Tollat letesz. Elégedetten hátradől.

Több év munkája beérett. Igaz, csekély példányszámban készült gyávaságom okán. Még nincs itt az ideje nagyközönség kezébe adni. Nem hiszem, hogy ne lenne érdeklődő rá, inkább én nem vagyok képes legyőzni az ellenkezést magamban. Minek ír könyvet, aki nem szeret a nyilvánosság elé kiállni, nem vágyik ismertségre? Mert muszáj volt, meg kellett írni! 

"A szeretet az, ami Karácsonykor a szobában van. Ha egy pillanatra abbahagyod az ajándékok kicsomagolását, akkor lehet meghallani."

(Gyerekszáj a szeretetről: Robi - 7 éves)

Szabó Csokoládé

Csoki elment. A tizenhetedik évét taposta. Nem akartam őt, a beleegyezésem nélkül került az otthonunkba. Négy gyermeket neveltem, igazán nem hiányzott még egy négylábú, örökké éhes, izgő-mozgó, nedves orrú családtag is, aki nem átallotta korai ifjúságában, mohóságától fűtve szétrágcsálni papucsainkat, aki a lakásban egyedül maradva az idő múlását azzal mérte, hogy időnként fekhelyére emelt egy-egy lábbelit a "közösből" érzékeltetve, mennyi óra állt volna rendelkezésére azok elpusztítására, ha ő nem lenne annyira jóindulatú. 
Nem voltam boldog szeretete megnyilvánulásától sem, amikor fáradtan hazaértem, s örömét azzal fejezte ki, hogy a viszontlátás örömében, izgatottságában minduntalan lepisilte a lábamat. 
De aztán megnőtt, gyönyörű, méltóságteljes, nagy eb lett belőle, büszkén uralta a lakótelepet, kis lakásunkat, s elfoglalta méltó helyét a szívünkben és az életünkben is. Farka nem volt, fenekét csóválta, nem vettem zokon a kék-zöld foltokat, amiket lelkesedése nyomán sikerült beszereznem. Megtanultam ügyesen elkapni egy-egy bútordarabot, hogy hanyatt ne essek, amikor örömködik mellettem.
Egyik télen influenza döntött ágyba, negyven fokos lázban égve arra ébredtem éjszaka, hogy valószínűleg a kutya sincs jobban, mert öklendezett az előszobában. Senki nem mozdult, kitámolyogtam hozzá, leguggoltam mellé és fogtam a fejét. Amikor megkönnyebbült, szégyenlősen lépett hátra, bűntudatos tekintettel bámult rám, amiért odarondított. Pedig én hálás voltam, hogy engedte tartani a fejét, így csak egy nagy tócsát kellett feltakarítanom több kicsi helyett. Ezután óránként megjelent az őrjárat az ágyam mellett, megszimatolt, megböködött, s ha kinyitottam a szemem, jelezve, hogy minden rendben, halkan visszavonult.
Egy reggel arra ébredtem, hogy a fiam ágyában, mellette alszik. Nagyon mérges lettem. Kitártam az ajtót és a kutyára parancsoltam, hogy azonnal takarodjon ki a szobából. Hihetetlenül hosszúnak tűnt, amíg lassú mozgással, halk morgással elhaladt mellettem. Nem én voltam a választott gazdája és ezt magatartásával egyértelműen a tudomásomra hozta. Bár a parancsot nem vontam vissza, akkor megtanultam tisztelni őt.
Tizenöt évig élt abban a lakásban, és az ajtó nem volt bezárva soha, még éjszakára sem. Nem volt szükség rá, mert velünk élt Csoki. 
Kisebbik fiam az óvodában lerajzolta a családot. Apa, anya, három testvér és ő szerepelt a lapon, valamint Csoki kutya. Az óvónő kérdezte, kit hogyan hívnak. Felsorolta szépen, s a négylábú családtagot így nevezte meg: Ő pedig Szabó Csokoládé.
Isten veled Szabó Csokoládé!

Nézőpont

"Az emberek megmossák az arcukat, kezüket, de vajon hányan vannak azok, akik minden nap megmossák a lelküket is?"

Gárdonyi Géza

Költözni támadt kedvem

Ide bármikor, azonnal, boldogan!

Itt is el tudnám képzelni az életet.

