"A LEHETŐSÉG azokkal táncol, akik már a táncparketten vannak."

Pár héttel ezelőtt, különös véletlenek sorozata nyomán erős inspiráció támadt bennem a számmisztika elsajátitása iránt. Egymástól függetlenül kaptam különböző formában jeleket, amik abban a hitben erősitettek meg, hogy a jövőben ebben a témában alaposan el kell mélyednem.

Mi tagadás, örültem a motivációnak. Az utóbbi időben a fárasztó fizikai munka fásulttá tett, agysejtjeim megerőltetés hiányában látványos pusztulásba kezdtek.
Igy hát kaptam az alkalmon és elkezdtem kutakodni, anyagot gyűjteni az interneten, s bősz jegyzetelésbe fogtam. Beszereztem pár könyvet is, de nem kifejezetten voltam elégedett velük.
Közben szeretett Gábor barátomat, tanitómat megkértem - minden különösebb információ közlése nélkül - nézzen utána, hogy bele kell-e vágnom abba dologba, amire szánom magam. Segitségül hivta az asztrológiát, a Ji-King-et, Tarot kártyát, ingát, s két nap múlva közölte velem az eredményt.

Tőmondatokban idézve a következő útmutatást kaptam kérdésemre:
     
Amire készülök:

Sorsszerű kihivás
Szükségszerű
Kötelező meglépni
Beszűkült az élettér, szükséges a változás
Kockáztatni kell!

Nem ennek hatására ugyan, mert már amúgy is elhatároztam magam, de döntésemben megerősitve jelentkeztem a tanfolyamra, befizettem az előleget, s jelzett napokra szabadságot irattam.
Ezután érkezett egy email a tanfolyam vezetőjétől, aki sajnálkozását fejezte ki, mert a képzés úgymond technikai okok miatt elmarad.

Egy napig tartott a letargiám. Arcul vágva, megütközve néztem az újabb sorompóra, ami utamba csapódott.
Semmi kövezett út? Semmi sétagalopp? Semmi terülj-terülj asztalkám? Ami nekem van szánva az mindig a legfelső polcon, vagy a Himalája tetején kapható?

Akkor hát most jövök én! Semmi nem pottyant eddig csak úgy simán az ölembe. Csodálkoztam is mennyire klappolt minden: az inspiráció, a lehetőség, az alkalom, az anyagiak, a szabadság...
Elhúzta a sors a mézesmadzagot.

De lehet, hogy úgy jártam, mint a mesében a pásztor, aki a kivánságteljesitő fa alá ült, s két beteljesült kivánsága után kételkedve megcsóválta a fejét: - Ej! Az nem lehet, hogy nekem ilyen szerencsém legyen!
Aztán amikor erre a gondolatra eltűnt minden, amit addig megkapott, lemondóan legyintett: - Na, ugye, megmondtam!

Nem tehetek mást, az lesz, mint annak idején, amikor autodidakta módon hosszú hónapok kemény munkája árán, segitség nélkül elsajátitottam a tenyérelemzést.
Csak magamra számithatok.


"Mindannyian készek vagyunk a győzelemre, de a vereség mutatja meg igazán, hogy milyen fából faragtak bennünket."