BOLDOG ÚJ ÉVET! HAPPY NEW YEAR!

Ha elmúlik Karácsony...jó tanácsok, bölcsességek innen-onnan

"Ha egy kapcsolatnak titokban kell lennie, te ne legyél a kapcsolatban.

Bármi megváltozhat egy szempillantás alatt, de ne aggódj, isten nem pislog.

Vegyél mély lélegzetet, megnyugtatja az elmét.

Szabadulj meg mindentől, ami nem hasznos, szép vagy boldogító.

Ami nem öl meg, valóban erősebbé tesz.

Sosem késő, hogy boldog gyermekkorod legyen, de a második már csak tőled függ és senki mástól.

Amikor azért kell küzdeni, amire igazán vágysz, soha ne add fel.

Gyújtsd meg a gyertyákat, használj a szebb ágyneműt, vedd fel a drága fehérneműd; ne tartogasd különleges alkalmakra, a ma különleges.

Készül fej mindenre, majd sodródj az árral.

Légy különös most, ne várd meg az öregkort, hogy lilát hordj.

A legfontosabb nemi szerv az agy.

Csak te felelsz a saját boldogságodért.

Minden csapást az alapján ítélj meg, hogy öt év múlva számítani fog-e.

Mindig az életet válaszd.

Mindenkinek mindent bocsáss meg.

Hogy más mit gondol rólad, az nem tartozik rád.

Az idő majdnem mindent meggyógyít, adj neki egy kis időt.

Bármilyen jó vagy rossz a helyzet, meg fog változni.

Nem kell magad túl komolyan venni, senki más sem teszi.

Higgy a csodákban.

Isten Isten miatt szeret, nem azért, aki vagy, avagy amit tettél.

Ne vizsgáld felül az életet, jelenj meg és hozd ki belőle amit lehet.

Az öregedés még mindig jobb, mint fiatalon meghalni.

A gyerekeidnek csak egy fiatalkora van.

Végül csak az számít, hogy szerettél.

Minden nap menj ki, ott történnek a csodák.

Ha mindenki egy nagy kupacba gyűjtené a problémáit és másokét is megnézhetnénk, jól beérnénk a sajátunkkal.

Az irigység időpazarlás, megvan mindened ami kell.

A legjobb még csak most jön.

Mindegy hogy érzed magad, kelj fel, öltözz fel és jelenj meg.

Engedj.

Az élet nem masnival jön, de mégis ajándék.

A barátaink a szabadon választott családunk."

Boldog Karácsonyt!

Földre szállt angyalok dalával kivánok minden kedves olvasómnak békés, boldog ünnepeket!

"Évek óta azt halljuk, hogy kiüresedett a karácsony. Az ünnepeink azonban olyanok, amilyenek mi vagyunk. Ha bennünk támadt egy hiány vagy űr, ha a mi érzékenységünk megkopott, az a karácsonyainkon is tükröződik. Ilyenkor mondjuk, hogy az ünnep mélysége már nem érhető el, csak rohanunk, vásárolunk. Valójában nem a karácsony kopott meg, ez inkább annak az embernek az üressége, akinek hiányzik valami, valaki, és a karácsony sajátos tükröt tart elé. Az ünnepen keresztül csak látványossá válnak ezek a hiányok, problémák. A karácsony üzenetét az tudja jól érzékelni, aki ezt az ünnepet egész évben magában hordozza." 

Pál Feri

Lélekben készen

Várom az ünnepeket, várom a Karácsonyt, várom a gyermekeimet, s az utazást, hogy meglátogathassam a szüleimet. Jó érzés, hogy tudom, az év bármely közönséges napján ugyanilyen boldoggá tesznek ezek a dolgok.

Gyönyörködjetek velem

Az angyal dala

A karácsony előtti utolsó vasárnap egy nagy, lila lepelbe öltözött angyal jelenik meg a mennybolton, és járja be az egész Földet. Kezében lantot tart, és azt pengeti. Közben szépen énekel hozzá. Ahhoz, hogy meghallhassuk, jól kell figyelnünk, s szívünknek tisztának kell lennie. A béke dalát énekli. Sok kis angyal kíséri, s együtt énekelnek. Daluktól valamennyi mag, amely a földben szunnyad, felébred, így lesz majd új élet tavasszal a Földön.

Pont egy éve történt

Tettem még egy próbát veled, bár előre tudtam, semmit nem változtál.
Nem lángolok, nem küzdök, mint két éve tettem egy ismeretlenért. A kiváncsiság és az unalom vitt bele ebbe a lamourba és képes vagyok higgadtan, csalódás nélkül hátat fordítani neked. Nem csalódtam, mert pont erre számítottam.
Van ékkő ami csillog, ragyog szikrázóan, szemet vakítóan, de nem kell ékszerésznek lenni ahhoz, hogy érzékelje az ember, szemfényvesztés az egész, csupán egy kirakatba való, szépen csiszolt üvegdarab az egész.
Értéket keresek. Értékes, gazdagító, boldogító emberi kapcsolatot. Nem elégszem meg az alkalmi lommal. S hajlandó vagyok egyedül maradni addig, amíg olyan férfit nem találok, aki számára bizsu helyett ékszer lehetek.
Nem könnyítem meg a dolgodat. Nem küldöm el elhamarkodottan ezt a jegyzetet, hogy azt mondhasd, te még annyi mindent terveztél kihozni ebből a kapcsolatból, mint két éve írtad.
Megvárom, hogyan jössz ki ebből, hogyan próbálsz kihátrálni. Élvezettel figyelek.

Alig három hete vagyunk együtt. Ezalatt egyszer már hátat fordítottam neked és azóta is ezt teszem gondolatban szinte minden nap...de még nem léptem meg. Nem akarok elhamarkodottan dönteni. Biztos szeretnék lenni a dolgomban, s ha eljön az ideje, nyugodt lelkiismerettel és meggyőződéssel, kételyek nélkül akarom megtenni.

Mindig szeretet nélkül éltem, társkapcsolatomban is magányosan, bezárkózva, Így alakult. Nem választhattam. De most igen. Senki nem kell mindenáron, csak azért, hogy ne legyek többé egyedül. Nem koldulok figyelmet, szeretetetet, ragaszkodást. Azt kicsikarni úgysem lehet. Ha úgy veszem észre kevés vagyok neked, mást szeretnél, mint ami én vagyok és valaha is lehetek számodra, lehúzom a rolót. Visszavonulok a félhomályba, elzárom az utat a derengó sugár elől, ami néha felőled felém pislákol, mert én már ennyi borongás után melegedni, fürdőzni, hunyorogni szeretnék a szeretet fényében, melegében.

Adott egy férfi. Hedonista. Mindig a mának élt. Kielégítette lehetőségeihez képest maximálisan a vágyait. Szórakozott, evett, ivott, divatolt, utazott, szeretett kedve szerint. Élt, ahogy tetszett. Kemény munka, családi kötelezettségek, nélkülözés nem nyomasztotta. Elégedett volt az életével.

Most kicsit másképp áll a dolog. Lassan ötven évesen az ötven ingén, harminc pulóverén és húsz pár cipőjén kívül nincs semmije. Talán nem látja, de nincs szilárd talaj a lába alatt. Elég elveszíteni a munkáját és oda minden. Barátok vannak. Az jó. Nők? Flört? Ami belefér. Mert még most is az a legfontosabb dolgok egyike.

Azt kérdezte tőlem, hol a bizalom, hol az oda-vissza működő bizalom kettőnk között?

Nehéz ügy. Amikor újra kezdtük és beszélt magáról az első alkalommal, nekem azonnal az fordult meg a fejemben: Nincs otthona, az albérletből is menni kell, elvesztette az üzleteit, elvették az autóját, megtapasztalta a munkanélküliséget...amíg minden rendben volt körülötte, nem kellettem...most hogyhogy megelégedne velem is?

Láttam a flörtejeit az interneten és valamennyit látok ma is.

Látom a rajongást, kiolvasható a bepróbálkozás, a csábító szándék...közben pedig itt vagyok én, itt lennék neki.

Lételeme a flört, a tetszeni, hódítani vágyás.

Luxuscicák, plasztik ajkak és mellek, költői lelkek, dekoratív külső, ez kellene. Igen, vannak igények.

Én nem ilyen vagyok. Ötven éves koromra ki tudom hozni magamból azt, amit ennyi idősen szűk anyagi keretek között lehetséges, de semmi túlzást nem engedek meg magamnak és büszke vagyok magamra.

Könyvet írsz?-kérdi, de nem kíváncsi rá.

Azokat te rajzoltad? - kérdi, de nem akarja megnézni.

Sok veled egy korú férfi rokonom él a városba  - mondom és nem kérdi kik azok.

Nem kérdez, nem kiváncsi, nem figyel.

Pedig az apró dolgok...ki kellene derülniük...fontosak. A nagy dolgok láthatóak, nyilvánvalóak...az aprók bizalmasak, vagy nem nyilvánvalóak és attól lényegesek.

Mesterkélt, betanult menő, laza szöveggel kommunikál velem. Emberit szeretnék...szavakat...mosolyt...érintést.

Ahogy rámnéz, nincs kedvesség és szeretet a szemében. Néz és lát, mint egy havert. Figyelem mozdulatait. Egymás mellett fekve símogat. Nem azért, mert én vagyok, mert hozzám érhet, hanem mert szereti a bőrt érinteni, végigsimítani...úgy általában.

Persze, kedvel. Tudom és érzem. De ha élhetné a két évvel ezelőtti életét, lenne pénze utazni azokhoz a távoli nőkhöz, ha adnák magukat, én ismét nem lennék sehol az életében. Itt vagyok, kéznél vagyok. Ki lehet velem mozdulni, adott a figyelmem, társaságom, mosolyom, testem. A flörtöt, csábítást pedig azóta is más kapja, mással műveli.

Én nem a mára koncentrálva keresek társat, párt. Arra gondolok, ki lesz, lehetne velem húsz év múlva is. Ki az, aki elé le akarom tenni a reggeli kávét, akivel egymás kezét fogva, beszélgetve, vagy mélyen hallgatva sétálni indulok. Ki az, akiről gondoskodni tudok és akarok, ha betegség, fájdalom gyötri. Ki az, akinek mosolyog a szeme, ha csak meglát, s hatvan évesen is a fenekembe csíp, átkarolja a derekam és belecsókol a nyakamba, s a fülembe súgja: Jó, hogy vagy nekem, kicsim.

Te azt gondolod, elvarázsoltál teljesen. Hát nem. Csak nézlek és csóválom a fejem.

Nem vagyok hiánypótló, aki itt van, kéznél van, jó, hogy van, és a szenvedélyeid, ábrándjaid, romantikus érzelmeid és csábító, gyengéd késztetéseid közben másokkal, máshol éljed. És ennek semmi köze a bizalomhoz. Nem vagyok bizalmatlan és féltékeny, csak nyitva a szemem és látok. És nem vagyok hajlandó szemet húnyni csak azért, hogy megmaradj nekem.

Kalandozz csak bátran! Ez vagy, ilyen vagy te. Nem baj, ha jó így neked. Miattam ne változz meg, igaz, nem is tudnál már. Csak ez így nem az a kapcsolat, s nem az a férfi, aki kell nekem. 

Másodszor sem sikerült. Az első próbálkozásunkat megirtam a "Majdnem szerelem" bejegyzésemben.

Harmadik iromány nem lesz. Velünk, rólunk nem. Kijózanodtam.

VARÁZSKERT

Szemeim fáradtak, de tiszták,
ragyogva nézik: lelkem erejét
egy egész kert virágai hogy isszák.

Én vagyok az a kert: 
virágok, ágak
nőnek körém és fölém lombosodnak
élő lugasnak, gyümölcskoronának.

Örök kertemben, napfényes lugasban,
álmodó kertész, nézek szanaszét:
kint ősz és tél, itt bent mégis tavasz van!

Ellenségeim, irigy viharok vad
rohamai, rázzátok fáimat:
hulljon a férges, kell a rovaroknak!

a sebekből új
Hulljon friss rügy is, hulljon dús virág-raj:hajtás tör ki, és
ki baltás küzd meg ennyi izmos ággal?

Szemeim fáradtak, de tiszták,
ragyogva nézik: növekvő csodáim
már az egész láthatárt beborítják.

Szabó Lőrinc

Advent az én városomban

Mondd ki!

‎"Senkinek nem biztos a holnapja, sem fiatalnak, sem öregnek.Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz, ezért ne várj tovább, mert sajnálni fogod a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre.
Tartsd magad közelébe, akiket szeretsz, kik Neked a legfontosabbak, és súgd a fülükbe, mekkora szükséged van rájuk.
Bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd Sajnálom, Köszönöm, Kérlek bocsáss meg.... Mondd ki a szerelmes szavakat... a szavakat,...mert senki sem fog emlékezni Rád, a gondolataidért!"

Karácsonyvárás

Rohanás az életem. Nagyon elfáradok a munkahelyen. 

Lassacskán, apránként autó hiján hazacipelem az üzletekből a karácsonyi ebédekhez a hozzávalókat. Kezemben, lábamban az izületek sajognak rendületlenül, kimélni kellene magam. De hát szeretnék kitenni magamért és barátságos, feldiszitett, gyönyörű otthonban, finom ételekkel és süteményekkel látni vendégül kis unokámat, négy gyermekemet és apjukat. Hét éve elváltunk, de azóta is egy kivétellel, amikor nem voltam az országban, együtt töltöttük a szentestét. 

Kisebbik fiam név- és születésnapja is ekkor van. Idén lesz nagykorú.

A legszebb ajándék lesz együtt látni őket. Mindig hangos a ház a nevetéstől. 

Ilyenkor nincs panasz, nincs zokszó, szomorúság. Nem fér a szobába, nem fér közénk.

Figyelem őket mosolyogva és langymeleg gyengédség árad el a belsőmben szeliden, észrevétlen. 

Ez az én karácsonyi ajándékom.

Tél

Akik szeretik a telet...

Nagy kaland. 

Vajon miben mesterkednek?

A "semmi ágán"...de nem egyedül.

Boldognak lenni nem is nehéz. Jól tudják ezt a lovak.

Pfff...ez nedves és hideg...de azért jó játék.

Gyönyörű!
Hideg évszak, jeges tekintet.

Elmegyek messze...

Elmegyek messze, és sohasem találhatsz meg, bármikor keresnél. Pedig egykor keresni fogsz. Majd súgok neked valamit, miért?... Olyan lesz a hajad, mint a sirály szárnya, a kedved, mint a kéményben a szél, a szomorúságod, mint a sír. Mikor keresni kezdel, engem, az ifjúságodat... Nem gondolsz álmatlan éjjelen többé a nőkre, akik betöltötték életedet, akik miatt szenvedtél, nyugtalankodtál, szaladgáltál, türelmetlenkedtél... akiket úgy hordoztál darab ideig a szívedben, mint bálványképeket... akik nélkül nem tudtál volna élni... akik végül mind megcsaltak, kiraboltak, lelkiismeretfurdalás nélkül elfelejtettek... mindenki elhagy, mind elfelejt, kíváncsi kis lábaikon új utakra mennek, újabb szerelmet űznek mohó, falánk kis szívükkel, a férfiak új mondanivalójára kíváncsiak... szeretők, szerelmek: tüzek és fagyok a férfi életének az országútján... időrabló oktalanságok, megkívánt borok, óhajtott mámorok... nadrágok és szoknyák... veréb- vagy fülemilehangok... éjszakák, amelyek elmúlnak... De én örökre a tiéd maradok.

Krúdy Gyula

Szerenád

A kormos égből lágy fehérség
szitálja le üres porát.
Didergve járok ablakodnál
a hófehér nagy úton át.
S amint megyek itt éji órán,
lépésem mégsem hallható,
mert zsongva, súgva, és zenélve
halkan szitál alá a hó.

S körülvesz engem, zordon árnyat
egy hófehér, szelíd világ:
angyalpárnáknak tollpihéje,
zengő, szelíd melódiák,
habpárna selymén szunnyadó arc,
mit angyalok fényszárnya ó,
minek szelíded altatóul,
halkan zenél a tiszta hó.

Oly mély a csend, a város alszik,
mind járjatok lábujjhegyen!
Pihék, zenéljetek ti néki,
hogy álma rózsásabb legyen.
Egy hófehér hálószobává
változz át csendes utca, ó!
Fehér rózsákként hullj az éjben
reá, te szálló, tiszta hó!

Kosztolányi Dezső

Én, én vagyok...

"Én-én vagyok. Se több, se kevesebb.. őrült, esőben mezítláb táncolós, felhők felett repülős, mindent és mindenkit szeretős, szeretni:bátor lélek vagyok. Nem bírálok és ítélkezem, elfogadom, hogy olyan vagy amilyen, mert Te Te vagy. Örömet lelek minden szépben, elolvadok a zenében, hol izzó lávaként, hol hunyorgó parázsként. Fákat ölelgetek, állatokat szeretgetek, csodálok mindent mi él vagy élt. Téged is. Mert mersz ember lenni, vagy azért, mert nem. Mert mersz szeretni, vagy azért mert nem. Engem kevesen értenek. De aki igen, az talán már érti mit jelent szeretni..." 

(Reményik Sándor)

Advent

Végtelen

Kutatom lényed,

keresem az arcod,

formálom emberarcúvá

a mindenséget.

Fogódznék, karom

Feléd réved,

Benned a végtelen

titok egyszerűsége.

Kiáltanék, látom

hatalmas kezed,

titkaid egyikét a

mentő kegyelmet.

Engedd kérni,

hogy megérteni

éljek, elém

tárt

végtelenséged.

  Sz. Gy. I.          

A szépség

Az órák, melyek halk remekbe fogták
A szép látványt, mit minden szem csodál
Zsarnokként törnek majd rá, s tönkre rontják
A gyönyörűt, mely most oly fényben áll;

Mert nyarunk a meg-nem-álló idő
Zord télbe hajtja és ott megöli;
Fagy nedvet ront; a friss lomb: lombeső;
Szépség: hó alatt; s táj?: csak romjai!...

Ne lenne akkor üvegcsékbe fogva
A nyár párlata, folyékony fogoly,
A szépség s a hatása oda volna,
És emléke se maradna sehol.

De jöhet tél: szűrt virágnak csak a
Színe hal el; él édes zamata.

(Shakespeare)

Megbocsájtod-é?

Szél vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy port 
hintettem 
égszinkék 
szemedbe?

Nap vagyok.
Megbocsátod-é, 
hogy leperzseltem hófehér karod?

Ősz vagyok.
Megbocsátod-é,
Hogy ingválladra tört levelet szórtam?

Fű vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy áztattalak forró könnyesőben?

Árny vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy véletlenül arcodra vetődtem?


Dsida Jenő

Mit is kivánok?

Mészöly Dezső: Az első ló

“Ne nyargalj úgy a vakvilágnak!

Vigyázz, maradj a járt úton!” -

Jól elragadott az a póni…

Miről is kezdtem versemet?

(Ki fesztelen szeret dalolni,

kötött formában is fecseg…)

Olyan siralmas e december,

s olyan hosszú a délután!

Örökké csak gubbaszt az ember,

s eped homályos cél után…

Bús elmebaj! Mit is kívánok?

A mennyországban volna jó,

hol angyalok közt nyargalászik

három leány, s egy póni ló.