"Bármennyi dolgod legyen is, mindig legyen időd, hogy csendben leülj, és elnézd, hogyan billeg a szélben a falevél."

A spiritualitás útja

"Kérdés: van néhány barátom, akik már járják a spiritualitás útját, de most mégis nagyon rossz helyzetbe kerültek, hónapról hónapra élnek, elvesztik állásukat, házukat, és nem értik, hogy mindez miért történik, amikor ők úgy érzik változnak, változtattak. Mit tehetnék,hogy segítsek nekik?

dr. Molnár Gábor válasza: az a baj, hogy sok ember spirituálisnak hiszi magát, azt hiszi, ettől változik. ez nem változás. Még az sem változás, ha valaki spirituális tanfolyamokra jár, megtanul mindent, elolvas mindent, de NEM ÉLI amiről tanul, amiről olvas. Az valójában nem elég, hogy jó vagyok, próbálok jó lenni. Ha nincs jelen a felismerés és a tudatosság, ha spirituálisan nem vagyunk tudók, csak az alsó csakrákban élünk,kötődünk az akarásunkhoz, a családunkhoz, a szexhez, ezeknek a foglyai leszünk, és azt hisszük, hogy az Isten csapása, ha rossz történik, pedig nem, hanem vizsga. Az emberrel nem történik rossz, csak ő éli meg rosszul. Ha éhen hal, ha megölik, akkor is a legjobb dolog történik vele, ami akkori tudatminőségének megfelelő. Csak ezt nem bírjuk felfogni. Mennél alacsonyabb a tudatminőséged, annál inkább nem érted. Ha mondjuk ötösöd lesz a lottón, attól függően éled meg, milyen tudatminőségben vagy. Ha itt jelenik meg (mutatja, amit a táblán rajzolt), akkor pokol lesz, mert megjelennek a rokonok, kifosztanak, gondod lesz a pénzzel, stb. Ha itt jelenik meg (ismét mutatja), akkor viszont ugyanolyan szerény maradsz, névtelenül adakozol, mert nincs rá szükséged, hogy felmagasztaljanak. Tudsz gazdálkodni vele, de alacsonyabb tudatminőségben a gőg, a birtoklási vágy marad csak. Amíg nem tudjátok mi a szellem, az önvaló, az egó, addig nem értek vele semmit, ha bemagoljátok, mert az egészet összekutyuljátok egy moslékká. Ha azonosulsz, és foglya leszel a vagyonodnak, a családodnak, addig a felettes Éned és a Szellemed addig dobál, hogy már semmid ne legyen, ami körbebarikádoz, hogy kezdd el végre keresni azt az utat, ami hazavezet önmagadhoz. Az átlagember márpedig többnyire kívül van. Amíg tehát így van, addig valójában a spirituális úton járó ember nem tesz semmit, nem ér semmit az egész tudása. A Szelleme egyre inkább elvesz tőle mindent, és mindenkit, hogy végre hazavezesse önmagához."

"Akkor vagy igazán békében magaddal, amikor már nem akarsz elmagyarázni, megértetni senkivel semmit.

Sőt magadnak sem keresel kifogásokat.

Csak döntesz, közölsz, mész az úton.

Ha értenek, és életed egy szakaszán elkísér bárki az utadon, akkor megéled az együttlét minden pillanatát, de nem válsz függővé tőle.

Kész vagy bármikor elengedni, mint mindent, ami nem Te vagy.

Ha nem értenek, és egyedül vagy, akkor sem zárulsz be, csak elfogadod, hogy egy olyan szakaszon mész keresztül, amit csak egyedül tehetsz meg.

De tudod, hogy mint minden, ez is elmúlik egyszer." :))

(T.T.)

Most jönnek a jó dolgok!

Mint azt mindannyian jó párszor megtapasztaltuk, ha elromlik valami a lakásban, akkor több dolog is el fog, zsinórban, szépen egymás után. 

A következő jó dolog az lesz, hogy hasra esünk az utcán, vagy laposra tapossák a lábunkat a buszon, majd természetesen kapunk pár ideg- és lelkierőt próbára tevő hírt. Lebetegszik a kutyánk, a gyerekünk, leszakad a polc a konyhában és természetesen pont az, ahol a legtöbb, vagy a legbecsesebb cserepeinket tároltuk.

