utakra. Nem kirándulások, nyaralások, csavargások jutnak ilyenkor eszembe. 

Munkanélküliségem kapcsán gondolkodtam el, s kicsit megdöbbentett, milyen komoly nyomot hagyott bennem minden munkahellyel kapcsolatosan az oda való eljutás, illetve ahogy onnan hazatartottam.

Legkorábbi emlékem a vonatozás. Az első munkahelyemre vidékről vonaton jutottunk el párommal. Fél négykor keltünk aznap, mint máskor is. Féltudatos állapotban, térdig érő hóban, emelkedőn felfelé, monoton erőltetett menetben haladtunk a vasútállomás felé. Alig pislákoló lámpafénynél sárgán csillogó hóra szegezett tekintettel trappoltam legelől a szűz hóban, s az én nyomomba lépve haladtak utánam a férfiak. Valahogy így alakult. A vonaton mindig, most is fejem a párom ölébe hajtottam, s lábam a forró fűtőtestre támasztva végigaludtam az utat.

Aztán az jut eszembe, amikor az alig több, mint két éves fiamat cipeltem a bölcsődébe. Várandós voltam a lányommal, nem bírtam sokáig tartani a karomban. Akkor is tél volt. Apró lábaival szótlanul taposta a havat kilométereken át. Csöpp arca vörösre fagyott. Azon a télen nagyon megfázott a füle. Hetekig volt kórházban középfül gyulladással, ami annyira elgennyesedett, hogy az agy védelmében meg akarták lékelni a koponyáját.

Következő emlékem, amikor háromnegyed hatkor kiléptünk minden nap a lakás ajtaján a két kisebb gyerekemmel, hogy én fél nyolcra beérjek dolgozni. A kicsit leadtam az oviban, a lányomat pedig otthagytam a hatalmas, sötét iskolában egyedül. Mindig ő volt az első, ő kapcsolta fel a villanyt az épületben. Mindössze hat éves volt. A szívem majdnem megszakadt miatta.

Később gyárban dolgoztam, s oda már egy másik lakótelepről jártam. Vagyis vitt a busz. Nem egyszer műszak végeztével alig tudtam felkapaszkodni rá. Egy nem éppen jóindulatú munkatársnőm meg is jegyezte, hogy nem kellene ennyire túljátszani a szerepemet. Nem tudta, hogy beteg vagyok...és akkor még nem tudtam én sem. Késő éjjel rohant a busz a kihalt városon át. Álltam tompán, fáradtan kapaszkodva és néztem, ahogy rohannak a házak, s bevillannak az ablakon a lámpák fényei. Akkor különös érzésem támadt; bár semmi jelentős nem történik ebben a pillanatban, ez egy olyan jelentéktelen pillanat, amit soha nem fogok elfelejteni.

Utána a kórházban dolgoztam. Jóformán egyetlen hosszú út vezetett odáig. Nyáron a délutáni órákban semmi sincs, ami falatnyi árnyékot lenne képes vetni. Az út teljes hosszában akadálytalanul tűz be a nap. Napi átlag tíz kilométert futva a kórházfolyosókon, kegyetlenül kínzó izületi gyulladással a lábfejemben gyalogoltam nem egyszer haza a forróságban. Azóta tudom, milyen hosszú az az utca. Nekem a leghosszabb a városban.

Az utolsó munkahelyre gyalog jutottam el. Ki hinné? Innen nem jár arra busz. Jórészt kivilágítatlan területen három kilométer oda, s nehéz fizikai munka után vissza. Aztán az utat lezárták vasúti felüljáró építése miatt. Nagyobbat kellett kerülni, még lakatlanabb területen. Aztán azt is lezárták, s mehettem még távolabb. Nyáron megégett a bőröm, télen csonttá fagytam. Az utolsó hónapokban egy munkatársnőmnek megesett a szíve rajtam, kerülőt tett, elvitt minden nap és haza is hozott. Aztán amikor szabadságra ment megtudtam, hogy át lehet osonni a legrövidebb úton, ahol kezdetben jártam és arra mentem dolgozni. Meghűlt bennem a vér a félelemtől és hihetetlen volt, hogy annyi időn keresztül volt bátorságom arra közlekedni. Most, hogy elbocsátottak, akár felfoghatom pozitívan is. Ha nem akarok, soha többé nem kell arra mennem.

Nem bánnám, ha rövidesen újabb hírekkel jelentkezhetnék az ügyben, hogyan közelítem meg mostanság a munkahelyemet. :)

Kedvenc színem: Szivárvány

Szép, színes a világ!

Keresési kulcsszavak

Nagyon jól szórakoztam. Megnéztem, milyen keresési kulcsszavakkal, mondatokkal találtak a blogomba. Nem tudom, mit reméltek, de néhányan biztosan meglepődtek, mint ahogyan én is. Vajon megtalálták, amit kerestek?

Bölcs embernek ló való. (Nem sok mindenkinek van lova, annyi bizonyos.)

Az őzek boncolása. (Vajon melyik írásomban adtam kielégítő választ?)

Piás macska. (Az enyémek istenuccse vizet isznak!)

Baltasan mag. (Mi vaaaan?)

Kopasz őr. (Az nagyon szexis, ha zizmos is.)

Telefon tapéták. (Előfizetéses?)

Emberek boncolása élve. (Kis pszichopata.)

Ne használd a liftet! (Ember! A kilencediken lakom!)

Jól vagyok. (Örülök. Igy tovább!)

Meszesedem. (Fogyassz több kálciumot!)

Katonalovak. (Egyet sem ismerek.)

Bevásárlólista. (Szívesen adok kölcsön.)

Angyal hangya. (Ne má!)

Köszönöm szépen. (Nagyon szívesen!)

"Mentsük meg a Földet!" (Kicsit másképp)

Valami véget ért

Azt hitték, megőrültem. Reggel ahogy beértem a munkahelyre, rögtön elkezdtem táskába pakolni a holmimat. Megéreztem. A délelőtti InfóRum-on közölte a gyár vezetősége, hogy az drasztikusan csökkenő megrendeléseknek köszönhetően a kölcsönmunkaerőtől meg kell szabadulni, hogy a saját dolgozókat megmenthessék. Tudni kell, hogy a munkaerőkölcsönzőtől foglalkoztatott dolgozók mindenre be vannak tanítva, bárhol bevethetőek a gyár területén, s míg a saját dolgozók közül sokan biztonságban érezvén magukat teszegetnek-veszegetnek, s csak egyféle tevékenységre alkalmasak általában, addig a kölcsönzött emberek magas hatékonysággal dolgoznak.

Művezetőm a nap felénél elárulta, hogy én leszek az egyik elbocsájtott. Hozzátette, ha felhívatnak az irodába, legyek kedves jól meglepődni. Na, le is vettem egyből a kesztyűmet, kicsaptam a homlokomra a tiltott, rakoncátlan frufrutincseket, s elindultam körbecsókolózni a férfitársaságot búcsúzkodást színlelve. Főnököm megütközött tekintetére reagálva megkérdeztem: Mert mi lesz, ha meglátnak? Még egyszer kirúgnak?

Közöltem vele, hogy a másik csarnokba is átlátogatok, megkérem egy ismerősömet, szállítson haza, sok szajrét összeszedtem. Elmosolygott a bajsza alatt, s csak annyit morgott: Csak a rézzel vigyázz, jelzi a porta.

Egy munkahelyről egy év alatt kétszer kirúgni valakit, az nem pofátlanság?

Két hét felmondási idő van. A munkáltató eltekint a munkavégzés alól. Még szép! Úgyhogy jól megérdemelt pihenésemet töltöm. Nem mondom, hazaérve vagy fél óra erejéig összecsúsztam kicsintet. Ezalatt enyhén bírálhatóan reagáltam fiam feledékenységére, miszerint nem vesz tudomást róla, hogy elkezdődött az iskola, s nem járhat haza hétköznap az éjjeli órákban, hiába múlott el tizennyolc éves. Százéves porcicák repkednek a szobájában, s a szőnyeg alatt kitudja hogy került oda parizeldarabka a takarítás rendszertelensége miatt életre kelt, s felderítő útjára indulva elkezdett kúszni kifelé. Hamargyorsan a szoba közepére penderítettem mindent, amit ágyon, széken, asztalon, kukában találtam. Szép kis kupac kerekedett. Kicsit megkavartam, aztán vártam a gyereket. Nem szólt semmit. Okos gyerek, rájött hamar, hogy nincs több tolerancia. Szép csendben rendet rakott, kitakarított.

Nem tudom, mi lesz ezután. Tevékeny ember vagyok, nem megy az ücsörgés. A lakás már most ragyog. Még a macskákat is fényesre fürdettem. Most nagyon utálnak.

Holnap hatalmas rendezvény lesz a lakótelepünkön. A Hooligans zenél este, őket megnézem. A tűzijáték itt lesz a ház mellett. Tavaly is az erkélyről néztem a kilencedik emeletről, szinte az arcomban robbantak. A hallásom enyhén károsodott. Sokadszorra láttam már hasonlót, de ilyen gyönyörűségeset még soha. Most sem hagyom ki.

