Új utak

...és eljött a nagy nap. Munkanélküli lettem. Várható és éppen ideje volt. A kezem, az ujjaim annyira fájnak, hogy a kardigánomat nem tudtam begombolni. 

Már úgy mentem dolgozni éjszakára, hogy a lányomat megkértem. tizenegy órára jöjjön vissza értem. Korán bementem, kitakaritottam a szekrényemet, kidobáltam minden felesleges dolgot és összecsomagoltam a holmimat. Vittem ajándékot a közvetlen munkatársaimnak. Nyugodtan vártam a műszakkezdést, miközben mindenki remegve, aggodalmaskodva találgatta, ki lesz az a két ember, akinek felmondanak.

A nagyfőnök személyesen jött be tiz órára, közölni a hirt. Erre még soha nem volt példa. Elmondta a kötelező szabadkozó magyarázatot a leépités szükségességéről, s én mosolyogva hallgattam végig.

- Semmi gond - mondtam neki - kérem a papirokat, mit kell aláirni.

Már a folyosó végén jártam, amikor visszanéztem. Még mindig ott állt és nézett utánam.

Bár ilyen esetben a biztonsági őr felügyelet mellett kell kiüriteni a szekrényt és ki is kisér azonnal az üzemből, a homlokomra csaptam, hogy elfelejtettem baseball ütőt hozni, amivel bosszút állhatnék és megrongálhatnám a gépeket és még visszasurrantam a csarnokba, mindenkivel kezet fogtam, mindenkit megölelgettem, aki közel állt hozzám. Kiosztottam az ajándékaimat, letörölgettem a többiek könnyeit és kisétáltam.

Új feladatok, új kihivások, új utak várnak rám. Nagy izgalommal és kiváncsisággal teljes várakozás van bennem. 
Egy új fejezet kezdődik.