A következőt ki kell pofozni, mert így kicsit félelmetes, de úgy hiszem, megérné a fáradozást. Feltéve, ha magas dombokon álló, dús lombú erdőre néznek az ablakok.
Nincs rá sok esély, mert mintha a háttérben tenger kéklene.
Nem mintha a beköltözésre több sanszom lenne.

Biztos vagyok benne, hogy van, aki a mostani otthonomat is szívesen fogadná. Nem elégedetlenkedem, csak tudom mi az, ami elvarázsol, ami vonz.

"Egy szoba könyv nélkül olyan, mint a test lélek nélkül." (Cicero)

Remélem, az én könyvem is sokak polcára felkerül majd! Már készen van, gőzerővel folyik a szerkesztés és a javítás. Optimista vagyok, bár a kiadatás legalább annyira idő- és energiaigényes, mint a megírása. Ha mégsem sikerül nyomtatásban megjelentetni, akkor gyönyörűen beköttetem és az én könyvespolcomon díszeleg majd.

Ősz.

Mosolyogjunk! :)

Instant karma (4. részlet)

Kamilla egyszerű fiatal lány volt, de karcsú termete, gesztenyebarna hajzuhataga és őzikeszeme vonzotta a tekintetet. Nem foglalkozott a férfiak kihívó pillantásaival, Sanyi kitartó figyelme, óvatos, gyengéd közeledése eredményeképpen azonban benne is érdeklődés ébredt a fiú iránt. Kereste megnyugtató, vidám társaságát, hálás volt neki, amiért gyakran megnevettette. Egyre inkább tetszett neki az a mosolygós, meleg-barna szemeivel szüntelenül őt figyelő fiú, aki sodró lendülettel, fütyörészve sikálta a nyomólemezekről a felesleges fényérzékeny réteget. Sürgött-forgott, hogy mielőbb végezzen, s míg a másológép monoton zümmögéssel a következő lemezt készítette előhívásra, a lányhoz közeli székre huppant. Vékony, inas testén lógott nagyméretű, vegyszerrel összefröcskölt munkaruhája, örökké kócos, dús fürtök hullottak homlokába, vállára, nem tűrte el, állát csontos tenyerébe fektetve, mögüle kukucskált a lányra örökké pajkos tekintettel. Ízes tájszólással, testalkatához képest nem várt brummogással beszélt, ami mindannyiszor meglepte és nevetésre késztette Kamillát. A fiú a kacagásra színlelt rosszallással reagált, de arca elpirult, és korához nem illő, vastag bajsza alatt szép ívű, húsos szája szégyenlős mosolyra húzódott.

A lányban gyengéd érzelem ébredezett a fiú iránt, először hitte, hogy nyugalom és öröm van az életében. Jóindulatú rokonoknál lakott biztonságban, szerette a munkáját és a munkatársait, azok is őt, megkereste a megélhetésre valót, és lassacskán a szerelem is belopakodott mellé Sanyi személyében.

A munkatársak bátorító, helyeslő mosolya azonban váratlanul rosszalló fejcsóválássá módosult, és Kamilla értetlenül állt a változás előtt. Semmi különös nem történt, csupán feltűnt, hogy míg Sanyi azelőtt soha nem kapott a munkahelyen telefonhívást, újabban egyre gyakrabban beszélt valakivel, zavartan a fal felé fordulva.

Egy nap elintéznivalókra hivatkozva a férfi szabadságot vett ki, Kamilla délutánra ment dolgozni, de előtte találkoztak, és együtt indultak a nyomda felé. A lány élcelődve megjegyezte:

– Rettenetesen gyűrött az inged. Meg kellene nősülnöd.

Kamilla látván a fiú mérhetetlen zavarát átkarolta, de ő restelkedve, vérvörös arccal bontakozott ki az ölelésből és rekedten így szólt:

– Már megnősültem.

A SORS

Kapsz a kezedbe egy követ. Főzhetsz belőle kőlevest, nem a népmesei formában, hanem tényleg belőle, fejbe verheted magadat, vagy eltalálhatsz vele valamit, amiből megfőzöd a valóságos levesedet. Vagy faragsz belőle egy szép szobrot, beteszed a vitrinbe, és csak te nézegeted, eladod jó pénzért.... soroljam? Nem sorolom. (Peter Gaal)

Megvilágosodás

Az egyik kedvenc meghatározásom a megvilágosodásról a néhány évvel ezelőtt elhunyt jezsuita paptól, Anthony de Mello-tól származik. Egyszer valaki megkérte, hogy határozza meg, milyen számára a megvilágosodás tapasztalata, és így válaszolt: "A megvilágosodás tökéletes együttműködés az elkerülhetetlennel." Azért szeretem ezt nagyon, mert nem csupán felismerésként, hanem tevékenységként határozza meg a megvilágosodást. Megvilágosodás az, amikor egész lényünk együttműködik az élet áramlásával, az elkerülhetetlennel. 

