Nem kacérkodom a kiadás gondolatával.
Kellő önértékeléssel rendelkezem, tudom, hogy nem lenne értelme.
Viszont soha nem lehet tudni, lehet, hogy van, akit érdekel.
Negyvenkilenc éves ápolónő vagyok. Huszonnégy évig éltem házasságban. Hat éve lesz, hogy elváltam. Négy gyermeket neveltem fel, a legkisebb most is velem él.
Kéziratom első negyede nagy vonalakban öleli át harmincegynehány évemet.
Aztán megtérésem, misztikus élményeim, megpróbáltatásaim sorának meséje következik. Voltam megveszekedett ateista, bigott keresztény, misztikus és ökomenikus.
Voltam nyomdász, gyári munkás, dolgoztam lelkisegély telefonszolgálatban, voltam jósnő jósdában, bejárónő, szobaasszony, szociális gondozó, ápolónő.
Voltam hűséges feleség, anya, barátnő, szerető, kitartott és szerelmes nő, elhagyó és elhagyott, kéjsóvár és frigid asszony.
Most?
A koromhoz képest jól nézek ki - mondta a kéményseprő.
Külsőleg roppant mód meg vagyok elégedve magammal.
Bőkezűen bánt velem a teremtő a küllemet tekintve.
A lélek?
Akár az alma, ha kettévágva megmutatja, betegre emésztette valami kór.
Feladni készülök. Fogytán az erőm.
Elhalt bennem a "végig csinálom, ha beledöglök is!" indulat.
Most úgy döntöttem, felváltva közlöm ezután a jelenem, a mindennapjaim főbb eseményeit, s hogy mi zajlik bennem és a kéziratom egy-egy fejezetét. Ha már annyit dolgoztam vele, legyen valami értelme a munkámnak.
Legyél az olvasóm!
Bár szívembe mart, de élni hagyott.
Jöhetnek százszám szélviharok,
Mert ezen a Földön nem félni vagyok...
A tegnapi könny sok jót nem igért,
De keserű sója a tengerig ért.
Szemeim nézd, hogy sírtam is,
el se hinnéd!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése