Ne menj tovább!

Ha mostanában valaki megnyitotta a blogot, az első bejegyzések láttán lehet, hogy azonnal kilépett mondván: ja, ez csak egy macskás öregasszony blogja. Valóban több mint egy év alatt nem tettem más bejegyzést. De az öregasszony majdnem stimmel.

Hatvankét éves leszek. De már öreg lélekként születtem, mint sokan. Láttam és tudtam kezdetektől, amit kevesen. Már nem tervezek, csak élek. A lényegen túl vagyok, a maradék időt eltöltöm ahogy jön és ahogy kapom.

Az életem kezdetén apám öngyilkos lett, de előtte módszeres kínzásokkal kikészítette amúgy is terhelt sorsú anyámat, aki gyengült idegrendszerével rombolta gyermekkoromat. Középiskolából filmesek válogattak ki egy film főszerepére, ami végülis nem készült el, de az iskolát abba kényszerültem hagyni gyűlölt matematika tanárom segedelmével.

Első munkahelyemen ismertem meg a férjemet. Négy gyermekünnk született, akiket férjem megbízhatatlansága és kicsapongó életmódja miatt szinte egyedül neveltem fel.

Közben négy tanfolyamot végeztem el, három és négy műszakban dolgoztam. Tizenöt munkahelyem volt ezalatt, az utolsón éppen tegnap vizsgáztam le a betanulási idő leteltével. Ennyi helyen kellett betanulnom, megszoknom és elviselnem az új tennivalókat, főnököket, munkatársakat, megfelelni az elvárásoknak. Súlyos betegségek, leépítések, több kereset, vágyott tennivaló és kirekesztettség, igazságtalan bánásmód volt oka a váltásoknak, de soha nem a megbízhatatlanág, meggondolatlanság és restség.

Tizennyolc éve váltam el. Azóta legkisebb fiammal élek. Volt párommal jó a kapcsolatom, társra nem akadtam, nem is keresgéltem, a sors meg önként nem adott. A vásárolt lakásomat elvesztettem, de aki megvette a banktól, a haszonélvezetet rám iratta, van otthonom halálomig.

Igyekszem minden az életemben részt vevő emberrel jó kapcsolatot kialakítani, de barátom, bizalmasom nincsen. Könyvben írtam meg életem történetét, amire méltán lehetek büszke.

Éltem külföldön, két alkalmommal mentettem ki saját kezüleg életveszélyes helyzetben élő gyermekeimet. Láttam, tapasztaltam borzalmas, undorító, fájdalmas dolgokat munkahelyeken, kerültem el életellenes támadásokat.

Küzdelem, harc az állandóan jelen lévő anyagi kilátástalansággal, társtalansággal, kiközösítettséggel, az emberek közömbösségével, szívtelenségével már elhalkult bennem.

Teszem a dolgom töretlenül és élek kedvem szerint. Nem számolok a jövővel. A magamé már nem aggaszt, csak a gyerekeimé, a gyermekeinké és lemondó keserűség él bennem amiatt, hogy merre tart a világ. 

Csak annyit akartam mondani, ha ide belépsz, lapozgass! Ahogy én a mai napig, úgy te is támogatásra és megerősítésre lelhetsz a bejegyzések között. Kellemes időtöltést és megnyugvást kívánok!