"Nincs út, amelyik gyorsabban vezetne el a lélek öntisztulásáig, mint amikor az ember áttekint a saját múltján."

Csak mesélek...

  Magánéletemben sok minden történt az elmúlt öt év alatt. Az események főleg gyermekeimmel kapcsolatosak, de keményen igénybe vették az én időmet, tűrőképességemet, erőmet, türelmemet és
szeretetemet.
  Időközben egyik gyermekem huszonegy évesen apa lett. Az anya először lemondott a gyerekről, mondván, hogy ő még fiatal,élni és szórakozni szeretne. Aztán amikor a gyermektartásdij szóba került, visszalépett. Úgy gondolta, ő keveset keres, nem fizet, viszi a gyereket, a nagymama, az ő anyja majd felneveli. Nem adtuk. Két évet pereskedtünk, mire a fiamnak itélte a kicsit az anyacentrikus biróság.
  Másik fiam, a legidősebb kiment az idegenlégióba. Azt mondta, ebben az országban lehetetlenség normális munkabérből lakást venni, családot alapitani.

   - Megszerzem az élethez szükséges pénzt, vagy pusztuljak el ott - mondta elkeseredetten, s nem tudtam ellenérvekkel szolgálni minden kinzó anyai ösztön ellenére sem. Hónapokig vártam, rettegtem, hogy aláirja a szerződést és ezzel megpecsételi a sorsát. Aztán egyszercsak megjelent, mondván:
  - Hazajöttem. Ott senki nem normális. Az ép eszemre nagyobb szükségem van.
  A lányom párkapcsolataiban való melléfogásaitól szenvedett és vele én is.
  Első párját kommandósok szedték ki mellőle az ágyból éjszaka kábitószerkereskedés vádjával négy hónapnyi kapcsolat után.
Nagy szerence, hogy lányom semmit nem tudott a viselt dolgairól.
 

  A második férfi Ausztriában élt. Vele is összeköltözött pár hónap után. Hamar kiderült, hogy egoista, féltékeny, brutális állatként viselkedik a hétköznapokban. Télen, derékig érő hóban, éjjel mentem megkeresni nyelvtudás nélkül egy idegen városba. Azt sem tudtam merre induljak, hol lehet a megjelölt utca, északnak, vagy délnek. Eltökéltem, hogy ha minden házba be is kell kopogjak, a lány nélkül nem megyek haza. Éjjel az utcán dolgozó tűzoltókat zaklattam, taxit követelve rajtuk, aki majd elvezet előttem haladva a megadott cimig. Ők szóltak a rendőröknek, akik szintén megunták, hogy nem értünk szót és intettek, menjek utánuk. Igy hát rendőri felvezetéssel jutottam el a házig, aminek teraszán reményvesztetten, csonttá fagyva találtam meg a lányomat.
  A harmadik férfihoz szintén pár hónap ismeretség után, de már hozzáment feleségül. Ismét pár hónap után a pszichiátriáról hoztam ki. Férje addig titkolt alkoholizmusát nem leplezte tovább, mértéktelenül inni kezdett, csavargott. A lányom nem evett, nem aludt mellette, mig egy éjszaka az ágyból kikelve összeesett, beverte a fejét az üvegasztalba, eszméletét vesztette, a párja ezalatt egy éjszakai szórakozóhelyen jól érezte magát. Magához térve magának hivott mentőt a vérző fejű lány. A kórházban ellátták a sebét, majd felismerve a pszichés problémát, kimerültséget, átszállitották a pszichiátriára, ahol ismerős kollégák felismerték és értesitettek.
 

  A férje is megjelent, aktivan érdeklődve, hogy mi történt és mélyen sértve érezte magát, miért nem őt értesitette a lányom a bajban. Odaálltam a kétajtós szekrény méretű százkilós férfi elé és azt mondtam neki, nem engedem többet hozzá alányom, én fogom hazavinni és ha nem takarodik el tüstént, úgy lehajitom a lépcsőn, hogy nyakát szegi. Sarkon fordult. Azóta nem láttam.
  A válást közös megegyezéssel azonnal kimondták.
 
  Sorolhatnám a hasonló eseményeket. Nem teszem. Ennyi elég izelitőnek. Elmúlt. A jelenben is van tennivaló bőven.

Rúzsa Magdi - Nekem nem szabad

Minden határon innen...
Minden határon túl...

Holtomiglan

"...pedig hát tudtad: én vagyok

ácsolni föléd holnapot

megbúni fagy és szél elől

együtt a föld az ég ha dől

hogy holtomiglan hogy holtodiglan...
de csak a dobszó csak a nincs van..."

Hogy mi az oka, ha valakinek, jelen pillanatban nekem világossá válik, hogy az életemet szerető párkapcsolat és társ hiányában kell leélnem, nem tudhatom pontosan.
 Hiába a lázadozás, a kapaszkodás, csakazértis megkeresem dac, hiába próbálkozol pozitiv gondolkodással, sorsteremtő praktikákkal, Feng-Shui-val, boszorkányos bájital kotyvasztással. Ha sorsod vezérfonalába a magány és egyedüllét ostorként van belefonva, hát egyedül maradsz egész életedre...és ez nem véletlen, nem kegyetlen játéka a sorsnak. Előző életek láncolata, tetteid következménye lett a magadrautaltság és mostani életed megtanulni-, megtapasztalnivalójaként elfogadó magatartással tudsz csak felülemelkedni a hiányon, kinon és vágyon, amit az Ő hiánya teremt benned.
 Magadnak magad vagy, s még neked a Teremtő... Kisér, veled van angyalod, belső tanitód, s ki tudja hányan, kik azok, akik óvón figyelik minden léptedet.
 Csak ebben, ebben a világban maradtál magadra, egyedül. Akár boldoggá is tehetne a tudat, ha tudnád, mennyire szerencsés vagy, mennyire jó igy neked!
 De nem tudod.
 Nem tudom...

Tétovázok

 

 
  Napok óta azon gondolkodom, folytassam-e a blogolást. Tulajdonképpen a múlt eseményeinek közzététele egy összefoglaló kivételével a végére ért, s most következne a jelenben érő gondolataimnak, eseményeknek megfogalmazása.
  Nem vagyok biztos benne, hogy megéri az erőfeszitést.
  Az eddigieket mintegy terápiaként önmagam számára irtam. Kitisztult általa a fejemben és a szivemben élő zűrzavar. Megvilágitotta számomra a leirtak visszaolvasása az események összefüggéseit, a történtek feldolgozását segitette, oldotta magányomat, elfoglaltságot biztositott.
Most tétovázok.
Jövök, ha jövök...

Akiben Isten hisz...

Akiben Isten hisz:

teljesen mindegy,

hogy hisz-e

Istenben.

(Fodor Ákos)

50. születésnap!

50!

Hát, ezt is megértem!

Ma van az ötvenedik születésnapom.

Mivel gyermekkoromat kivéve még soha nem nyaraltam egyetlen napig sem, lányom és párja meglepett egy Mallorkai utazással.

Igazából fel sem fogtam, hogy holnap reggel indulok.

Kicsit aggaszt, hogy bárhol, bármikor képes vagyok pillanatok alatt elveszni, de talán visszatalálok.

50 év!

Valahogy azt érzem, kerek az egész, bezárult a kör.

Vagy új, merőben más út tárul elém, vagy itt lesz vége.

De így, innen már nincs értelme...

Bárhogy alakul, állok elébe.

Hidat, alagútat, léghajót, csónakot, ösvényt, mindegy mit,

csak adj Uram, mert mennem kell, helyben tovább nem járhatok!

Amen