Egy hónapja vagyok munka nélkül. A fiam influenzás lett, a távirányítóm szétesett, a cd lejátszóm elakadt, a videolejátszóm meghalt, s a számítógépemen is úrrá lett a tavaszi fáradtság. Kedvenc zenéim hallgatása lehetetlenné vált és már elvonási tünetekkel küszködtem. A mosógépem őrült kattogás kíséretében fejezte ki nem tetszését, a mosdóban a hideg víz úgy döntött, időnként spontán elindul csurig töltve a kagylót, s bár a lefolyó mohón nyeldekelte kicsordult, s a boltból hazaérve vízvezeték szerelő után és mentőmellényért kiáltottam. A szobám ajtaján a zár kilazult, megjavítottam...soha többé nem tudtam kinyitni. Feltörtem.

Denevérek költöztek az ablakom feletti nyílásba és a bejáratot elvétve reptérnek használták a lakást. Időnként megpihentek a rajtam lógó hálóingen, az ágyamban, szerencsésebb esetben alatta.

A fiam meggyógyult, kaptam távirányítót, a lejátszó mostanra összeszedte magát, a számítógépen a google chrom pedig közölte velem, törölni kellene ezt meg azt, mert nagyon lelassultunk. Töröltük és most hasítunk. A nap ragyog, pedig országszerte borús időt jósoltak. Két év egyedüllét után ma randevúra megyek. A lányom a gyönyörű macskáját rám bízta. Este ott fogok aludni és hiába akarna szabadulni, össze-vissza fogom ölelgetni. A zárat megjavítja az exem. A nemzeti park dolgozói ígéretet tettek, amint a kisdenevérek erőre kapnak és kirepülnek, tesznek fel csapdát és kirekesztik őket fészkükből, hogy új otthont keressenek.

Jövő héten pedig találni fogok egy olyan munkahelyet, amiről álmodni sem mertem.

A legfontosabbat majdnem elfelejtettem: Itt a tavasz!

Kedvences

S ha Te is egyszer-másszor szomorú leszel, s hasztalanul jársz-kelsz az emberek között, a szomorúságodon nem segít senki, és úgy érzed, mintha valami nagy-nagy súly ülne a lelkeden, és napról napra jobban belefáradsz, s talán már azt is hiszed, hogy nem bírod tovább: egy este szökj le titokban a tóhoz. (...) Ha szomorúságoddal a tó partján megállsz: olyan kék lesz a víz, mint még sohase volt. A legcsöndesebb szellő indulását meghallhatod, akkora lesz a csend, s ameddig ér a nádas: minden nádszál csak neked muzsikál akkor. (...) Hunyd be a szemed, ha látásod már nagyon gyönge lesz, akkor és egyszeribe látni fogod a madarak táncát bent a tocsogóban. És akkor, azon a csöndes estén maga a tó mesél neked tovább, folytatja ott, ahol én abbahagytam. És akkor a csöndes estén, Te elfelejted, egészen biztosan elfelejted, hogy szomorú voltál.

Wass Albert

Éles a szeme a vadnak,
ragadozónak, szabadnak.
Mint a kék tél s a gyötrelem,
világos és könyörtelen.
József Attila

Komolyan kezdek hinni az állatok magasabbrendűségében. Nem az a fontos, hogy egy fajta a kultúra milyen fokán áll, hanem az, hogy benne az egyed mint érzi magát. S hogy az állat elégedettebb, mint az ember, az csaknem bizonyos. Nem nyomja a holnap gondja, nincsenek olyan rafinált szükségletei, melyek kielégítéséről gondoskodnia kell, s nincsenek elemi igényei sem: ruha, lakás, élelem, ezt mind a természettől kapja. Nincs öntudata (?), milyen szerencse! Nem foglalkoztatják a lét és nemlét kérdései, s nem unatkozik! S szerelmi élete mily remek! Nincs morálja, kötelességérzete, csak ösztönei; nincs házasság, csak szerelem... csak érzékei a természet színeinek és hangjainak felvételére. Nincs pénze! S nem is kell neki! Társas életének sincsenek olyan bonyolult, s mégis buta törvényei. Egyszerűbb, tisztább az élete.

Lengyel Menyhért

Tigris! Tigris! éjszakánk
erdejében sárga láng,
mely örök kéz szabta rád
rettentő szimmetriád?
Milyen katlan, mily egek
mélyén gyúlt ki a szemed?
Szárnyra mily harc hőse kelt,
aki e tűzhöz nyúlni mert?
William Blake

"A Föld nem az emberé, ő csak egy parányi része. Nem ő szőtte az élet szövetét, ő csak egy szál benne, hiszen mind ugyanazt a levegőt szívjuk. A buja zöld erdőből felszálló köd, a sziklás hegységről érkező frissítő fuvallat, a hűsítő eső után a levegő illata a növényeké, az emberé, az állatoké is. Az ember nem fogja fel, hogy amit a Föld ellen elkövet, azt végső soron önmaga ellen követi el. Márpedig ha a természetet tönkreteszi, az állatok elmenekülnek vagy elpusztulnak, és bár egyedül fogja uralni a világot, végül magára marad, és ő is el fog tűnni a Föld színéről."

Nők képekben

Gyönyörű!

               

Kedves.

Rejtőzködő

Szelíd

Fenséges.

Hagyományőrző.

Egzotikus.

Szigorú.

Dolgos.

Különleges.

Tiszta.

Kecses.   

Öröm, Öröm, Öröm!

Megérkeztek az első kritikák az új blogomban közzétett írásaimra. 

Adtam valamit, amivel örömet okoztam és ez csodálatos érzéssel tölt el.

"Magával ragadó történetet olvashattam, azonban ˝útközben˝ jó pár hibát véltem felfedezni, de mivel a történet repített, nem volt érkezésem lejegyezgetni, hol és mit kellene javítani. Végigizgultam az egészet."

"Hú!

Hát ez fenomenálisan olvasmányosra és lebilincselően izgalmasra sikerült!

Gratulálok igencsak életszagú történetedhez!"

"Lebilincselő művet sikerült megalkotnod. Mindvégig sikerült a figyelmemet a tartalomra vonni.

Magam is átestem egy fájdalmas, nehéz szülésen és azt kell mondanom, hogy valóban a legcsodálatosabb dolog a világon a saját gyermek megszületése és akkor ott minden más jelentőségét veszíti.

teljes szívemből gratulálok hozzá!"

"Keserves volt olvasni, mert annyira kihoztad, hogy átélhető volt.

Gratulálok, tetszik a stílusod is!"

"Őszinte leszek hozzád...nem tudtam úgy elolvasni az írásaidat hogy közben ne környékezett volna a sírás...és azon gondolkodtam közben, vajon ezekből mi az, amit személyesen megéltél, mert biztos vagyok benne, hogy részese voltál ezeknek az eseményeknek.

Ezek után még inkább örülnék, ha találkoznánk..."

"Ilyeneket csak olyan tud írni aki át és megélt dolgokat...Ja ,és fel is ismerte a miérteket,okokat,történéseket!Életképek,nagyon jók....!!"

"Happy and csak a mesékben és Hollywoodban van ugye????

Jó,sőt nagyon jókat "írogatsz".Ugorj be ha erre jársz!De írj még ,mert már most hiányérzetem van,hogy elfogyott az olvasnivaló!"

"BELEOLVASTAM....Most,nem tudok mit írni,mert nem jutok szóhoz...Írj,írj...ez a Te utad!"

"Szia! A Szívdobbanás c. írásodat elolvastam, nekem ez te vagy ! Nagyon tetszik ahogy fogalmazol."

"Elolvastam, naná, hogy bőgök. Kemény:( Nemcsak fizikailag, de lelkileg is:("

"A szárnyaimat akarom" című írásod szavakba önti mindazt, amit a párválasztás sikertelenségével én is nap-mint nap átélek! Mindenképpen támogatlak, és biztatlak is egyben!"

"Csak egy kicsit beleolvasni volt eddig időm, nagyon tetszik!

Bővebben majd akkor, ha elég időm lesz mélyebben, átgondolva olvasni,

de te addig is csak írj!!!"

www.szivhang.blogspot.com

Úttalanul

Újra munka nélkül vagyok. Egy év alatt immár harmadszor. Aki ezt nem élte át, nem tudhatja, milyen érzés, mit jelent kiszolgáltatottnak lenni és létbizonytalanságban élni. Kicsit összeszedem a gondolataimat és leírom mi történt. Mostanában úgy is csak azt teszem: írok. Azért is nyitottam új blogot, hogy valahol egy helyen legyenek az írások, amiket elkövettem. Most hasznát veszem, időm van bőven, s gondolatom, indulatom is van hozzá. Hogy tehetségem van-e, azt nem tudom, de rajtam segít: leköt, megmozgatja az agysejtjeimet, nem érzem haszontalannak magam.