Régen jártam a blogomban. Kicsit benézek a kedvencekhez, olvasgatok, nézelődök. Mostanában nem értem rátok. Bízom benne, hogy hamarosan ismét nem lesz szabadidőm. Nem szeretem a tétlenséget.

Hangulatok

"Az embernek a társa: hiányzik. Nemcsak akkor, ha a halállal elvesztette, de akkor is, ha még sohasem találkozott vele. Soha, egész életében!... A társtalan ember hozzászokott ugyan, hogy egyedül van, hogy lelkileg idegenek között él, megszokja a magányt, mint eszkimó a sarki hideget - de a lélek mégis tudja, hogy hiányzik belőle egy darab: hiányzik a másik fele. És ez nem csak akkor fáj, ha elveszítjük, hanem akkor is, ha nem találjuk meg!"
(Müller Péter)

"Vannak pillanatok az életben; amiket soha nem lehet elfelejteni. Vannak pillanatok, amelyek mint parányi tűk megakadnak az ember húsában és idegszálaiban. Amik oly élesen és mélyen vágódnak be az emlékezetbe, hogy az idő sohasem tudja kimosni belőlünk. Halk pillanatok ezek, csak a halk pillanatok fúródnak ilyen mélyre. Az élet hangos, nagy pillanatait gyakran előszedi az ember, minden alkalommal kiszínezi, átfesti, az érdekes, nagy pillanatok lassanként megkopnak, elhalnak a boros asztalok felett a szivarfüstben. Csak azok a pillanatok az örökkévalók, amiket nem lehet elmondani. Ezek a kis meztelen pillanatok szemérmesen elbújnak a szívben, így élik magányos életüket."
(Zilahy Lajos)

A médium

A médium latin eredetű szó, középen elhelyezkedőt jelent. Két egymástól távol eső vagy minőségben különböző közeget köt össze és lehetővé teszi köztük az energia és az információ cserét.

A medialitás alaptörvénye: A hasonló rezonancia a hasonlót vonzza és csak azzal tud összekapcsolódni! A médiumnak érzékeny, kifinomult, erős idegrendszerrel és erős fizikai testtel kell rendelkeznie. Csak így őrizheti meg mentális és fizikai egészségét.

A fizikai és spirituális médium: A fizikai médium vízszintesen dolgozik. Vagyis az információkat az emberek aurájából pszichéjéből olvassa ki. A spirituális médium függőlegesen dolgozik. Összekapcsolódik a szellemvilággal és rajtuk keresztül kapja meg az információkat.

A médiumi transz: A transznak három alapvető fajtája van. A könnyű a közepes és a mély transz. Könnyű transzban vannak az író médiumok, látók és időnként a beszélők is. Közepes transzban a médium már kilép a testéből, és átadja a megnyilatkozni kívánó szellemlénynek. A szellemlény belépése után a médium arca és hangja is megváltozik felveszi a szellemlény jellegzetességeit. A transz elmúltával a médium visszatér a testébe és ismét a saját vonásai és hangja lesz jellemző rá. A mély transz ritka jelenség mivel a médiumnak a lehető legteljesebb mértékig el kell hagynia a testét, és azt, valamint a tudatát teljesen a szellemlény irányítására kell bíznia. Én nem részesítem előnyben a teljes transzot, a közepes transzban is nagyon jól lehet közvetíteni!

A tisztánszaglás és ízlelés: Ez a két képesség azt jelenti, hogy a médium belső érzékelése segítségével illatokat és ízeket érez. Bizonyos szellemlények szaggal és illattal együtt érkeznek. Az asztrális megszállók szagot árasztanak amikor elhagyják a testet. A tisztán szaglás képességével megáldott médium ezt érzi.

A tisztánlátás: Azt jelenti, hogy a számunkra megismerhető transzcendens valóságot képekben látomásokban érzékeljük. A tisztán látás az időn és téren átvaló látást, múlt, jelen, jövő vagy holtak és hasonlók látását jelenti.

A tisztántudás: A tisztán tudás az a mediális képesség amely révén előzetes ismeretek nélkül egyszerűen csak tudunk. A tisztán tudás során olyan ismeretek szivárognak tudatunkba amit elvileg nem tudhatunk. Pl: olyan természeti, vagy kozmikus törvények, amelyekről nem is hallottunk.

A tisztánhallás: A tisztánhallás az a mediális képesség amely során belső hallásunk révén lépünk kapcsolatba a nem a fizikai síkon lévő tudatos lényekkel.

A prófétálás: Prófétának a köznyelv azt nevezi, aki kiválasztott, szent emberként tolmácsolja Isten üzenetét az embereknek. A prófétákat a szellemvilág választja ki. Feladatuk a közösség esetleg egy nép tanítása. Isten üzenetének tolmácsolása ami sokszor vonatkozik jövőbeli eseményekre.

A médiumi írás: A médiumi írás során a médium könnyű transzban van, a közlő szellemlény pedig csak a médium kezét irányítja, ír vele. Talán ez a legismertebb és legelterjedtebb mediális képesség, de messze nem a legbiztonságosabb. Mint minden más médiumi tevékenységre, erre is érvényesek a szellemi törvények: hasonló rezonancia hasonlót vonz, és a tisztánérzés képessége nélkül nehéz tisztázni, hogy ki vezeti a tollat. Két fő probléma szokott lenni. Az egyik az, hogy a kezdeti sikeres kapcsolat teremtés után ellaposodnak az üzenetek. Elkezdenek dagályossá és ömlengővé válni. Semmiben nem különböznek a szomszéd asszony jó tanácsaitól. A másik, hogy a szellemlény először jóindulatúnak mutatkozik, majd el kezd dirigálni és a végén agresszív megszállóvá válik. Ilyenkor sajnos a médium hiába hagyja abba az írást, nem tud könnyen megszabadulni a szellemlénytől mert hallja őt. Ezért az erős akarat és ellenálló idegrendszer valamint a megfelelő mágikus képzés nem elhanyagolható!!!!

A médiumi beszéd: Ez a képesség konkrétan azt jelenti, hogy a médium általában könnyű vagy közepes transzba esik, részben elhagyja a testét amit részben átvesz a szellemlény. A szellemlény energiája és minősége annyira áthatja a médiumot, hogy átmenetileg megváltozhatnak az arcvonásai, hangja, beszédstílusa. A szellem eltávozásával ezek megszűnnek és a médium " visszaveszi " önmagát.

A pszichometria: A pszichometria azt az érzékelési képességet jelenti, melynek során kezünkkel érzékeljük egy tárgy rezgéseit. A pszichometria a tisztán érzés egyik megnyilvánulási formája. E képesség lényege, hogy megtudhatjuk egy tárgy történetét, felvilágosítást kaphatunk tulajdonosáról.

A tisztánérzés: A tisztán érzés a leggyakoribb mediális képesség. E képesség révén tudjuk megkülönböztetni a rezgéseket, energiákat, minőségeket. Ez azt jelenti, hogy e képességünk használata során nem tudunk szinte semmit a jelenlévő szellem lényről, emberről, energiáról csak a rezgéseit érzékeljük, s ez által energiáját minőségét érezzük. Ez alapján tudjuk eldönteni, hogy kellemes számunkra vagy sem. A tisztán érzés során érzelmi, majd fizika testünkkel érzékeljük nem csak a szellemlények jelenlétét és rezgését, hanem szinte minden jelenséget. Ezek közül talán a legfontosabb az embertársaink egy helység egy hely vagy bármilyen élőlény rezgéseinek érzékelése. A tisztán érzés minden képesség elengedhetetlen alapja. Mert ha valaki lát, hall vagy ír ( mint médium ) de nem tudja megkülönböztetni a közlő szellem rezgéseit, akkor könnyen csapdába eshet. A hallásnál nem látjuk a szellem lényt és a hangon kívül semmi mást nem tudunk róla. Így bárkinek kiadhatja magát. Amit, a földhöz kötött szellemek, és a megszállók gyakorta meg is tesznek. A látók többsége az asztrális síkon lát ahol bármilyen szellemlény bármilyen alakot felvehet! Az asztrális világ többek között a formák, méghozzá az örökké változó formák világa, amit az alacsony rezgésű szellemek ki is használnak. Így, ha a halló, látó, író médium nem tudja a szellemlények rezgéseit megkülönböztetni akkor dróton rángathatják. Ami megszállottsághoz vezethet!!! Ezt a tisztán érzési képesség fejlesztésével meg lehet előzni. Fejlődésünk egy bizonyos pontján tisztán fogjuk érezni, hogy az emberek mit gondolnak és mit éreznek.

Felhasznált forrás: Szabó Judit – Belső érzékelés kézikönyve
http://elozoeletek.blogspot.com/2012/05/medium-es-medialis-kepessegeg.html