Ha már nincs bennünk olyan sok konfliktus és megosztottság, elkezdünk ráérezni az elkerülhetetlenre - hogy merre folyik az élet, milyen irányba mozdul. Nem kérdezzük többé, hogy ez-e a helyes irány, vagy hogy honnan tudhatom, hogy ez jó vagy rossz irány. Az ilyesfajta kérdések csak eltorzítják az érzékelésünket. Egy ennél sokkal finomabb történés van jelen: maga az élet áramlása.

Kyara Joyce

Ki a felelős?

    "MINDENÉRT mi vagyunk a felelősök! Nem a szüleink, a párunk, a főnökünk....... Mert minden szereplőt, legyen az fő vagy epizód szereplő az életünkben, mi választottuk! És azt is, hogy milyen "minőségű" legyen a kapcsolatunk, azaz jó vagy rossz vagy semleges! És mindezen dolgok "forgatókönyvírója" nem a most bennünk regnáló elménk volt. Az inkarnációnkhoz szükséges elménk, intellektusunk adottságai, anno, akkor még az Égi Hierarchiák "tervezőasztalán" éppen, hogy csak "alakítgatás" alatt volt. Létező, működő elméről, intellektusról, ekkor még egyáltalán nem beszélhetünk. 

   Az életünk "forgatókönyvébe" pedig minden pontosan rögzítve van, beleértve az elágazásokat, a változtatásra adódó lehetősségeket és az arra kijelölt időpontok úgyszintén. És a megfelelő időpontban, az adott változtatási időhöz társuló (addig elért) tudatosságunk, bölcsességünk alapján, lehetőségünk adódik szabadon dönteni, választani, akár több opció közül is. De az adott időben (életkorban) választható opciók és azok száma, a "forgatókönyv" alapján már determinált! 

    A leszületést követően, az elménk változó módon, hol engedelmesen, hol lázadó módon viselkedik. Akár többször is megpróbálja átírni a maga "szájízére" a "forgatókönyvet". Ameddig ez az átírás mértéktartó, addig legfeljebb kisebb akadályokba, bosszúságokba fogunk ütközni. Ha azonban az átírás átcsap a mértéktelenségbe, akkor a "forgatókönyvíró" (a Rendező) rövid időn belül közbe fog lépni! És ezek a közbelépések, sohasem egy kellemes és kívánatos következményként jelennek meg az életünkben. Ha az elménk minél pontosabban alkalmazkodik, a saját képességeinél sokkal magasabb tudással megszerkesztett "forgatókönyvhöz", akkor biztos, hogy jóval kevesebb problémával, gonddal, bajjal fogunk találkozni. 

   Az elménknek a bölcsességet, a bölcsen gondolkodást és egy magasabb akarattal történő együttműködést kell megtanulnia itt és most! És nem arra rendeltetett, hogy "forgatókönyvíró" legyen!" /Székely Gábor/

Hogyan legyél Ultra Spirituális? JP Sears humoros videója magyar felirattal

Igaz valód

"Az, hogy ki vagy, mindig magasabb rendű annál, aminek látszol - annál, ami csak úgy tűnik, hogy van. Mihelyt elkezded valóban megismerni azt a személyt, aki - a te előítéleteid alapján - egy nagyon szép, vagy nagyon csúnya arc mögött megbújik, akkor a felszín elkezd elhalványulni, míg végül egyáltalán nem lesz jelentősége." (William Paul Young)

Ambrus Attila alias whiskys

Savaria Karnevál Szombathely.

Ambrus Attila a kerámiáit árulja.

Elkapott beszélgetés.

Vásárló: - Honnan vannak a kerámiák? 
Ambrus Attila: - Én készítem őket. 
Vásárló: - Na, de tényleg! Honnan veszed őket? 
Ambrus Attila: - A kínaiaktól.