Újból várakozásteli izgalom van rajtam, hogy hova, milyen körülmények közé kerülök, milyen emberekkel hoz össze a sorsom, milyen feladatokkal. Mert a sors szövődik tovább, ha állni látszik is, a háttérben fontos dolgok zajlanak, s valami közeledik.

Nem vagyok abban a helyzetben, hogy én lépjek, döntsek, válasszak, mert most nincs helyzet, nincs út előttem...de bízom benne, hogy épül.

Egy új blog

Készítettem egy új blogot, ahol verseimet, írásaimat, novelláimat gyűjtöm egy helyre.

Ha érdekel, keresd fel, szeretettel várlak.

.www.szivhang.blogspot.com

Útra kelek

Üdvözlök minden látogatót!

Régen jelentkeztem bejegyzéssel, mert úgy döntöttem, felfüggesztem a blogírást. Egyenlőre nem törlöm a blogot, mert úgy vettem észre, a sok összegyűjtött kép rengeteg érdeklődőt vonz, de írással nem kívánom ezután gyarapítani.

Jelenleg hajléktalanok otthonában dolgozom, ami időm, energiám jó részét felemészti, és népes családom magának követeli a maradékot.

Az írást szenvedélyemmé vált, nem akarom, nem tudom abbahagyni, képességeimhez mérten igényesebb formában folytatom. Élményeimet prózában, novellákban fogalmazom meg, s az  www.amatormuveszek.hu oldalon Palace néven publikálom tovább.

Akiket követtem, azokat ezután is olvasni fogom.

Búcsúzom:

Palace

Minden kedves olvasómnak Boldog Új Évet Kívánok!

Szentjeim

aludni készül lassan az utca

házfalakra csendet sző a félhomály
a kémények fázva összebújnak
alkonyi nap tesz fejükre koronát
ahogy a madarak öreg fák odvában
úgy bújnak meg szívemben az emlékek
sápadt gyertyaláng lobban fel szobámban
rég látott arcokon táncolnak a fények
az asztalon a terítő hófehér
ahogy minden szent és tiszta ünnepen
rajta egy pohár víz só meg a kenyér
mint mindig amikor várlak titeket
itt vannak mellettem üres székeim
nézem őket tehetetlenül bénán
úgy szaporodtak meg ahogy éveim
vallatom őket de csak néznek némán
az őszi ködtől már minden tejfehér
elmúlás ellen lázadnak sejtjeim
nemcsak egy napig november elsején
amíg csak élek lesztek ti Szentjeim

http://www.amatormuveszek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=133871&check=44feb88ee437b52ab66c8552fbf94443

Sírversek

Legyen a két ló és a kocsi átkozott,

ami a temetőbe áthozott.

Reméltük, örökké él ez a szent ember,

de elvitte őt is a hűvös szeptember.

Nem mondhatnám, hogy kenyerem javát megettem,

az élet előttem volt, most itt van mögöttem.

Voltam mintaférj, voltam kiváló apa,

nem bírtam sokáig, mert megölt a strapa.

Elment örökre egy borongós hétvégen,

a család azóta nyugodhat békében.

Összeveszett a tiszttartóval az abrakon,

aki a vita hevében kihajította az ablakon.

E holt,

megbízhatatlan volt,

még az esküvőjét is lekéste,

ezért vőlegénye e szavakat: 

˝Légy pontos˝,

vésővel a fejébe véste.

Egy ígéretes pálya itt maradt torzón,

mert a halál, a szívét megállította 

a korzón.

Már több ízbe’

esett vízbe,

de most elmerült mint a balta,

a folyó magába falta.

Az elmúlás hirtelen érte,

a halál tűzbe ment érte.

A bíró úr remélte a halál

döntése alól kibúvót talál,

de nem rajta volt már a talár.

Most már tudjuk, hogy az volt a sorsa,

hogy kinyírja gyomrát az élet sava-borsa.

A trapézon lendült egy nagyot,

minket meg hátra hagyott.

Sebők Bence

a nők kedvence,

azért van itt elhamvasztva,

mert egy tehén felszarvazta.

A krokodilbőr cipőt mindig is szerette,

a krokodil is szerette őt, amikor megette.

