Igaz valód

"Az, hogy ki vagy, mindig magasabb rendű annál, aminek látszol - annál, ami csak úgy tűnik, hogy van. Mihelyt elkezded valóban megismerni azt a személyt, aki - a te előítéleteid alapján - egy nagyon szép, vagy nagyon csúnya arc mögött megbújik, akkor a felszín elkezd elhalványulni, míg végül egyáltalán nem lesz jelentősége." (William Paul Young)

Ambrus Attila alias whiskys

Savaria Karnevál Szombathely.

Ambrus Attila a kerámiáit árulja.

Elkapott beszélgetés.

Vásárló: - Honnan vannak a kerámiák? 
Ambrus Attila: - Én készítem őket. 
Vásárló: - Na, de tényleg! Honnan veszed őket? 
Ambrus Attila: - A kínaiaktól.

Én engedem

"Ha tudnád, hány jól alakuló dolgot rontottál el életedben csupán azért, mert türelmetlen és számítgató énedre hallgattál, aki nem bírja, ha "nem történik semmi!" - megdöbbennél. Angyalok munkáját tetted tönkre, mert nem hagytad beérni a dolgokat." 

Müller Péter

Instant karma (Részlet 1.)

A kislány a fából készült, fakerekű babakocsi fölé hajolt. Egyenes szálú, hosszú, barna haja a benne fekvő, horpadt hasú kaucsuk babára omlott, amint fontoskodó mosollyal betakargatta, majd a zötykölődő tákolmányt az utcafrontig tolta, onnan vissza, egészen az óvoda hátsó kertjéig. Nefelejcsmintás, világoskék ruhácskájának pántja lecsúszott válláról, de a gyermek nem nyúlt utána. Kipirosodott kerek arcocskája, sötét szeme feketén ragyogott, miközben vékonyka hangján maga költötte altatódalt énekelgetett.

Újabban nagymamája ment a kislányért az óvodába, kopogós tűsarkakon lépkedett, ezért érkezését már az utca végéről hallotta a gyermek. Felugrott, félredobta játékát, és a kerítésbe kapaszkodva csodálta, ahogy Mami ruganyos léptekkel közeledett, miközben csípőjén ritmusra ringott a pettyes harangszoknya. Vörösre festett, ondolált frizurája lángolt a nap fényében, rúzstól pirosló ajka mosolyra húzódott, karját ölelésre tárta, és a kislány futott, majd feldöntötte örömében. Belefúrta orrát a nyakába, és mélyen magába szívta az illatos hajlakk és kölni bódító, mamiszagú elegyét.

Egy nap, Mami délben elkérte az óvodából. Mosolytalan arccal, remegő kézzel, kapkodva átöltöztette, miközben szokatlanul komor és szótlan volt. A gyermek próbálta mosolyra bírni, kereste a tekintetét, az arcához hajolt, ránevetett halkan, hangosan is a viszonzásra várva, de csak nem simultak ki az összeráncolt szemöldökök közé mélyült barázdák. Az asszony futó pillantással, gépies mosollyal viszonozta a kislány igyekezetét, majd kézen fogta és sietős léptekkel haladva maga után húzta.

Hazaérkezve teherautó várta őket a ház előtt. Kamilla felélénkült, amikor felfedezte benne a bútoraikat.

– Hová viszik, Mami? – kérdezte ámulva.

– Elköltözünk kislányom.

– Hova költözünk? Anya és apa hol vannak?

– Messze megyünk kislányom, nagyon messze. Anyád dolgozik, ő később jön utánunk. Apád meghalt.

„Költözünk...nagyon messze...anya nem jön...apa meghalt.”

– Hogyan? Miért nem? Miért? – törtek ki a kislányból összefüggéstelenül a döbbenet és értetlenség okozta kérdések.

– Ne kérdezz semmit, csak gyere szépen! Majd anyád válaszol – hangzott a halk, de a további kérdezősködést csírájában elfojtó hangsúllyal megadott felelet.

És Kamilla csendben maradt, mert csendre intették.

Nyolc órán át zötyögtek a teherautón, amire céljukhoz érkeztek. A falu határán kiszálltak, a jármű továbbhajtott. A gyermek bizonytalanul nézett utána, majd kérdő tekintetét Mamira emelte.

‒ Gyere csillagom, sétáljunk kicsit, mert egészen elgémberedtem a hosszú úton. Közben nézelődünk, hogy lásd, hol lakunk ezután – szólt nagyanyja, majd elkapta a csöpp, felé nyúló kezet és derékban előredőlve, kalapáló tűsarkain megindult felfelé, maga után húzva a botladozó kislányt.

Domboldalra vitt az országút kanyarogva, betonkockákból kirakott járda kísérte hajlongását. Kétoldalt vadrózsabokrok övezték, élénk rózsaszínben pompázva, citromaromát lehelve a levegőbe. A kopasz törzsű, égig érő fenyők között oszloptornácos, égővörös fedelű házak bukkantak fel. A dimbes-dombos területre épült település határáig vezetett csak országút, belsejében a falu lakói járdán közlekedtek. Kiskertek, virágok, fák, bokrok, zöld növényzet virított a kedves rendetlenséggel szétszórt, színes vakolatú házak mellett, ameddig a szem ellátott.

– Nézd csak, kicsim! Ez olyan szép, mint a mesében. Jó lesz itt nekünk, mit gondolsz? – torpant meg szuszogva Mami, sajgó bokáját dörzsölgetve leguggolt Kamilla mellé, majd bátorítóan magához húzta a fáradtságtól elgyengült gyermeket. A kislány nagyanyja vállának biztonságos támasztékába dőlve végigfuttatta tekintetét az ég felé törő óriásfenyők karcsú törzsén, és gondterhelt arca mosolyra derült.

– Jó lesz. Biztosan jó lesz – válaszolta.

Remix

Megérkeztem a csavargásból. Pihenni szerettem volna, mert holnap már dolgozom, de pechemre a minden évben megrendezésre kerülő Joskar Ola napok folynak a lakótelepen. Koncertek versenyek, bemutatók szórakoztatják a város lakóit.

A Hooligans koncertjén vettem részt utoljára az eseményen. Akkor katasztrofálisnak ítéltem a rendezést abból a szempontból, hogy Csipa bár beleadott mindent, időnként mégsem tudta felülhangoskodni a közönség hátsó sorai mögött felállított második színpadon dévajkodó bandát, így kétfelől, töményen kaptuk a kultúrát. Örülhettünk volna, hiszen egyszer sem fizettünk, ráadásul időt spóroltunk azzal, hogy két koncertet hallhattunk egy időben. Örömünk valamiért mégsem volt teljes.

Ma itthon maradtam a kilencedik emeleti otthonomban, de legközelebb inkább ismét lemegyek. Muszáj lesz, mert a kiváló hangosításnak köszönhetően, egész este a nem éppen bagóval fizetett, meghívott előadók nótáival egyszerre élvezhettem még négy zeneszámot, teljes hangerőre tekerve. Annyira nem vagyok vájtfülü, hogy ezt ne kínzásként éljem át. Ugyanis a mutatványosok, hintások saját válogatású muzsikával szórakoztatják a nagyérdemű, halálfélelemtől sikoltozó fizetővendégeiket, cseppnyi tekintettel sincsenek az éppen zajló előadásokra. Amikre igazából nem vagyok kíváncsi, de ha már el kell viselni, akkor sem mixelve, a többivel egy időben szeretném. De lehet, hogy csak engem idegesít, ha példának okáért Majka Rihannával, Adéllal és Kefírrel énekel kvartettet?

Introvertált vagyok

Szóval a nagy probléma, hogy legtöbbször arrogánsnak tűnünk, mintha azért nem szocializálódnánk másokkal, mert azt hisszük, hogy jobbak vagyunk nálunk.

Az emberek megtöltik a hallgatásunkat a saját interpretációikkal, szóval ránk nyomják a “nagyképű” vagy “félénk” címkét.

Nem vagyunk depressziósak, félénkek, undokok, vagy antiszociálisak – a legtöbbünk legalább is. Azok vagyunk, akik vagyunk, nem kell többet beleképzelni.

Nem mindegyikünk otthon ülő típus, van aki rendkívül társaságkedvelő, csak gyakorlás kérdése. Rá kell kényszerítenünk magunkat, hogy elhagyjuk a lakást. Veszélyes spirál ez, ami könnyen beszippant, van aki azért nem hagyja el a kuckóját, mert már teljesen elszokott tőle, és azért szokott el tőle, mert soha nem indul el.

Túlgondolunk és túlanalizálunk sok mindent, mert túl sok időt töltünk el a fejünkben.

Megfigyelők vagyunk. Felmérjük az új szituációkat és embereket, akkor kezdünk interakcióba lépni, ha már mindent helyére tettünk a fejünkben. Általánosságban csak akkor vagyunk elemünkben, ha minden otthonos és jól ismert.

Néha nagyon csendesek vagyunk. Nem azért, mert rossz kedvünk, vagy valami problémánk van. Valaki mellett csendben lenni a komfort legmélyebb szintje számunkra. Ne piszkálj, vagy csinálj viccet belőlünk, emiatt kell mindenféle kitalált fejfájással és egyéb kifogásokkal előjönnünk minden alkalommal. A csend jó dolog, rendben?

Folytatás itt:

http://globalisvilag.com/2016/08/02/hasznalati-utasitas-introvertalt-emberekhez/

Világgá mentem, majd jövök.

 Meglátogatom a szüleimet.Irány a Dunakanyar, Kerca biofarm. Hamarosan újra, itt. 

Szép nyarat mindenkinek!