S ha Te is egyszer-másszor szomorú leszel, s hasztalanul jársz-kelsz az emberek között, a szomorúságodon nem segít senki, és úgy érzed, mintha valami nagy-nagy súly ülne a lelkeden, és napról napra jobban belefáradsz, s talán már azt is hiszed, hogy nem bírod tovább: egy este szökj le titokban a tóhoz. (...) Ha szomorúságoddal a tó partján megállsz: olyan kék lesz a víz, mint még sohase volt. A legcsöndesebb szellő indulását meghallhatod, akkora lesz a csend, s ameddig ér a nádas: minden nádszál csak neked muzsikál akkor. (...) Hunyd be a szemed, ha látásod már nagyon gyönge lesz, akkor és egyszeribe látni fogod a madarak táncát bent a tocsogóban. És akkor, azon a csöndes estén maga a tó mesél neked tovább, folytatja ott, ahol én abbahagytam. És akkor a csöndes estén, Te elfelejted, egészen biztosan elfelejted, hogy szomorú voltál.
Wass Albert
ragadozónak, szabadnak.
Mint a kék tél s a gyötrelem,
világos és könyörtelen.
József Attila
Komolyan kezdek hinni az állatok magasabbrendűségében. Nem az a fontos, hogy egy fajta a kultúra milyen fokán áll, hanem az, hogy benne az egyed mint érzi magát. S hogy az állat elégedettebb, mint az ember, az csaknem bizonyos. Nem nyomja a holnap gondja, nincsenek olyan rafinált szükségletei, melyek kielégítéséről gondoskodnia kell, s nincsenek elemi igényei sem: ruha, lakás, élelem, ezt mind a természettől kapja. Nincs öntudata (?), milyen szerencse! Nem foglalkoztatják a lét és nemlét kérdései, s nem unatkozik! S szerelmi élete mily remek! Nincs morálja, kötelességérzete, csak ösztönei; nincs házasság, csak szerelem... csak érzékei a természet színeinek és hangjainak felvételére. Nincs pénze! S nem is kell neki! Társas életének sincsenek olyan bonyolult, s mégis buta törvényei. Egyszerűbb, tisztább az élete.
Lengyel Menyhért
erdejében sárga láng,
mely örök kéz szabta rád
rettentő szimmetriád?
Milyen katlan, mily egek
mélyén gyúlt ki a szemed?
Szárnyra mily harc hőse kelt,
aki e tűzhöz nyúlni mert?
William Blake
"A Föld nem az emberé, ő csak egy parányi része. Nem ő szőtte az élet szövetét, ő csak egy szál benne, hiszen mind ugyanazt a levegőt szívjuk. A buja zöld erdőből felszálló köd, a sziklás hegységről érkező frissítő fuvallat, a hűsítő eső után a levegő illata a növényeké, az emberé, az állatoké is. Az ember nem fogja fel, hogy amit a Föld ellen elkövet, azt végső soron önmaga ellen követi el. Márpedig ha a természetet tönkreteszi, az állatok elmenekülnek vagy elpusztulnak, és bár egyedül fogja uralni a világot, végül magára marad, és ő is el fog tűnni a Föld színéről."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése