Ej, ráérünk arra még!

Egyelőre mégse megy ez nekem. Délelőtt tizenegykor indulok dolgozni, és este nyolckor érek haza. Akkor elkezdek főzni, kétnaponta sütni a fiamnak, aki reggeltől estig Ausztriában dolgozik és éthordóban viszi az ételt. Mivel délelőtt nincs se étvágyam, se időm, késő este ebédelek. Így megy ez egy éve. Tudom, tudom, nem egészséges. Régóta ötvenhat kiló vagyok, amit este megeszek, azt nappal ledolgozom, illetve soha nem alszom el éjfél előtt, és ez időtlen idők óta így van.

A hétvégék? Házimunka, pihenés, család. De! Két hete leszedtem az előszobában a tapétát derékmagasságig. Teljesen le akartam, de mivel az előző lakó gondosan lefestette lemosható falfestékkel, rettentő nehezen tudtam eltávolítani. Így hát csak addig szedtem, véstem le, ameddig a macskáim kicsomagolták az előszobafalat. Csiszolni kell, glettelni kétszer, aztán rá az új tapéta, és átfestem. Két hétvégén meglettem volna vele a festést kivéve. De! 

Múlt hétvégén a lányom a két unokámmal átjött Ausztriából látogatóba. Ők teszteltettek indulás előtt, én megkaptam a Pfizert. Öt hónapja nem láttam őket, alig vártam, hogy jöjjenek, elmaradt a felújítás. Következő héten a fiam jelzett Olaszországból, hogy teszteltettek, pár napra hazaugranak a főnökével. Újabb boldog hétvége. Tegnap volt nálam, alig ismertem meg, amikor Szandokánként becsöngetett. Őt már nyolc hónapja nem láttam, szakállat növesztett, és vállig ér a haja. A középső fiam is betoppant a családjával. Az unokát cipelve rosszul léptem, nagyot reccsenve kifordult a térdem. Eddig is bicegtem, ez igazán nem hiányzott. Nem fáj állandóan, csak váratlanul, hirtelen hasít bele a fájdalom, de akkor sikítok.

Most itt ülök a gépnél, a házimunkát nem tudom ki fogja elvégezni, boltba menni nem merek, a felújítás újból csúszik, mert hajolni, guggolni talán hetekig sem tudok. Nagyon elfogadó tudok lenni, hosszú évek munkája van benne. Így belegondolva, nem is néz ki olyan rosszul az a derékig érő vasbeton dizájn az előszobafalon.