Ha Lucifer az Isten trónjára ül

Egy vers és egy idézet. Mindkettő ma került elém, s nagy hatással vannak rám. Nehéz időszakot élek.

Próbálom megfejteni magam, s a világot, ami körülvesz. Nem tudom melyik bonyolultabb.

Sokszor úgy vélem, jobb volna csak "lenni", ahogy sokan mások. Féltudatosan, amolyan robotosan.

ANGYALOK LÁZADÁSA - A mennyei hatalmasságok egy része, megelégelve a bosszúálló Isten kegyetlen uralmát, amely a Földet a siralom völgyévé tette, elhatározta, hogy letaszítja trónjáról, és helyére Lucifert, a szépség és harmónia nagy Szeráfját ülteti. S eljön a nap, amikor szemben állnak egymással az égi hadak, csak Lucifer nincsen sehol. Végül megtalálják a Pokol fenekén, amint párducbőrrel letakart heverőjén zenét hallgat, konyakot iszik, és egy kedves lánnyal társalog. 

-Szeráf! Ma van a nagy nap. Letaszítjuk trónjáról Istent, és a nyomorúság, szenvedés, betegség és halál birodalma helyett megteremtjük a boldogság, a szépség, a derű világát. Állj a hadak élére! 

-Nem megyek. 

-Mi történt? 

-Az éjjel rájöttem valamire. Ha Lucifer az Isten trónjára ül, akkor nem Lucifer többé, hanem ő az Isten! (Anatole France)

Szétszed, megoszt, felőröl minden óra,

az együtt-sarjadás kohéziója

mindegyre enged s nem tart össze már.

Akaratom atomjaira dül szét,

eléget a parázsló egyedülség,

életem minden sarkán lángban áll.

Mely a közönyt felgyújtani akarta,

sok feltörő lángom most mind magamba

mar és tép: vágy, akarat, indulat.

Jöjjetek! oltsatok el! könyörögtem,

s magamban égek el. E szörnyü ködben

senki sem keresett hozzám utat.

(S. Gy.)