Tökéletesen egyetértek Csernus Imrével, aki azt irta:
Én azt gondolom, az erő mindig ott kezdődik, ha valaki ki meri mutatni, ami fáj, és soha nem ott, amikor valaki azt mutatja, hogy milyen rezzenéstelen arccal bír ki mindent.
Fájt. Kimutattam...és most továbblépek. A hiba az én készülékemben van. Kicsit defektes vagyok, ami a párkapcsolatokat illeti. Tudom. De nem azért, mintha érzéketlen lennék mások irányába, mert esetleg nincs bennem érzelem, odaadás, alkalmazkodási készség. Inkább a hozzám való közeledéshez kellene a másik félnek egy használati utasítás. Nem értik a reakcióimat és én nem értem, ők miért nem értik?
Szembe megyünk egymással. Már messziről intünk, ölelésre tárjuk a karunkat, aztán mint két párhuzamos sínpáron robogó vonat, lassítás nélkül elszáguldunk egymás mellett.
Bár azonos síneken egymás felé haladva, a frontális ütközés se lenne hasznosabb.
Mindenesetre az én vonatom robog tovább. Látom, rossz vágányra tévedtem...de valahol létezik egy váltó, ami majd oda terel, ahova menni akarok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése