2011. nov. 11.

Hol van már a párductestű nyár

Hol van már a párductestű nyár? Hová költözött? 

A szőlővel futtatott lankák ölén
az októberi égről még lezúdul a fény.
De már borízű csendben álmodnak alkonyok,
mint valaha szeretett, majd feledett asszonyok.

Hol van már a párductestű nyár? Hová költözött? 

Lásd, árnyékom elnyúlik ólmos, kék köveken,
lángokkal futtatva, miként a szerelem,
az őszi szerelem, mit elsodor lassú szél -
az ösvényt kémlelem, az ösvényt - mert nem jöttél.

És sírva kiáltom a rám zúduló fényben: 
itt éltem én. Itt éltem és mégsem,
nem lettem talapzat és csöndből szőtt födém.
Októberi égbolt borulj még fölém.

Hintsd el még bennem, hogy hinni merjek,
az öröklét reményét - hinni, mint egy gyermek.

Indulok tovább. - Így akartam.
Megzörren léptem a rozsdálló avarban.

Míg az ősz - ki tudja hányadik -
a párductestű nyárról álmodik
     

/Nimród Laboda/

2 megjegyzés:

  1. Hihetetlenül szépek a fotók, tetszik a vers is, és a blogod is nagyon tetszik. Örvendek, hogy rátaláltam. :-)
    Üdv!

    VálaszTörlés
  2. Végre én is megtaláltalak...és követlek. :)

    VálaszTörlés