2012. aug. 6.

Lélektől lélekig



Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.

Billió mérföldekről jött e fény,
Jött a jeges, fekete és kopár
Terek sötétjén lankadatlanul,
S ki tudja, mennyi ezredéve már.

Egy égi üzenet, mely végre most
Hozzám talált, s szememben célhoz ért,
S boldogan hal meg, amíg rácsukom
Fáradt pillám koporsófödelét.

Tanultam én, hogy általszűrve a
Tudósok finom kristályműszerén,
Bús földünkkel s bús testemmel rokon
Elemekről ád hírt az égi fény.

Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tűnődve figyelem,
Mily ős bút zokog a vérnek a fény,
Földnek az ég, elemnek az elem?

Tán fáj a csillagoknak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjen s messziségen át?

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!
Ó, jaj, az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!

/Tóth Árpád/


2012. aug. 4.

Ha Lucifer az Isten trónjára ül

Egy vers és egy idézet. Mindkettő ma került elém, s nagy hatással vannak rám. Nehéz időszakot élek.
Próbálom megfejteni magam, s a világot, ami körülvesz. Nem tudom melyik bonyolultabb.
Sokszor úgy vélem, jobb volna csak "lenni", ahogy sokan mások. Féltudatosan, amolyan robotosan.


ANGYALOK LÁZADÁSA - A mennyei hatalmasságok egy része, megelégelve a bosszúálló Isten kegyetlen uralmát, amely a Földet a siralom völgyévé tette, elhatározta, hogy letaszítja trónjáról, és helyére Lucifert, a szépség és harmónia nagy Szeráfját ülteti. S eljön a nap, amikor szemben állnak egymással az égi hadak, csak Lucifer nincsen sehol. Végül megtalálják a Pokol fenekén, amint párducbőrrel letakart heverőjén zenét hallgat, konyakot iszik, és egy kedves lánnyal társalog. 
-Szeráf! Ma van a nagy nap. Letaszítjuk trónjáról Istent, és a nyomorúság, szenvedés, betegség és halál birodalma helyett megteremtjük a boldogság, a szépség, a derű világát. Állj a hadak élére! 
-Nem megyek. 
-Mi történt? 
-Az éjjel rájöttem valamire. Ha Lucifer az Isten trónjára ül, akkor nem Lucifer többé, hanem ő az Isten! (Anatole France)


Szétszed, megoszt, felőröl minden óra,
az együtt-sarjadás kohéziója
mindegyre enged s nem tart össze már.
Akaratom atomjaira dül szét,
eléget a parázsló egyedülség,
életem minden sarkán lángban áll.

Mely a közönyt felgyújtani akarta,
sok feltörő lángom most mind magamba
mar és tép: vágy, akarat, indulat.
Jöjjetek! oltsatok el! könyörögtem,
s magamban égek el. E szörnyü ködben
senki sem keresett hozzám utat.
(S. Gy.)

2012. júl. 22.

Fogságom története

  Remek érzés, amikor sokszori próbálkozásra sem tudok belépni a blogomba. Vagy ha mégis sikerül és írok valamit, egyszerűen eltűnik a semmibe. Régebben soha nem volt gond, most meg rendszeres. Kétsoronként mentenem kell, amit bepötyögök.
Nem elég, hogy egy semmi kis kép miatt nyilvánosan megbélyegeztek a neten, mint egy tolvajt, közzé téve a linkemet! Még valaki rá is küldött a blogra valami vírust. Miért böki bárki szemét a közzé tett tartalom? Ami nekem nem tetszik, azt elkerülöm, nem nézem. Ennyi.
Reggel leugrottam a boltba. Hiába van hétvége, én nem tartom számon, hiszen én is egy kivételével, minden hétvégén dolgozom. Elfogyott a macskakaja, ez nekem elég nyomós indok.
Hazaérve felnéztem a betonszörnyetegre, amiben lakom, s nem éppen parádés jókedvvel léptem a még lehangolóbb liftbe. Kínosan ügyelek rá, hogy a talpamon kívül ne érintkezzek vele semmilyen formában.
Nem árulom el, mi minden látható nyomokban benne.
(Haha! Megint eltűnt az egész bejegyzésem, de visszamásoltam. Mi folyik itt kérem?)
Egy néni minden héten lelkiismeretesen fertőtlenítővel szétkeni a "talajt", de a lényegen mit sem változtat.
Enyhe undorral néztem körül, s miközben a lift lomhán, kelletlenül nyikorogva meglódult és elindult a kilencedik emelet felé, megpróbáltam visszatartani a lélegzetemet is.
(áááá! Ez meg már megint mi itt? Nem akartam szöveghátteret!)

Komolyan hálás vagyok  a sorsnak, hogy van kényelmes otthonom, fedél a fejem felett, de az odavezető út valahányszor megvisel és mindig az jut eszembe, ha tehetném, azonnal elmennék innen.
Irtózva szemrevételeztem a ma reggeli állapotokat, s amikor konkrétan megfogalmazódott bennem, hogy "jaj, csak ezt ne kellene néznem minden alkalommal!", egy hatalmas rángással elakadt a fülke.
Első gondolatom mindjárt az volt: Nesze neked! Most aztán lesegetheted, amíg meg nem unod! Miért nem vigyázol a gondolataidra?
Hányszor, de hányszor fordult elő velem, hogy ha valami gondolatot hatalmas negatív energiával indítottam útra valamivel kapcsolatban, azt a sors rövid időn belül az arcomba nyomta.
Nesze vazze! Nem tetszik? Hát szokjad és viseld el!
Miért nem tudok én pozitív dolgokba ennyi energiát feccölni? Hogyaszongya: Kell, mert kell! Mert imádnám, szeretném, akarom. A sors meg azt mondja: Tessék angyalom! Kérted, megkapod. Élvezd!
Háromnegyed órának tűnt, ezért lehetett vagy huszonöt perc, mire a segítség megérkezett. Ahhoz képest, hogy negyven éves koromig nem szálltam be sehol semmilyen liftbe egy gyermekkori beszorulás rossz élménye miatt, s ahhoz képest is, hogy szívritmuszavarokkal, szívelégtelenséggel utaltak a héten kardiológiára, kiválóan viseltem a bezártságot. Egyszer lódult neki a ketyegőm, de rászóltam kedvesen, hova, hova, te!? Gond egy szál se!
Aztán nyílott az ajtó és egy fiatalember köszönt rám kedvesen: Jó reggelt!
Kiszabadultaaaaam!

2012. júl. 21.

Morfondír

Tényleg nem tudom, mi történt a blogommal. Minden egyéb működik a számítógépen, csak ide nem tudok belépni sokszor. Azt már írtam, hogy a kezelőpanel egy részét eltakarja valami reklám, de hogy ne úgy nézzen ki egy bejegyzés, ahogy szeretném, azt nem jól viselem. Az előzőnél is a világos szövegháttér szándékommal ellentétben került oda, de meg sem próbálom kijavítani, mert eltűnik az egész. Amúgy is korábbi lelkesedésem a blogolást illetően elhamvadni látszik. Itt tart még, hogy néha kapok privátban személyhez szóló leveleket, kéréseket, kérdéseket amik valahogy mindig akkor érkeznek, amikor a blogot lezárni készülök.

Valójában a célom csak az volt eredetileg, hogy az évtizedeken át írt naplóm feldolgozásának helyet adjak, maradandóvá tegyem valahol, hogy a blog linkjét majd magam után hagyva gyermekeim számára elérhetővé tegyem, ha "elmegyek". Az első harmad ezt tartalmazza. Utána már kedvem szerinti idézetekkel, tanításokkal, szép képekkel jelentkeztem csak, s ritkán személyes dolgokkal.
Az olvasottság és ismerkedés számomra sokadrendű és elhanyagolható dolog. Persze örülök, ha valaki jelzi tetszését, hogy valami módon hatást váltott ki benne amit írtam, vagy közöltem, láttattam. 
Sajnálom, ha valakit megbántottam, bár nem emlékszem, hogy lett volna ilyen. Nagyon zárkózott ember vagyok, s nem híve a levelezgetésnek. Minden megkeresésre válaszolok, de interneten keresztül nem tudok kapcsolatot, barátságot kialakítani.

Tegnap amikor beléptem, egy levél fogadott a szolgáltatótól, miszerint valaki bejelentést tett, egy bejegyzésemet vázlattá alakították, mert jogtalanul használtam fel, mint kiderült egy képet. A Szeretet című bejegyzésnél a szöveg ennyi: "Ők tudják...tudják...és tudják. Öt kép, ölelkező kisállatokról, amiket nyilvános helyről mentettem le. Tömegcikk. Töröltem a megjelölt képet. Nagy szeretettel üdvözlöm a bejelentőt. Remélem helyreállt a lelke békéje!

A héten szabadságot vettem ki. Nem nyaralni, hanem gyógyulni és megnyugodni. Vérvétel, kardiológia stb. volt a program. Tudom, hogy rosszullétem nem szervi eredetű. Komoly harcok dúlnak bennem, s kezdek alulmaradni. Fogást kell találnom, hogy bennem a feladást két vállra kényszeríthessem.

Évekkel ezelőtt írt verseim kerültek a kezembe. A versírás semmilyen szabályának nem felelnek meg, csak úgy megszülettek, lélekből, indulatból. Akár most is írhattam volna őket.


