Eckhart Tolle spirituális tanító azt mondja, „a párkapcsolat azért van, hogy tudatossá tegyen, nem azért, hogy boldoggá.”

Személy szerint én hosszú évekig vándoroltam a spirituális leválás, elválasztás, a neo-advaita világtagadás és felsőbbrendűség kopár pusztaságában („én megvilágosodottabb, tudatosabb, ego-mentesebb vagyok, mint te, te egyszerű halandó!”)

Amikor visszatértem a valódi, földelt, zűrzavaros, meghitt emberi párkapcsolat mezejére, ott kezdődött igazán az élet nagy kalandja.
A kapcsolat elkezdte felhozni a felszínre mindazt belőlem, amit megpróbáltam kerülni, megdermeszteni, elnyomni, vagy elrejteni az évek során mások elől. Mindazt, ami nem illett a ’spirituális’ képbe, a „megvilágosodott férfi” képébe. Fájdalmas és megalázó volt újra és újra látni, hogy nem voltam ’kész’, hogy egyáltalán nem volt semmilyen ’befejezett vonal’, hogy a meg nem világosodott energiák még mindig tomboltak bennem, olyan energiák, amelyeket még nem fogadtam el magamban, amelyek vágytak a fényre, töredékek, amelyek azért fájtak, hogy szeretetre, viszonylagos otthonra találjanak.
Akármilyen fájdalmas és megalázó is volt, az utazás meghökkentő módon mégis felszabadító lett. A ’megvilágosodás bűzének’ (ahogyan Mariana Caplan nevezi) nem volt esélye az őszinte kapcsolat olvasztótégelyében.

Az olyan klisék, mint „nincs én”, „csak az éberség van”, és „minden tökéletes”, valahogy nem illenek oda, amikor bizalmas barátod előtted áll és őszinte, sebezhető, nem hülye dumákkal terhelt szívkapcsolatot kér tőled. Sehová nem rejtőzhetsz el, sehová nem tudsz elfutni. Átlát játszmáidon, kihív, amikor hazudsz.
Köszönöm nektek mind, ti erős, intelligens, szép nők, akik megtanítottátok nekem, hogyan kell szeretni és figyelni. Soha ne érjen véget ez az utazás… - Jeff Foster