Én engedem

"Ha tudnád, hány jól alakuló dolgot rontottál el életedben csupán azért, mert türelmetlen és számítgató énedre hallgattál, aki nem bírja, ha "nem történik semmi!" - megdöbbennél. Angyalok munkáját tetted tönkre, mert nem hagytad beérni a dolgokat." 

Müller Péter

Instant karma (Részlet 1.)

A kislány a fából készült, fakerekű babakocsi fölé hajolt. Egyenes szálú, hosszú, barna haja a benne fekvő, horpadt hasú kaucsuk babára omlott, amint fontoskodó mosollyal betakargatta, majd a zötykölődő tákolmányt az utcafrontig tolta, onnan vissza, egészen az óvoda hátsó kertjéig. Nefelejcsmintás, világoskék ruhácskájának pántja lecsúszott válláról, de a gyermek nem nyúlt utána. Kipirosodott kerek arcocskája, sötét szeme feketén ragyogott, miközben vékonyka hangján maga költötte altatódalt énekelgetett.

Újabban nagymamája ment a kislányért az óvodába, kopogós tűsarkakon lépkedett, ezért érkezését már az utca végéről hallotta a gyermek. Felugrott, félredobta játékát, és a kerítésbe kapaszkodva csodálta, ahogy Mami ruganyos léptekkel közeledett, miközben csípőjén ritmusra ringott a pettyes harangszoknya. Vörösre festett, ondolált frizurája lángolt a nap fényében, rúzstól pirosló ajka mosolyra húzódott, karját ölelésre tárta, és a kislány futott, majd feldöntötte örömében. Belefúrta orrát a nyakába, és mélyen magába szívta az illatos hajlakk és kölni bódító, mamiszagú elegyét.

Egy nap, Mami délben elkérte az óvodából. Mosolytalan arccal, remegő kézzel, kapkodva átöltöztette, miközben szokatlanul komor és szótlan volt. A gyermek próbálta mosolyra bírni, kereste a tekintetét, az arcához hajolt, ránevetett halkan, hangosan is a viszonzásra várva, de csak nem simultak ki az összeráncolt szemöldökök közé mélyült barázdák. Az asszony futó pillantással, gépies mosollyal viszonozta a kislány igyekezetét, majd kézen fogta és sietős léptekkel haladva maga után húzta.

Hazaérkezve teherautó várta őket a ház előtt. Kamilla felélénkült, amikor felfedezte benne a bútoraikat.

– Hová viszik, Mami? – kérdezte ámulva.

– Elköltözünk kislányom.

– Hova költözünk? Anya és apa hol vannak?

– Messze megyünk kislányom, nagyon messze. Anyád dolgozik, ő később jön utánunk. Apád meghalt.

„Költözünk...nagyon messze...anya nem jön...apa meghalt.”

– Hogyan? Miért nem? Miért? – törtek ki a kislányból összefüggéstelenül a döbbenet és értetlenség okozta kérdések.

– Ne kérdezz semmit, csak gyere szépen! Majd anyád válaszol – hangzott a halk, de a további kérdezősködést csírájában elfojtó hangsúllyal megadott felelet.

És Kamilla csendben maradt, mert csendre intették.

Nyolc órán át zötyögtek a teherautón, amire céljukhoz érkeztek. A falu határán kiszálltak, a jármű továbbhajtott. A gyermek bizonytalanul nézett utána, majd kérdő tekintetét Mamira emelte.

‒ Gyere csillagom, sétáljunk kicsit, mert egészen elgémberedtem a hosszú úton. Közben nézelődünk, hogy lásd, hol lakunk ezután – szólt nagyanyja, majd elkapta a csöpp, felé nyúló kezet és derékban előredőlve, kalapáló tűsarkain megindult felfelé, maga után húzva a botladozó kislányt.

Domboldalra vitt az országút kanyarogva, betonkockákból kirakott járda kísérte hajlongását. Kétoldalt vadrózsabokrok övezték, élénk rózsaszínben pompázva, citromaromát lehelve a levegőbe. A kopasz törzsű, égig érő fenyők között oszloptornácos, égővörös fedelű házak bukkantak fel. A dimbes-dombos területre épült település határáig vezetett csak országút, belsejében a falu lakói járdán közlekedtek. Kiskertek, virágok, fák, bokrok, zöld növényzet virított a kedves rendetlenséggel szétszórt, színes vakolatú házak mellett, ameddig a szem ellátott.

