Kopogtatott a boldogság a szívemen, s én újra gyáván megriadva, meg sem kérdve mit szeretne, gyáván meghátráltam, becsaptam kétkedő, meglepett arca előtt az ajtót. Oly ritkán járt felém, ha mint régen látott ritka vendéget a viszontlátás örömében tárt karokkal ölelni tudtam volna, tán elidőzik nálam egy kicsit.
A "bejelentés nélkül, nem olyan öltözékben, módon, korban jöttél, mint vártam, korai és túl szép vagy nekem" buta gondolattal, kishitű kifogással léptem hátra gyáván, s a lakat újra - ki tudja meddig - ismét a szívem ajtajára került.
Csak tudd - szólt a hang mélyen a belsőmben -, magány okán, többet szavadat ne emeld! Hogy egyedül maradtál, zárt ajtók mögött, egyedül csak magadnak köszönd!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése