"A szeretet az, ami Karácsonykor a szobában van. Ha egy pillanatra abbahagyod az ajándékok kicsomagolását, akkor lehet meghallani."

(Gyerekszáj a szeretetről: Robi - 7 éves)

Szabó Csokoládé

Csoki elment. A tizenhetedik évét taposta. Nem akartam őt, a beleegyezésem nélkül került az otthonunkba. Négy gyermeket neveltem, igazán nem hiányzott még egy négylábú, örökké éhes, izgő-mozgó, nedves orrú családtag is, aki nem átallotta korai ifjúságában, mohóságától fűtve szétrágcsálni papucsainkat, aki a lakásban egyedül maradva az idő múlását azzal mérte, hogy időnként fekhelyére emelt egy-egy lábbelit a "közösből" érzékeltetve, mennyi óra állt volna rendelkezésére azok elpusztítására, ha ő nem lenne annyira jóindulatú. 
Nem voltam boldog szeretete megnyilvánulásától sem, amikor fáradtan hazaértem, s örömét azzal fejezte ki, hogy a viszontlátás örömében, izgatottságában minduntalan lepisilte a lábamat. 
De aztán megnőtt, gyönyörű, méltóságteljes, nagy eb lett belőle, büszkén uralta a lakótelepet, kis lakásunkat, s elfoglalta méltó helyét a szívünkben és az életünkben is. Farka nem volt, fenekét csóválta, nem vettem zokon a kék-zöld foltokat, amiket lelkesedése nyomán sikerült beszereznem. Megtanultam ügyesen elkapni egy-egy bútordarabot, hogy hanyatt ne essek, amikor örömködik mellettem.
Egyik télen influenza döntött ágyba, negyven fokos lázban égve arra ébredtem éjszaka, hogy valószínűleg a kutya sincs jobban, mert öklendezett az előszobában. Senki nem mozdult, kitámolyogtam hozzá, leguggoltam mellé és fogtam a fejét. Amikor megkönnyebbült, szégyenlősen lépett hátra, bűntudatos tekintettel bámult rám, amiért odarondított. Pedig én hálás voltam, hogy engedte tartani a fejét, így csak egy nagy tócsát kellett feltakarítanom több kicsi helyett. Ezután óránként megjelent az őrjárat az ágyam mellett, megszimatolt, megböködött, s ha kinyitottam a szemem, jelezve, hogy minden rendben, halkan visszavonult.
Egy reggel arra ébredtem, hogy a fiam ágyában, mellette alszik. Nagyon mérges lettem. Kitártam az ajtót és a kutyára parancsoltam, hogy azonnal takarodjon ki a szobából. Hihetetlenül hosszúnak tűnt, amíg lassú mozgással, halk morgással elhaladt mellettem. Nem én voltam a választott gazdája és ezt magatartásával egyértelműen a tudomásomra hozta. Bár a parancsot nem vontam vissza, akkor megtanultam tisztelni őt.
Tizenöt évig élt abban a lakásban, és az ajtó nem volt bezárva soha, még éjszakára sem. Nem volt szükség rá, mert velünk élt Csoki. 
Kisebbik fiam az óvodában lerajzolta a családot. Apa, anya, három testvér és ő szerepelt a lapon, valamint Csoki kutya. Az óvónő kérdezte, kit hogyan hívnak. Felsorolta szépen, s a négylábú családtagot így nevezte meg: Ő pedig Szabó Csokoládé.
Isten veled Szabó Csokoládé!