Arcomba hajol az arcod
Tekintetemet szemed égeti
Sóhajod érinti leheletem
Nélküled semmi nem vagyok

Hiába kérdem a létet
Mi lehet célja nélküled velem
Egyedül élem az életemet
Nélküled semmi nem vagyok

Fejem a melledre hajtom
Szívemet kergeti lélegzeted
Izmos férfikar vágyakat indít
Nélküled semmi nem vagyok

Faggatom ébren az éjjelt
Marad csak páromnak a pirkadat
Kihűlt párnámat senki nem őrzi
Tudom, hogy nem lehetsz velem



Verset hoztál, dallamot,
színt, fényt és illatot,
szerelmes szívdobogást,
zamattal telt friss levegőt,
repkedő lépteket,
feszülő, telt izmokat,
hangos kacagást,
lobogó, dús hajzuhatagot.
Tavaszt elsöprő vágyat,
halált megvető ágyat,
a jelenben élő álmot,
perzselő simogatást...



Szívem imában kérte. 
Ha csak tegnapig tart,
akkor is megérte!






2012. júl. 7.

Örömhírek

Több örömhírrel is szolgálhatok ma. Másfél óra megfeszített próbálkozás eredményeképpen be tudtam lépni a saját blogomba. 
Talán van, aki észrevette, akit eddig zavart, hogy hosszú í betűk helyett rendesen rövidet használtam. Egy év után megtaláltam a német klaviatúrán a hosszút. Alt plussz J. A plusz jelet még nem sikerült felkutatni. De az i betűk zavartak. :)


Van egy kismacskám. Ausztriából, egy macskatelepről hoztunk el tíz halálra ítélt macsekot, s ismerősök, barátok fogadták örökbe őket. Igen ám, de egy a szívemhez nőtt. Bár már van egy kétéves cicám ugyanonnan, megtartottam ezt is. Sajnos hazahoztuk a két héttel korábbi látogatás alkalmával a macskanáthát okozó vírust, amit a nagy rendesen be is nyelt. Az utolsó filléreinken fizettük az állatorvost, a vakcinát, vitamint, lázcsillapítót neki. Negyvenegy fokig mértem a lázát. Ebben a melegben plédbe bugyolálva vacogott. Injekciós fecskendővel nyomtam kortyonként a vizet a szájába, mert inni sem volt ereje. A kiscicát elkülönítettük a fiam szobájába, a nagy az enyémben volt. Kézfertőtlenítéssel léptünk egyik szobából a másikba és mezítláb, a papucsot az ajtó előtt hagyva, nehogy becipeljük a vírust. Meggyógyult. Naponta ölben bevittem a kicsihez a nagyot, hadd lássa, ismerkedjen a látvánnyal, a szaggal. Nem tudom elmondani, mennyire utálták egymást. Ennek két hete. Vannak még hatalmas csatározások, pofozkodások, de reggelente úgy köszöntik egymást, hogy összedugják a piszéjüket és szimatolnak. Éjjel el vannak különítve, de volt már úgy, hogy dolgozni mentem és délelőttre együtt lehettek és mindkettő sérülésmentes volt hazatértemkor. Külön edényből esznek, de általában egymás ételét. Órákon át el tudom nézni őket, ahogy játszanak, küzdenek egymással.

Ebben a nagy melegben nem is tehetek mást. Minden hétvégén dolgozom, szabadnap elvétve akad. A meleg miatt nincs energiám kimozdulni, de nincs is hova.
Kicsit elgondolkodtam, hogy alakulhatott úgy az életem, hogy általában népszerűségnek örvendek a munkahelyeimen, könnyen ismerkedem, barátságos ember vagyok, mégsincsenek kötődéseim, szoros barátságaim. Lassan húsz éve tartó baráti kapcsolatom egy házaspárral mostanra kezd komolyan meglazulni. Az utolsó kötelék is felbomlani látszik. Vagy egy hónapja tettem szóvá, hogy egy éve voltak nálam utoljára. Fáradt vagyok, nehéz munkát végzek, keveset vagyok itthon, ezért nehezen mozdulok ki a fészekből, igazán eljöhetnének ők is hozzám, hiszen barátnőm sajnos évek óta munkanélküli, a párja meg nyugdíjas, autóval rendelkeznek, én meg buszozok, gyalogolok félórákat a város másik végébe hozzájuk. Barátnőm zokon vette a megjegyzésemet, de ki kellett mondanom. Két hét szünet után felhívtam újra. Mikor vagy szabad? Kérdezte egyből. Megbeszéltük, hogy hétfőn hív és pontosítjuk az időt, mikor találkozunk kedden egy sétára, beszélgetésre, a macska betegsége miatt a szabadban. Átszerveztem a dolgaim, megcsináltam, amit kellett, szabaddá tettem magam, elkészültem.
Én hívtam kedden délután, s már kint voltak a hétvégi házukban. Ó, hát másnap értem jönnek és kivisznek magukkal. Lemondtam. Az egy szabadnapomon nem akartam egész nap távol lenni itthonról. Talán én vagyok a hibás. Ha én azt mondom kedd, akkor kedd. Ha azt mondom két óra, akkor két óra előtt öt perccel ott vagyok a kanyarban, hogy pontos legyek. 
De elég a morgásból! Semmi nem történik véletlenül.


Szabadságra nem mehetek, mert én váltok minden munkatársat, akit viszont elengednek. Úgysem tudok nyaralni menni, még a strandbelépőt sem tudom kispórolni. Meg aztán kivel is? 
A munkahelyen olyan klíma van, hogy néha jeges a kezem és kocog a fogam. De még mindig jobb, mint itt a lakásban, ahol harmincöt fok van a szobámban. Van egy munkatársnőm, aki hetek óta kérés nélkül hoz-visz a munkahelyre és haza, jelentős mértékben könnyítve rajtam. Kevésbé fáradok el és nem égek el a tűző napon, mert egy csepp árnyék nincs az úton. Belejöttem a munkába, egyre több mindenhez értek. Néha már kimondottan szeretek ott lenni. Soha nem gondoltam volna!
A gyerekeim miatt érzett aggodalom, a sok magamba fojtott érzés és ki nem mondott, át nem beszélt gondolat, az anyagi nehézségek okozta feszültség, a magány kezd nyomot hagyni bennem. A héten hatalmas mellkasi fájdalom döntött le a lábamról a munkahelyen. Jól bírom a fájdalmat, s a pánik mint olyan ismeretlen előttem, hacsak nem a gyerekeimről van szó, így hát tudtam várni a riasztással, segítségkéréssel perceket, azalatt viszont elmúlott. De jelzés a szervezet részéről: Vigyázz, valami nincs rendben!
Mit találjak ki, hogy ne ilyen riasztóan fejezzem be ezt a bejegyzést? Nem jut eszembe semmi. Teszek fel inkább jópofa képeket és egy szép idézetet. :)



Ó, te drága, fáradhatatlan szívem,
hányszor remegsz úgy, mint szélben kinn a fák,
hányszor zülleszt szét a másba vetett hitem,
mégsem torpansz meg, csak dobogsz, versz tovább.

2012. júl. 4.

Igy ki lehet bírni!

Kellemes nyarat kívánok!


Még hogy a madarak nem okosak!


A semminél ez is több.
Játék a vízben boldogan.

S ha megszomjazik az ember, akarom mondani kutya...
És a számomra legfenségesebb állat hűsölése.




2012. jún. 12.

A magányod: szent.


"Akár egyedül élsz, akár párkapcsolatban vagy a legnépesebb családban, legyen valahol egy hely, ami csak a tiéd. Teremts időt arra, hogy minden nap legalább egyszer találkozz magaddal. Nem könnyű. Nem csak a rohanás miatt. Hanem mert nem neveltek rá, hogy a magányod: szent. Rendszerint menekülünk magunktól. Ha máshogy nem, bámuljuk a televíziót, vagy hosszan időzünk olyan emberek között, akikhez nincs sok közünk. Sajnos egy olyan társadalomban nőttünk fel, mely nem tud az önismeretről, nem tud a csendről, a benső nyugalomról - nem is tudja, mi az, hogy 'belül'. Így aztán nem tanít meg arra, hogy a legjobb barátod te magad vagy, és ezért - figyeld meg! - szüntelenül menekülőben vagy.

Ha valaki először leül meditálni, mindene viszketni kezd, és azonnal száz és ezer fontosabb dolga akad, de tudd: a jó párkapcsolat titka a jó magány. A jó családi élet titka sem a szüntelen zűrzavar, hanem az a tapintat, amelyben tisztelik egymás magányos perceit. Csak az nem gázol bele a másik életébe, aki önmagával rendben van. 
Csak az tud másokkal élni, aki önmagával is tud. A magányod: szent."

(Müller Péter)

2012. jún. 7.

Világ a semmiből?


A Föld tanulóbolygó. Nyugodtan mondhatjuk rá, hogy korlátolt lehetőségekkel felruházott tanulópálya. Olyan lelkek számára készült, akik már elég értelmesek ahhoz, hogy kipróbálják milyen „szabad akarattal” bírni, de még nem tudják mire is használják ezt az akaratot. Az ember kapott némi hatalmat, némi teremtőképességet, hogy megtapasztalhassa milyen a létezés aktív részesének lenni. Milyen alkotni, milyen teremteni. Az emberi létforma tanterme arra tanít, milyen olyan létformában élni, ami nemcsak a környezet passzív befogadását teszi lehetővé, hanem a cselekvőképesség megtapasztalását. Az emberi létforma az egyetlen olyan ezen a bolygón, ami tényleges hatóképességgel bír, ami által megtapasztalható mit jelent „létrehozni”. Megalkotni valami olyat ami még „nem volt”, ami még nem létezett.

