Ki is vagy valójában?

Te feltetted már magadnak a kérdést, hogy ki is vagy valójában? "Mami", "Anyuka", "Nagyika" vagy egy ízig-vérig nő, aki próbál megfelelni a különböző szerepeknek? Ahhoz, hogy egy nő újjászülethessen, olykor nagy árat kell fizetni. Müller Péter elárulja, hogy miért.

Biztos megfigyelted már, ha egy sorsszerep rásül egy emberre, akkor az illető neve is megváltozik. Nőnél ez duplán is előfordul: amikor férjhez megy, elveszti a családi nevét, és amikor anya lesz, pláne nagyanya, ő lesz a Mami és a Nagyi. Ezt még a férje is átveszi, és úgy hívja a feleségét, "Mama". Mutter.

Ha figyelmesen belehallgatsz ennek a megszólításnak a jelentésébe, rájössz: ez nem az életkornak, hanem a szerepnek szól. Ha egy hajdani szerelmespár egymást Faternak és Mutternek kezdi szólítani, nem azt üzenik egymásnak, hogy "megöregedtünk", hanem hogy egymásban már nem a férfit és nőt látjuk, csakis a szülőket.

Szülői szerepünk legyőzte az Én és Te szerelmi történetét. A szeretőmet, de még az élettársamat sem nevezhetem Mamának, mert ez azt jelenti, hogy csakis a szülőt látom benne, akivel azért hozott össze a sorsom, hogy utódokat nemzzünk. Most, hogy itt vannak a gyerekek, minden más közös sorsszerepünk eltűnt - csakis szülők lettünk. (Hol a szerelmem, a nőm, a kedvesem?) De saját magunkra nem így nézünk! Soha. Figyeld meg!
Hetvenöt éves vagyok, de még soha nem néztem úgy tükörbe, hogy azt láttam volna: "Ott a Papa! Nini, a Fater!" Csak azt, hogy "én". Ott vagyok "én"! 

Nem hiszem, hogy van a világon olyan nő, aki a tükörben Mutternek látja magát. Öregnek, igen. Ráncosnak, hervadtnak igen, de Mutternek, soha! "Néninek" láthatja magát, egy valaha szép nő, öregasszonynak is, de azt, hogy "Mutter" nem mondja magára egy nő a tükör előtt. Ezt mások mondják rá. A családja. Vagy az idegenek.

Állj meg a tükör előtt - akárhány éves vagy!  Kérdezd meg magadtól, hogy kit látsz?! A tükröd válaszolni fog. Sohasem az aktuális sorsszerepedet mondja, hanem azt, hogy "Én vagyok, Úristen, ez én vagyok! Mivé lettem?! Milyen furán megváltozott még a tekintetem is - és mégis: ezt az ismerős Valakit nézem sok éven át! Akármilyen maszkot húzott rám az idő, ez én vagyok!"

Gyerekkorodtól kezdve látod a tükörképeden a különféle korok és sorsszerepek maszkjait, néha megdöbbentő a változás, de az alapélmény mindig az, hogy önmagadat látod a tükörben minden maszk és jelmez mögött. Hiába múlnak az évtizedek. Az "Én vagyok" nézett vissza rád akkor is, amikor gyerekként bámultad magad, amikor esküvői fátyolban néztél vissza az arcodra, és akkor is, amikor öt lármás unokád közül kiléptél egy pillanatra a fürdőszobába, hogy ráncos szemed alatt megigazítsd az elkent fekete festéket. "Én vagyok" - áll minden sorsszereped mögött. Ez az alapélményed. Ehhez jön hozzá a "Jé, hogy nézek ki!" döbbenete.

...ha egy nő újjá akar születni, kétfrontos küzdelmet kell vívnia. Az egyiket önmagával, a másikat az egész világgal! Ha valakit megszoknak egy szerepben, nem tudják egy másikban elfogadni, pedig senki sem Örök Anyu és Örök Nagyi! És főleg: senki sem örökké másoké!

Van bennünk Valaki, aki csakis a miénk - és az Istené.