Akkor volt ő elemében, ha mindenkinek hantázott,

az esőben, a temetésén a fejfa és a hant ázott.

Nem tudta kipiszkálni torkából a szálkát,

ezért Szent Mihály díszes szekerére szállt át.

A Három Sasban, itt helybe’

egy széklábbal ütötték fejbe.

Nem védett az amulettem,

a tűzvészben hamu lettem. 

A depresszió miatt volt állandóan bágyadt,

csak a koporsó kedvéért hagyta el az ágyat.

Fejfáját majd hirtelen haragja

faragja,

mindig azt hitte,

de a hideg sírba mégis a neje mérge vitte.

Azok között kísértek,

akik a temetőbe kísértek.

Az élet és halál közt vékony az árok,

itt a túlsó oldalon mindenkit várok.

Fel kéne kelni

énekelni!

Míg éltem, humoros ember voltam,

de most szellemesebb vagyok holtan

http://www.amatormuveszek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=81396&check=4978b0387f565dfc1def5aed2b72911f

Gyerekszáj

Vannak féltett, kedves emlékeid? Amolyan kincsekre gondolok, amiket nem az elmédben, a lelked rejtett zugában dédelgetsz, hanem a ládafiában, fiókban, szekrény mélyén, vagy egy szalaggal átkötött kis dobozban.

Miután lesikáltam, kifestettem, megjavítottam mindent a lakásban, elkezdtem rendet rakni a szekrényekben, fiókokban. Kincsekre leltem. Tudtam, hogy ott vannak. Nincs nálam rendetlenség, mindennek helye van. De a hétköznapok taposómalmában nem volt kedv, alkalom és lehetőség kézbe venni őket, elmerengeni mellettük.

Egy csöpp orkán kezeslábas lóg vállfán a ruháim mellett már tizennyolc éve. Sokat fogtam a karomban. A színe, az anyaga ugyanaz, az illata más. Emlékszem a pici test karjaimra nehezedő súlyára. Mindig ölben vittem sétálni. Kétségbeesve bömbölt a babakocsiban.

Apró rózsaszínű plüssállatka. Nyuszi volt valaha. Megmaradt fülecskéje ágaskodva kandikált ki a fehérneműim közül. Kézbe vettem. Torkon ragadva hurcolta magával mindenhová legkisebb fiam. Egyszer elveszett az utcán. Az elalvó gyermek elernyedt ujjai közül valahol kipottyant útközben. Rohantam a városon keresztül az üzletig, ahol a nyuszit vásároltam, hátha mielőtt a fiam felébred, találok még egyet. Sikerült. Hogy én milyen boldog voltam! Odacsempésztem az ébredező kicsi mellé. Rám mosolygott, de szeme már nyunyu-t kereste, s rögtön torkon is ragadta.

Kabalák, játékok, fél pár picike pamutzokni, ellenőrzőkönyvek beírásokkal, kedvenc mesekönyv, apró  bögre, piros szívecskékkel az oldalán, porcelán Merlin figura és kisangyal ajándékba nekem, tőlük osztálykirándulásról, és karácsonyra. 

Sorolhatnám.

Aztán kezembe került egy zacskó telis-tele cetlikkel, levelekkel, rajzokkal.

A rajzokat én kaptam alkalmakra. Némelyik engem ábrázol. A cetliket egymásnak írogatták. Emlékszem erre a szokásukra. Gyakran akkor is levelekben beszélgettek, ha mindhárman otthon voltak, egyazon helyiségben. Élvezték a kommunikáció eme formáját. Ennek köszönhetően, s hogy annak idején rendrakás közben felfedeztem és megmentettem őket az utókornak, most hatalmasakat nevettem.

Találtam egy füzetet, amibe rendre lejegyeztem a dátumot, hogy mikor és a szavakat, amiket megtanultak kimondani. Lányomnak egyéves korára egy egész A/4-es lap betellett tőmondatokkal. Hibátlanul és sokat beszélt. 

Ebben a füzetben írtam le az úgynevezett "aranyköpéseiket" is. Ezeket olvasgatva hihetetlen jókedvem kerekedett. Hatalmasakat nevettem. Legkisebb fiam, a kezeslábas valamikori lakója be is kukkantott hozzám megtudakolni, mi a vidámság oka. Felváltva olvastuk fel ezután egymásnak a bejegyzéseket, amik közül néhányat most megosztok veletek.

-Anyu! Ha az emberek a majomtól származnak, akkor a kínaiak sárga majomból lettek?

-A vaktöltényt azért hívják vaknak, mert nem tudja, merre kell mennie?

-Ha a lánypapot apácának hívják, akkor a fiúpap az pojáca?

(Dorgálás után) -Figyeld meg, a végén még kiderül, hogy ez nem is az én anyám.

(Rosszalló tekintetemet látva) -Majd akkor nézz ide, amikor már nem csámcsogok!

-Ugye anyu, a jó idő olyan, mint a Nyuszi, meg a Mikulás, és azért jön, hogy örüljenek a gyerekek?

(Orvoshoz készülődtünk) -Hát, én inkább fodrászhoz mennék.

Márc. 15.) És képzeld, mindenkinek a ruháján volt petárda.

A nagytestvérhez) -Matyi! Vegyél nekem egy szaloncukrot a fáról, de jó magasról, nehogy azt higgyék, én voltam!

Kártyáztak. Matyi felkiáltott: -Húha! Kalkulálnom kell.

Kistesó súgva: -Anya! Mi az a kalakula?

-Anya! Frankestein is matematikus volt?

-Ádi! Tudod hol lakik a medve?

-Persze, hogy tudom. A bozontosban.

-Akkor is mesélj, amikor már alszom!

-De akkor nem hallod.

-Hát, akkor jó hangosan mesélj!

(A fűbe pisilt) -Most hogyan hozzuk ide a vécét?

Az utcán egy fiú pólóján betűzte NIKE.

-Tudod, ez egy angol szó és úgy kell ejteni, hogy nájki.

Másnap újból láttuk.

-Ugye, ez a NIKE és Úgy kell ejteni, hogy umbro?

(Apja nyakát tapogatja) -Mi ez?

-Ádámcsutka.

Elgondolkodik, majd így szól:

-Az nem! Ádám én vagyok. Az apacsutka.

Egy emlékezetes születésnap

Tegnap volt az egyik gyermekem, a középső fiam születésnapja. Általában boldogságos esemény egy gyermek születése. Valóban, nekem is csodálatos érzés volt, amikor először a karomban tartottam. Nem tehetek róla, hogy az ő világrajövetele kapcsán nem ez a felemelő érzés jut eszembe először.

Ő a harmadik gyermekem. Túl voltam már a negyvenedik terhességi héten, amikorra minden rendes magzat összeszedi a bátorságát, megembereli magát és a világra kéredzkedik. Nálam erre semmi jel nem mutatkozott. Mindenesetre jónak láttam összecsomagolni a gyerekeket, hogy a párom pénteken elvigye két kisebb gyermekünket anyósomhoz, ne legyen gond, ha hirtelen indulni kellene a kórházba. Úgy egyeztünk meg, hogy délelőtt mennek, s a férjem még aznap este visszaindul. Nem jött...és másnap sem. Abban az időben nem volt mobiltelefon, s vezetékes is elég ritka. Amikor elindultak tett egy megjegyzést, amire akkor nem figyeltem: Miért pont most szülnél meg?

Már akkor tudta, hogy ott fog maradni az anyósnál, a búcsúban.

Rendben elvégeztem a tennivalóimat. Elbúcsúztam a gyerekektől, aztán amikor elmentek átnéztem a táskát, mindent összepakoltam-e a kórházba. Nem volt fürdőszobánk. Szokás szerint melegítettem vizet a gázrezsón, s a földre helyezett műanyag fürdőkádba öntöttem, s megfürödtem. Nem volt egyszerű. Vagy a nagy pocakomtól nem fértem guggolva a vízhez, vagy amikor beleültem, eltűnt mellőlem, s kicsapott a kádból. Majdhogynem beleszorultam. Szép lassan megmosakodtam, megtörülköztem, belebújtam a hálóingbe. Aztán lehajoltam, két végén megemeltem a vízzel még mindig félig telt kádat, s ahogy minden este szoktam a gyerekek és magam után is, ha nem volt otthon a férjem, elkezdtem a falikútba csorgatni. Már nagyon nehezemre esett. Hamar el tudtam aludni, de két óra múlva megébredtem. Valami nem stimmelt! 