A keresztény tanítás egyik legnagyobb filozófiai kérdése, hogy lehetséges-e, hogy Isten a „semmiből” teremtette a világot? Létrehozható-e valami a semmiből? Az emberi alkotások a kézzelfogható bizonyítékai ennek a tételnek! Az ember, gondolatai és értelme által, a semmiből teremt és alkot teljesen új dolgokat. Űrhajók, műholdak, mobiltelefonok nem teremnek a fán. Ezek mind az emberi találékonyság és a teremtő, újító szándék kézzelfogható manifesztumai. Az emberi kreativitás, valóban teremtőképességet jelent. De korántsem jelent korlátlan hatalmat…

Nem véletlen, hogy az ember, jelen értelmi képességei birtokában nem rendelkezik korlátlan teremtőképességgel. Hiányzik még értelméből a kozmikus moralitás, az univerzális erkölcs. Az ember technikai vívmányai által hirtelen jutott olyan életkészségek birtokába, amiket nem képes a „jó” szolgálatába állítani. Értelmét arra is használja, hogy minél hatékonyabb romboló és gyilkoló-gépeket, büntető és fájdalom-okozó rendszereket alkosson. Mondhatjuk, hogy az emberi teremtőképesség „mérgezett”, elfajult. Az ember nemcsak a jóra hajlik, hanem ott él benne a rosszaság hajlama is. Ezért nem bír korlátlan hatalommal. Amíg meg nem tanulja, meg nem fejlődi a „jóakarat” alapélményét, amíg nem válik nyilvánvalóvá számára, hogy az ember rendeltetése, hogy csak jót cselekedjen nem léphet tovább, és feljebb a kozmikus hierarchiában.

A Föld bolygó azt a célt szolgálja, hogy az emberek itt tanulják meg mit jelent a jót szolgálni. Mit jelent a jóra törekedni. A valódi cél nem a technikai fejlődés hajszolása, hanem a morális megalapozottság megszerzése: milyen úgy élni, hogy minden cselekedetem a jót és mások fejlődését szolgálja. Milyen úgy élni, hogy tudom: minden amit teszek, mondok, vagy gondolok mások javára válik. Ez a lecke! Ezt kell emberként megtanulni. Ezért van a Föld, és ezért vagyunk mi még itt, mint emberek. Hogy ezt a leckét megtanulva lépjünk tovább, magasabb csillagvilágok ragyogó udvarába.

http://www.tarrdaniel.com/documents/Ezoteria/bolygo_karma.html

2012. jún. 4.

Tízmilliószoros nap


Junius 4: TÍZMILLIÓSZOROS NAP A TELEHOLDDAL EGY NAPON - egyszerre két szakrális ünnep - TEREMTS!


A tibeti hagyományok szerint minden évben van négy Buddha nap, amikor a pozitív és a negatív teremtő energiák egyaránt felerősödnek, azaz 10 milliószoros erővel hatnak. Ezeket nevezzük tízmilliószoros teremtő napoknak.

Fontos, hogy ezeken a napokon figyelj önmagadra és légy tudatos! Arra gondolj, amit teremteni szeretnél az életedben!

Teremts olyan körülményeket magadnak, hogy minél több számodra pozitív helyzettel, személlyel, körülménnyel találkozhass a tízmilliószoros napokon. Ünnepelj! Adj hálát minden jóért, ami az életedben már jelen van.

Tízmilliószoros teremtő napok 2012-ben
március 08. – Csodák ünnepe (hotrul duchen)
június 04. – Születés, megvilágosodás és eltávozás napja (Saga Dawa duchen)
július 23. – Tankerék nap (Choklor duchen)
november 6. – Visszatérés napja (Lhabab duchen)

Jó tudni, hogy minden telihold és újhold napja százszoros erővel bír karmikus szinteken. Ilyenkor sokkal érzékenyebbek az emberek.
Amit ezeken a napokon adsz, azt százszorosan kapod vissza.
Minden, amit teszel, visszaszáll rád. Tehát csak olyat adj, amit Te is szívesen fogadnál.

2012. máj. 31.

Reinkarnációs szerződés:)



1.§ Ön kap egy testet. Ez a test új és egyszeri. Senki más nem kapja ugyanazt a testet.

2.§ Ön kap egy agyat. Ajánlatos ezt értelmes módon használni, de ez nem előírás.

3.§ Ön kap egy szívet. A legjobb eredményeket akkor éri el, ha agyát és szívét kiegyensúlyozva használja.

4.§ Leckéket is kap. Senki más nem kapja pontosan ugyanezeket a leckéket és senki sem vállalhatja át Öntől ezeket.

5.§ Azt tehet, amit csak akar. Minden, amit másokkal szemben elkövet, visszatér Önhöz.

6.§ Egy lecke addig ismétlődik, míg teljesen meg nem értette. Akár inkarnációkon keresztül.

