2016. szept. 1.

Instant karma (Részlet 2.)

Kilenc hónapos terhes voltam, érett a májusi cseresznye. Egy nap, kezét a háta mögé rejtve lépett be az ajtón.
– Nézd csak, mit hoztam?
Nem hittem a szememnek. Az asztalra tett egy zacskót, tele hatalmas szemű, ínycsiklandóan pirosló, lédús cseresznyével. A gyümölcs láttán öröm fogott el, nem figyeltem őszintétlen mosolyára.
– Ezt nekem...? Nekem hoztad? Igazán?
– Persze, ki másnak? Tudom, hogy imádod. Egyél! Edd meg, mind a tiéd!
Elérzékenyülten, jóleső érzéssel mostam meg a gyümölcsöt, és magam elé vettem a tálat. János mellettem támaszkodva figyelte, hogyan kapom be egyik szemet a másik után, s pottyantom a hústól megvált magokat a markomba. Szám szélét néha megtöröltem a kézfejemmel, mert mohóságom nyomán ajkamra szökött a gyümölcs leve.
– Finom? – kérdezte időnként.
– Nagyon jó – feleltem mély sóhajtással.
Kis idő múltán újra szólt:
– Ízlik?
Tele szájjal, buzgón bólogattam, hogy lássa, valóban finom és értékelem a figyelmességét.
– Tényleg ízlik?
– Csodálatosan finom, Jánosom.
Akkor apád egészen közel hajolt az arcomhoz, megvetően elmosolyodott, addig szelíden figyelő arckifejezése elváltozott, és keserűséggel telt, csalódott hangon felcsattant:
– Persze, hogy ízlik. Hogyne ízlene! Hiszen ennek a fájára akasztottam fel magam először.
Először félrenyeltem, fuldokolva köhögtem, majd az erőlködéstől és az undortól kihánytam a falikútba az egészet. Kivert a veríték, remegtem minden porcikámban. Valahonnan távolból visszhangozva hallottam apád egyre erősödő, féktelenné váló nevetését. Befogtam a fülemet a maszatos tenyeremmel, s amikor becsapódott mögötte az ajtó, zokogva lerogytam. Másnap délben megszülettél. Apád hallotta, hogy lány lettél, ezért nem jött be a kórházba. Amikor hazavittelek, belenézett a pólyába és annyit mondott:
– Lány. Ez is kurva lesz, mint a többi – azzal otthagyott bennünket, és két napig ivott a kocsmában. Összetörte a berendezést, megverte a fél falut, azután elvitték a rendőrök.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése