Holtomiglan

"...pedig hát tudtad: én vagyok

ácsolni föléd holnapot

megbúni fagy és szél elől

együtt a föld az ég ha dől

hogy holtomiglan hogy holtodiglan...
de csak a dobszó csak a nincs van..."

Hogy mi az oka, ha valakinek, jelen pillanatban nekem világossá válik, hogy az életemet szerető párkapcsolat és társ hiányában kell leélnem, nem tudhatom pontosan.
 Hiába a lázadozás, a kapaszkodás, csakazértis megkeresem dac, hiába próbálkozol pozitiv gondolkodással, sorsteremtő praktikákkal, Feng-Shui-val, boszorkányos bájital kotyvasztással. Ha sorsod vezérfonalába a magány és egyedüllét ostorként van belefonva, hát egyedül maradsz egész életedre...és ez nem véletlen, nem kegyetlen játéka a sorsnak. Előző életek láncolata, tetteid következménye lett a magadrautaltság és mostani életed megtanulni-, megtapasztalnivalójaként elfogadó magatartással tudsz csak felülemelkedni a hiányon, kinon és vágyon, amit az Ő hiánya teremt benned.
 Magadnak magad vagy, s még neked a Teremtő... Kisér, veled van angyalod, belső tanitód, s ki tudja hányan, kik azok, akik óvón figyelik minden léptedet.
 Csak ebben, ebben a világban maradtál magadra, egyedül. Akár boldoggá is tehetne a tudat, ha tudnád, mennyire szerencsés vagy, mennyire jó igy neked!
 De nem tudod.
 Nem tudom...