7.§ A szerződés mindenkire egyenlő érvényben vonatkozik. Nincsenek kiváltságok, akkor sem, ha néhányan ezt állítják. A kézzel bejegyzett változtatások nem érvényesek.

8.§ Tükröket kap, hogy tanuljon. Sok tükör úgy néz ki, mint egy test. Azért vannak, hogy megmutassák azt, ami Önben van.

9.§ Ha teste elpusztul, vagy már nem működik, újat kap. Persze ez egyes esetekben várakozási idővel járhat.

10.§ Az inkarnációs szerződés akkor jár le, ha minden lecke kielégítő eredménnyel zárul.

11.§ Az, hogy mi számít kielégítőnek, Ön határozza meg!


Hasznos tippek és tanácsok:

- Nem cél, hogy a test elhagyásakor minél több pénzünk legyen.

- Az ismertség és kedveltség nem jár bónuszpontokkal.

- Ne mások hibáihoz igazodjon.

- A szabályok arra valók, hogy az ember felülvizsgálja őket.

- Mások állításai a célról elterelhetik a figyelmet.

- Semmit sem ronthat el. Legfeljebb tovább tart.

- A SZÍVÉN keresztüli különleges kapcsolat segítségével
Ön minden válaszhoz hozzáféréssel rendelkezik.

- Az oktatási termen belül minden reagál a SZÍV kisugárzására.

- Az oktatás termének rongálása olykor korlátozásokhoz vezethet.

- Senki sem vállalhatja át az Ön, saját magáért vállalt felelősségét.

- Az erőszak soha nem vezet megoldáshoz.

- Hasznos megfigyelni, mely helyzetek ismétlődnek.

- Amennyiben az az érzése, hogy SEGÍTSÉGRE van szüksége, KÉRJEN segítséget. Minden elképzelhető segítség megadatik Önnek, csak KÉRNIE kell.

- A drogok, legyenek legálisak vagy illegálisak– meghamisíthatják a leckék általi érzékelést.

- Csak mert mindenki egyféle módon viselkedik, még nem azt jelenti, hogy az a helyes.

- Ritkán van csak egy helyes megoldás.

- Kérvényezheti a megbocsájtást.

- Különleges záradék nincsen.

- Önt szeretik. Akkor is, ha Bronxban vagy Szomáliában van.
Minden más illúzió.

- A leckék különleges alkalmak, melyek a fejlődést szolgálják. Nem rossz szándékból vannak.

- Saját testünket másokra bízni kockázatokkal járhat.

- Másokat a fejlődésükben megakadályozni nem hoz semmiféle hasznot.

- Kiváltképpen az éjjeli órákban alkalma nyílik, hogy elhagyja testét.
A testen kívüli tapasztalatok nem tárolódnak a testben illetve az agyban.

- Saját testével játszadoznia jogában áll.
Amennyiben mások testével szeretné ezt tenni, kérje beleegyezésüket.

- Nincs értelme puskázni.

- Aki életbiztosítást kínál Önnek, az csaló.

- Nem az a cél, hogy Elsők legyünk.

- Nem az a cél, hogy cool-ul nézzünk ki.

- Az Ön helyzetében Önnél jobb benyomást senki más nem tenne.

Kiegészítés:


¤ Az inkarnáció szándékos befejezése haszontalan ügyintézést von maga után.
¤ Nem Ön az egyetlen, akinek kételyei vannak az inkarnációs szerződés értelmét illetően.
¤ Mivel Ön a szerződéshez beleegyezését adta, hasztalan azon keseregni, hogy Ön itt van.
¤ Jelen szerződés fel nem bontható!

2012. máj. 22.

Nem szólni akarok hozzád...


Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. Könnyű a Napnak, mert nem kell szólnia ahhoz, hogy a pirkadat pírjával reményt öntsön a szívünkbe, sem a virág szirmán a harmatcseppnek, hogy parányi ékkőként beragyogja a lelkünket. Egyszerűen csak vannak, nem tesznek semmit és létük csodája önmagunk csodájának felismeréséhez segít. 

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. De mit tegyek - ha nem érinthetlek szellőként, sem friss forrásvízként s nem vethetek rád óvó árnyékot, mint a dúslombú fa? Ember vagyok és fizikai valómban nem lehetek ott, ahol vagy, hogy megérintselek a tekintetemmel, a hangommal vagy a kinyújtott kezemmel. Lehet, hogy mire az érintésem eljut hozzád, a testem már régóta az enyészeté. 
Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak, és az érintéshez nincs más eszközöm, csak a szó. A szó, amely túl van a tér és idő határán, és a csendből forrásozik. 