– Nézd csak, kicsim! Ez olyan szép, mint a mesében. Jó lesz itt nekünk, mit gondolsz? – torpant meg szuszogva Mami, sajgó bokáját dörzsölgetve leguggolt Kamilla mellé, majd bátorítóan magához húzta a fáradtságtól elgyengült gyermeket. A kislány nagyanyja vállának biztonságos támasztékába dőlve végigfuttatta tekintetét az ég felé törő óriásfenyők karcsú törzsén, és gondterhelt arca mosolyra derült.

– Jó lesz. Biztosan jó lesz – válaszolta.

Remix

Megérkeztem a csavargásból. Pihenni szerettem volna, mert holnap már dolgozom, de pechemre a minden évben megrendezésre kerülő Joskar Ola napok folynak a lakótelepen. Koncertek versenyek, bemutatók szórakoztatják a város lakóit.

A Hooligans koncertjén vettem részt utoljára az eseményen. Akkor katasztrofálisnak ítéltem a rendezést abból a szempontból, hogy Csipa bár beleadott mindent, időnként mégsem tudta felülhangoskodni a közönség hátsó sorai mögött felállított második színpadon dévajkodó bandát, így kétfelől, töményen kaptuk a kultúrát. Örülhettünk volna, hiszen egyszer sem fizettünk, ráadásul időt spóroltunk azzal, hogy két koncertet hallhattunk egy időben. Örömünk valamiért mégsem volt teljes.

Ma itthon maradtam a kilencedik emeleti otthonomban, de legközelebb inkább ismét lemegyek. Muszáj lesz, mert a kiváló hangosításnak köszönhetően, egész este a nem éppen bagóval fizetett, meghívott előadók nótáival egyszerre élvezhettem még négy zeneszámot, teljes hangerőre tekerve. Annyira nem vagyok vájtfülü, hogy ezt ne kínzásként éljem át. Ugyanis a mutatványosok, hintások saját válogatású muzsikával szórakoztatják a nagyérdemű, halálfélelemtől sikoltozó fizetővendégeiket, cseppnyi tekintettel sincsenek az éppen zajló előadásokra. Amikre igazából nem vagyok kíváncsi, de ha már el kell viselni, akkor sem mixelve, a többivel egy időben szeretném. De lehet, hogy csak engem idegesít, ha példának okáért Majka Rihannával, Adéllal és Kefírrel énekel kvartettet?

Introvertált vagyok

Szóval a nagy probléma, hogy legtöbbször arrogánsnak tűnünk, mintha azért nem szocializálódnánk másokkal, mert azt hisszük, hogy jobbak vagyunk nálunk.

Az emberek megtöltik a hallgatásunkat a saját interpretációikkal, szóval ránk nyomják a “nagyképű” vagy “félénk” címkét.

Nem vagyunk depressziósak, félénkek, undokok, vagy antiszociálisak – a legtöbbünk legalább is. Azok vagyunk, akik vagyunk, nem kell többet beleképzelni.

Nem mindegyikünk otthon ülő típus, van aki rendkívül társaságkedvelő, csak gyakorlás kérdése. Rá kell kényszerítenünk magunkat, hogy elhagyjuk a lakást. Veszélyes spirál ez, ami könnyen beszippant, van aki azért nem hagyja el a kuckóját, mert már teljesen elszokott tőle, és azért szokott el tőle, mert soha nem indul el.

Túlgondolunk és túlanalizálunk sok mindent, mert túl sok időt töltünk el a fejünkben.

Megfigyelők vagyunk. Felmérjük az új szituációkat és embereket, akkor kezdünk interakcióba lépni, ha már mindent helyére tettünk a fejünkben. Általánosságban csak akkor vagyunk elemünkben, ha minden otthonos és jól ismert.

Néha nagyon csendesek vagyunk. Nem azért, mert rossz kedvünk, vagy valami problémánk van. Valaki mellett csendben lenni a komfort legmélyebb szintje számunkra. Ne piszkálj, vagy csinálj viccet belőlünk, emiatt kell mindenféle kitalált fejfájással és egyéb kifogásokkal előjönnünk minden alkalommal. A csend jó dolog, rendben?

Folytatás itt:

http://globalisvilag.com/2016/08/02/hasznalati-utasitas-introvertalt-emberekhez/

Világgá mentem, majd jövök.

 Meglátogatom a szüleimet.Irány a Dunakanyar, Kerca biofarm. Hamarosan újra, itt. 

Szép nyarat mindenkinek!