Felálltam az ágy mellett. Két lépést tettem, amikor locsogva kezdett elfolyni a magzatvizem. Nem volt idő gondolkodni. Felöltözni sem volt időm, az emeléstől valószínű kinyílt a méhszáj és semmi nem állt már a baba megszületésének útjába. Azonnal jöttek a tolófájások. Előző nap volt nálam a védőnő és búcsúzóul kedvesnek szánt poénkodással megjegyezte, könnyű szülést kíván, nem mindenkinek adatik meg a rohamszülés. Nekem megadatott.

Hanyatt dobtam magam az ágyon. Minden erőmmel markoltam az aprópénzt, s ahogy enyhült a fájás, felpattantam, kinyitottam a kulcsra zárt ajtót, tárva hagytam és elindultam át az útkereszteződés után húsz méterre álló telefonfülkéig. Az egész távolság nem volt ötven méter. Háromszor kíséreltem meg, mindháromszor vissza kellett fordulnom, egészen az ágyig. Hevenyészett ágyrafekvés után rettegve visszatartani a szorult helyzetből egyre nagyobb igyekezettel kiszabadulni akaró babát. Aztán talpra, újra ki... Mindezt hajnali fél kettőkor.

Nem tudom milyen műszakba és melyik munkahelyre igyekezett motorral az a fiatalember, aki az úttest közepén majdnem áthajtott rajtam. Csak annyit mondtam: mentőt, hamar!

Halálra vált arccal felpattant a motorjára, s nemhogy átgurult volna a közeli telefonfülkéig, meg sem állt a nemtudomhol munkahelyéig és onnan telefonált.

Már feladtam a reményt és kezdtem megadni magam a gondolatnak, hogy ott, az ágyban megszülöm a babát, amikor a szuterén ablakán át egy lépésben guruló gépjármű lámpái villantak be az ablakon, Minden erőmet összeszedve kitámolyogtam, de már csak a hátsó felét láttam kifelé haladni az utcából. Vissza a szobába, mentő el, kitámolyogni, vissza az ágyra, gyerek visszatartva, mentő el, kitámolyogni, késő, vissza... Tudtam, hogy pár összehúzódás és ha akarom, ha nem, ez a gyerek kint lesz, nincs több esélyem. A táskát magam után cibálva az utolsó erőmmel kitántorogtam és megviselt, magzatvizes hálóingemben megálltam az úttest közepén. Az októberi hajnalok nagyon hűvösek.

És akkor megtörtént a csoda. A mentősök nem adták fel. Megfordultak és most ellenkező irányból közeledtek felém. 

Ócska, zötyögős jármű volt, kőkemény székekkel, amire minden tiltakozásom ellenére le akartak ültetni. Nem volt sok erőm civakodni, hát a derekamat megtámasztva, a fenekemet lógva hagyva kínlódtam a kórházig, de nem ülhettem le, hiszen korábban már a tenyeremmel éreztem, hogy domborodik a gát a baba buksijától. Nem tudom, kiket küldtek értem. Igazolványt, adatokat kértek, szedjem elő, adjam már oda, közben minden sejtemmel a kitolást próbáltam késleltetni.

A mentőből kiszállva bokában összekulcsoltam a lábam, s akkorra már a mentősök is tisztában lehettek a helyzettel, mert behajlított könyökömnél fogva emeltek, s futottak velem, hogy lépnem sem kellett.

A szülőszobában egy üres ágyra tettek. Még láttam, hogy a másik ágyon épp kibújt egy kisbaba feje. Az orvos durván rámüvöltött, hogy: Tartsa visszaaaaa!

Hol érdekelt az már engem! Röptében kapta el a szülésznő a fiamat.

Az orvos nagyon ingerült volt. Elcsesztük az éjszakáját. Ráadásul nem voltam képes pár percet uralkodni magamon. Ahogy, amilyen indulattal a szétrepedezett gátamat összefércelte, azt nem kívánom senkinek. Folyton azt kiabálta: Ne húzza el magát! Nem érti? Ne húzza el az altestét!

Aztán végzett, balra nézett, felemelte egy folyadékkal telt fecskendőt, upsz! ez elmaradt. Nem adta be a fájdalomcsillapítót. Nem kért elnézést.

Aztán hoztak egy rongyos pelenkába csomagolt, legörbült szájú, nyöszörgő apróságot. Hirtelen estünk be, nem volt idő előkészülni a fogadásunkra, de így is imádnivalóan gyönyörűséges volt.

Csak azt nem értem, miért kaptam idegösszeomlást.

Az Ősz dícsérete

Csak gyönyörködöm.