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. Mert nem lehet szólni. Minden szó a teljességet töri darabokra. Csak a csend igaz. A csend a teljesség, a csend az időtlenség, a csend a változatlanság. Minden szó az időtlen teljességcsendből időt teremtő szárnyalással kél és ereszkedik vissza. A lét hullámverésének kiszakadt, elkülönült cseppjeként felragyogtatja a tengert és visszahull. Minden szó a teljesség gondolatszülte tükrének egy-egy cserépdarabkája. Minden szó az elveszett teljesség feletti fájdalom jajkiáltása. Minden szó hamis, mert az egészet részbesűrítetté, az időtlent időbeágyazottá, a változatlant változás-látszatúvá varázsolja. 

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak a szavakkal. Mert minden szó igaz, benne a változatlan, időtlen teljesség az időben, a részben és a változóban nyilatkozik meg. Mert minden szó a csend szava, minden szó a csend törődése, minden szó a csend odaadottsága. Mert minden szó teremtés. Minden szóban a teremtő csend és a teremtett szó eggyé válik. Minden szóban a teremtő és a teremtett eggyé válik. Ez az érintés teljessége. Minden szóban a teljesség van jelen. 

Lehet, nem a szavak lesznek, amelyek megérintenek. Hanem a szóközök fehér némasága. A csend könyvét nem lehet üres lapokkal megírni. Az csak a süketszoba csendje lenne. Reményem, hogy a szavaim olyanok lesznek, mint a szellőtől rezdülő falevelek susogása, vagy a madárdal, amelyek csak mélyítik a természet csendjét. A szíved csendjét. 

Biegelbauer Pál

2012. máj. 19.

Változol

Egy mondás szerint, onnan tudhatod, hogy fontos dolog történt az életedben, hogy utána már nem tudsz úgy élni, mint azelőtt.
 Kaptál valakit, vagy éppen elveszítetted, nagyon megbántottak, vagy te tetted, aztán pár pillanatra kívülről láthatod az életed. 
Érzed, valami végérvényesen megváltozott. Mélységeid kékje, magasságaid zöldje egymásra borul a távolból, apró pontok az emberek. Aztán belekortyolsz a kávédba, visszarepülsz a földi reggeledbe. Érzed a szemerkélő esőt, de ma valahogy még ennek is örülsz.
Mert változol...


2012. máj. 18.

Most beszámolok

Eseménytelenül telnek a napjaim. Ha lehet, még inkább visszahúzódtam a csigaházba, elcsendesedtem, jobban, mint eddig bármikor. De ez most más. Nincs bennem neheztelés, nem veszem zokon az életet, mint máskor. Ez most csak úgy magától érkezett, s nagyon jó érzés.
Tegnap mosolyogva mentem a munkahelyre a szokásos vaksötét úton, miközben tudtam, hogy a városban szatir garázdálkodik, s a vadul tomboló hideg szél hatalmasakat lökve rajtam tépte rólam a szekrényből újra előkapott bundás dzsekimet. 

Vadonatúj lézerhegesztőgépen dolgozom újabban. Teljesen egyedül vagyok, amig letelik a nyolc óra. Jószerivel itthon is csak magam vagyok. Teszek-veszek békésen.
A héten szigeteltem az ajtót. Kicseréltem a wc tartályt, mert két vödörnyi viz csöpögött el belőle naponta egy repedésen keresztül. Szobaajtómon elromlott a zár. Azt is megcsináltam. Aztán próbaképpen becsuktam és soha többé nem tudtam kinyitni. Két órán át próbálkoztam. Akkor már kicsit elfogott a türelmetlenség és feltörtem az ajtót. Visszaszegeltem a leszakadt fát, betapasztottam olyan ragadós trutyival, ami odakötött és pont olyan szine lett, mint a festéknek az ajtón. Nem is rossz. Vettem egy új zárat és most működik.

Kicseréltem a vizcsapot a fürdőben egy rövidebb csövűre, mert túlságosan magasról folyt a viz és összefröcskölt mindent. A macskám mindig ott szokott inni, de ezt az újat nem fogadta el, két napig nem ivott, vissza kellett tennem a másikat. Lefestettem a konyhában a falat a gáztűzhely körül a maradék festékkel, szép tiszta lett. Virágot ültettem az erkélyen.
Készitettem adóbevallást, mert az adóhivatalt kértem meg és amit kiküldtek nekem, azon százhúszezer forint adóhátralékot állapitottak meg, amit meg én csináltam, azon nem tartozom egy fillérrel sem. A kis rafináltak nem számolták el a családi kedvezményt. Nem csak nekem, rengeteg panaszt hallottam. Sicc!

Lecseréltem a szobában a sötétitő függönyt. Anyutól kaptam. Kicsit furcsa lett. Sárga fal, narancssárga és bordó kiegészitők voltak eddig. Az ülőgarnitúra is sárga-barna foltos. Az új függöny meg lila. Hehe.
De engem nem kell félteni! Beszedtem a kiegészitőket. Lila üvegváza, gyertya, párnahuzat, asztalteritő, lila boritójú könyvek, lila ruhás bohóc, lila virág az asztalra...különféle árnyalatokban. A kényer nagy úr! Soha nem jutott volna eszembe ezt a két szint párositani. Olyan szobát rittyentettem, hogy néha csak leülök és nézelődök. Hihetetlen, szokatlan, de nem rossz. Komolyan mondom. :)

Amúgy egyformán telnek a napjaim. Olvasgatok, minden nap meditálok egy órát, egy kis tévézés, minimálisan és csak este, aztán bekukkantok a netre, elmentek pár irást, videót, filmet, amit majd egyszer meg fogok nézni és elvégzem a házimunkát. Ennyi.
Ja! Várom a holnapot. Megvettem az első idei lottószelvényemet. Adok a sorsnak egy esélyt, ha esetleg nyeretni akarna velem, ne én legyek, aki meggátolja ebben. Majdnem négy milliárd. Gőzöm sincs, mennyi pénz lehet.
Na, elfogyott a pizzám, kortyolok rá egy kis sört, irány a fürdőszoba, aztán mars az ágyba. Délelőtt bontottam egy dobozos sört, lassan éjfél, de nem akar elfogyni. Hogy ezt mások hogy csinálják? Bezzeg ha eperkrémmel töltött étcsokoládé lenne, már el is felejtettem volna, hogy egyáltalán volt.
Jó éjszakát!

2012. máj. 7.

No problem!

Sajnálatos módon kéretlenül egy böngészőcsik telepedett a gépemen az oldal tetejére, beszűkitve ezzel a blogom irányithatóságát. Sajnos nem tudom eltüntetni.Nem látom pontosan, mi is áll a kereten belül, ami még látható és igy nem tudom mentek, vagy törlök, vagy közzéteszek, ami ugye nem mindegy. Utoljára két bejegyzésem sorrendje fordult meg akaratom ellenére. Eddig sem jöttem túl gyakran, hát most a javitásig még inkább elmaradok, kis ideig homályba burkolózom.
Miért nem vagyok meglepve?!

Anyák napja

A szeretet a legfontosabb dolog ezen a világon. S ezt az érzést mint gyermek tapasztalhatjuk meg legelőször édesanyánk óvó karjaiban, ölelésében, ránk tekintő szeme meleg mosolyában.
Már akinek megadatik.
Keményszivű, távolságtartó anyám közelében nem élhettem át, nem tudom, milyen lehet. Irigység van bennem.
Ha valakitől elveszi a sors az édesanyát, az nagyon szormorú...de az enyém ott volt mellettem...csak nem tudott szeretni...vagy nem tudta kimutatni.

Évtizedeken át küzdöttem, hogy másképp tudjak anya lenni, mint amit megtapasztaltam, amilyen példa állt előttem. Hiába tudtam, mi hiányzott nekem gyermekként, mi volt kegyetlenül fájdalmas, alig-alig voltam képes megvalósítani kezdetben. Mindent megadtam - legjobb tudásom szerint. Az otthon nyugalmát, tisztaságát, békéjét, ételt, rendszert, ritmust, jóra nevelést, taníttatást, jókedvet, de a gyengédséget, szeretetet, ami mélyen bennem betöltötte teljes valómat, nem tudtam ölelgetés, simogatás, anyai csók formájában fizikailag is átadni: mert nekem sem volt benne részem. Érthetetlenül kényelmetlen érzést, taszítást okozott egy ölelés is. A fizikai kontaktust kerülöm ma is a gyermekeimmel. A legkisebb, a negyedik fiam az, akit már meg tudok ölelni...és harminckét éve váltam anyává először.
Viszont büszke és boldog vagyok. Mert tudják, hogy szeretem őket. Mind a négy gyermekem komplikált, hatalmas küzdelmekkel, tragédiákkal tűzdelt sorsot hozott magával. Szenvedéseik súlya alatt én is roskadozom, de tudják, nincs az a teher, amit meg ne oszthatnának velem. Olyan lelki, szellemi, érzelmi támaszt, hátteret lelnek nálam, amivel ölelés nélkül is megszolgálom, az ANYA címet.

Anyám kitaszítottként, szeretetlenül, támogatás nélkül, szinte az utcán nőtt fel. Én családban ugyan, de rideg, nagyon szigorú környezetben. Az én gyerekeim nélkülözések között, ölelés nélkül, de óvó szeretettel körülvéve, támogatva. Nagyon remélem, hogy ezt a javuló tendenciát folytatva, ők már saját gyermekeiket öleléssel is erősítik. Az ölelés nagyon szép. Szavak nélkül, mindent ki lehet fejezni vele.
Anyák napja alkalmából szívem minden szeretetével köszönöm a gyermekeimnek, hogy még meg nem született lélekként, anyának engem választottak, s a feltétel nélküli szeretetre megtanítottak.